Apajegyek
Szemelvények Kürti László verseskötetéből
fakír
hetente egyszer mutatja be tudományát
a szálloda vendégeinek. először a mellkasán
görgeti végig az égő fáklyákat,
majd lenyeli a lángot. aki egész közelről
nézi is, tudja, hogy ez valódi láng, valódi
szőr- és hússzag. aztán összetöri a csereszabatos
vodkásüvegeket, és szétteríti a színpadon.
aki dzsinnt ivott, legalább annyira van
lenyűgözve, mint aki vodkától részeg.
mezítláb végiggyalogol a szilánkokon,
majd lesöpri talpáról a törmeléket.
sehol egy vércsepp, sehol egy hiba.
másnap meghőkölsz, hogy ő takarítja
a szálloda medencéjét, tologatja
a hatalmas, szennyessel teli gurulós-
kosarat, délután a sövényt nyírja.
tegnap még a fennvalóval szövetkezett,
mielőtt szöges deszkára feküdt,
és mellkasára állíttatott két ötvenkilós
bombacsajt, most pedig pofán röhögik
a kissrácok, akiknek görögül magyarázza
hosszan, hogy a medencébe ugrálni tilos.
álom és üvegtartály
nem tudom, hogy kiket láttam,
ültek a tartályban nyitott szemmel.
köszöntem, mintha a szomszéd
szőke nő lenne, két gyerekkel.
térdük alá ért le a karjuk, a színük
meg fénylőn zöldessárga.
kézen fogva jöttek, velem szemben,
elég széles volt hozzá a járda.
vagy nem is jöttek, lebegtek éppen,
akár az angyalok, üvegtartályban.
úgy sejtem, éltek, csak pihentek,
meg-megrándult a nagyobbik lába.
széles volt pedig, akár a járda,
talán éppen a boltból jöttek.
szót sem akart beszélni hozzám,
földig ért karján a színes cekker.
kérdeztem, hogy ők meg kik lehetnek?
az egyenruhások vállat vontak.
tudták, hogy elszállok mindjárt én is,
akár egy űrbéli, titkos mondat.
apám verse
az apámat soha nem ismertem,
és nem tudom, hogy neki én ki vagyok.
ő dolgozott, amikor óvodához keltem,
és volt, hogy nem jött értem senki,
az óvónő vitt haza magukhoz, este
lett, a férje rám haragudott. még nem
volt a melósoknak otthon vezetékes,
pláne nem voltak mobilok. elfelejtettek,
vagy csak azt, hogy kinek kellett
volna értem jönni. aztán nyolc körül
apám jött: sörszag és kölni illata,
nem mondhatom ma sem, hogy ez
vagy bármi más úgy igazán rá vall. inkább
csak hogy minden megvan neki valahogy
mondva. elvált apaként vitte őt félre
néhány elvált szoknya. amikor szabad volt,
akkor is maradt legalább három gondja.
én a legnagyobb, ha gond, mikor néha szégyenkezni
kellett. a pénz meg a másik, vagy a két kisebbik fia?
a harmadik, hogy a szép nők is megöregednek,
de nem emlékszem, hogy kerültünk idáig,
hogy jutottunk el otthonról, idegen szívvel
más-más hazáig. ha beszélünk, én nem értem,
milyen vélemény, mondat, mi tartja távol.
mitől olyan hosszú az út az önfeledtnek
kinéző apámig.
anyám mesélte, hogy aznap rábízott.
szőke volt az öreg, sportos, nagyhangú, amikor
szabad volt, ha ivott, de már nem iszik. nyugdíjas,
fiának nevez, amikor büszke, ha mégis szabad.
képzeld, ballagásra kaptam tőle egy velem egykorú
babettát. újrafestett motoros biciklit, bár tekerni,
csak ha kifogyott a benzin…, tehát sokat.
nehéz volt hajtani apám elismerésére,
pedig próbáltam. majd leszakadt a lábam,
kerülőutak, csavargás, idegenség…
téged szerettek otthon, vagy úgy jártál haza,
elvált szülő gyereke te is, mint egy kelletlen vendég?
különben felnőttünk, minden rendben…
az apám kulcsa, ha belegondolok, sosem volt
sajátként a zsebemben. diszkók táncterei,
kocsi, lakás, rajongás és kudarc. mintha lett
volna olyan életszakasz, mintha riválisaként
nézett volna rám a már félig kopasz apám.
negyvenévesen is pont úgy rémüldözök,
te jó ég, mint egy magára hagyott kiskamasz.
láng és súly
ne kérdezd, mi volt ez, nem bizonygatom.
bárkit ha faggatnál: szívtelen haszon.
bárki, ha értené, felkötné magát,
mert soha nem éri ennyi bizalom.
ne kérdezd, ki voltam neked,
meg nem mondhatom, ha túlleszel
sértettségen, észszabályokon,
akkor beszéljünk újra. lány szívének
lángja van, a nőének megtartó súlya.
(Pesti Kalligram, 2022)