Akárhogyan tűnődöm én
A végzet zord hatalmán:
Fordítni rajta nem tudok,
Bár sokszor úgy akarnám.

Ma csöndes minden mint a tó,
Holnap zúg mint az örvény,
Az élet fölött ott lebeg
Mindig az örök törvény.

A sors keze ma simogat
És holnap összevérez.
Mindaz, mit látunk, álmodunk,
Talányos, szövevényes.

Miért van így? miért van úgy?
Miért nincs okosabban?
Ne fürkészd, gyarló emberész,
Titok. Megfoghatatlan.

Nem néked, magának felel,
Mi mindezt kigondolta.
Az ember jót, rosszat leél,
A többi – Isten dolga.