„Elsősorban és mindenekfelett tördelőszerkesztőnek tartom magam”
Szondi Bence tördelőszerkesztővel, a Napkút Kiadó vezetőjével Kovács katáng Ferenc beszélgetett.
Kovács katáng Ferenc: Az ELTE-n szerzett programozó matematikus diplomáddal hogy csöppentél a könyves szakmába?
Szondi Bence: Még az egyetemi évek alatt két barátommal egy fantasy szerepjátékot írtunk. Rengeteg időt töltöttünk vele, rendkívül összetett szabályrendszert és teljes univerzumot dolgoztunk ki hozzá. Olyannyira komolyan vettük, hogy már a szabálykönyv kiadásán gondolkodtunk, ennek a tördelését (akkor még nem tudtam, hogy így hívják) én végeztem. Nagyon megtetszett az alkotófolyamat, a szöveggel való munka, hogy látom az előrehaladást, a kéziratból könyvvé alakulást. Itt dőlt el a sorsom. (A szerepjáték sajnos nem jelent meg, megmaradt a virtuális asztalfiókban.) Elvégeztem egy úgynevezett DTP-operátor tanfolyamot, itt ismerkedtem meg a nyomdai előkészítéssel, a tördeléssel, a képfeldolgozással. Amikor 1999-ben elindult a Napút folyóirat és megalakult a Masszi Kiadó, már néhány éves szakmai tapasztalattal (Los Logos grafikai stúdió) felvértezve csatlakozhattam a csapathoz.
KkF: Bárhol kutakodom a neten, mindenütt csak tördelőszerkesztőként bukkanok a nevedre. Mielőtt találgatnék, pontosítsd kérlek, hogy a Napkút Kiadó élén milyen feladatokat látsz el?
SzB: Elsősorban és mindenekfelett tördelőszerkesztőnek tartom magam, csak ez után jöhet szóba bármi más feladat és szerepkör. Vezetem a kiadót, ennek minden szépségével és nyűgével. Enyém a szakmai, erkölcsi és anyagi felelősség, én kell hogy meghozzam a döntéseket, de ebben szerencsére segítséget kérek és kapok szerkesztő kollégáimtól és mindenekelőtt feleségemtől, akivel együtt menedzseljük a kiadót, intézzük a mindennapi teendőket, írjuk és elszámoljuk a pályázatokat, erőnkhöz mérten gondoskodunk a könyvek terjesztéséről és terjedéséről (a disztribúcióról és a promócióról van szó, csak idegenkedem ezekről a kifejezésektől). A könyvbemutatók szervezése sokkal inkább az ő feladata, mint az enyém. A tördelőszerkesztői tevékenységemre sokkal büszkébb vagyok, mint az ügyvezetőire, és lényegesen közelebb is áll hozzám és a személyiségemhez. Olyannyira, hogy más kiadóknak, folyóiratoknak is dolgozom „csak” tördelőszerkesztőként.
KkF: Közel húsz év kiadói munka során változtak-e a hangsúlyok a kiadói ars poeticádban?
SzB: Az első pillanattól kezdve az értékteremtés volt a mozgatórugó. Szeretünk értékes és szép könyveket megjelentetni, reményeink szerint olyanokat, amelyek a szerzők és az olvasók tetszését is elnyerik. A hangsúlyok az évek során talán annyiban tolódtak el, hogy egyre inkább a kortárs magyar szépirodalom kerül a fókuszba, elsősorban a próza és a líra. Valamivel kevesebb az esszé- és a tanulmánykötet, a világirodalom, a mesekönyv. Ez nem feltétlenül tudatos döntés eredménye, egyszerűen így alakult. Ars poeticánk nem változott, nem is fog.
KkF: A Drámatájak sorozatban – egy kortárs norvég drámákat bemutató kötettel – magam is szerepelek, mint szerkesztő és fordító. Milyen más sorozatokat adtok még ki, s van-e ezeknek külön gazdájuk?
SzB: A sorozatokkal szemben ambivalens érzéseim vannak – egyrészt nem szeretek indokolatlanul sorozatba szuszakolni köteteket, vagy elindítani és pár kötet után elaltatni sorozatokat, másrészt bizonyos esetekben igenis indokoltak és az olvasók számára is hasznosak tudnak lenni. A Drámatájaklétjogosultsága és sorozatként létezése nem kérdéses; egy-egy ország, nép kortárs drámáit adjuk közre, mindig más, az adott kultúrát jól ismerő szerkesztő, összeállító közreműködésével. Jelenleg az észt színiirodalom antológiáját állítjuk össze, már a célegyenesben vagyunk. Ómúltunk Tára című őstörténeti sorozatunk szerkesztője Csáji László Koppány, két irodalomtörténeti gyűjteményünk, a UniText és a Hang–Kép–Írás gazdája Vincze Ferenc. Gion Nándor életműkiadása, illetve regényeinek megjelentetése Kurcz Ádám István összeállító, szerkesztő munkájának hála tud megvalósulni. Ugyan nem ISSN-számmal rendelkező sorozat, de a Napkút próza kötetei egységes kinézettel, külalakkal, designnal jelennek meg. És végül kiadónk talán legnépszerűbb sorozatáról, a Budai históriákról, Verrasztó Gábor helytörténeti írásait egybefűző köteteiről kell szót ejteni. Nehéz róla beszélnem, mert Gábor, az egyik legrégebbi, legkedvesebb szerzőnk nemrég hunyt el, és még nem sikerült feldolgoznunk az elvesztését. Utolsó kötete, amelyen dolgozott, hamarosan megjelenik, ezzel fogjuk lezárni a sorozatot.
KkF: Nem vagyok benne biztos, hogy minden olvasó pontosan ismeri a könyvek útját. Kezdjük talán egy mail-csatolmányban érkező kézirattal… Hogyan tovább?
SzB: Az első és legfontosabb, hogy a kézirat jó minőségű, értékes, a kiadói profilunkba illeszkedő legyen. A beérkező írásokat szerkesztő kollégáim bírálják el. Amennyiben egy kéziratot kiadásra javasolnak, megkezdődhet a közös munka. (Ennek sajnos egyik szükségszerű lépése a források előteremtése, kortárs szépirodalom támogatás nélkül csak a legritkább esetben tud megjelenni.) A könyvkiadást csapatjátéknak tekintem, ahol minden közreműködő a legjobb tudása és lelkiismerete szerint tesz hozzá a közös sikerhez, és a csapatnak a szerző is teljes jogú tagja. Minden az ő tudtával történik, nem érik meglepetések, együtt megyünk végig a kiadás fázisain: szerkesztés, szöveggondozás, a könyv megtervezése, tördelése, a borító elkészítése, végül a nyomdai műveletek. Fontosnak tartjuk, hogy a szerző a csapat tagjának érezze magát, és elégedett legyen a végeredménnyel. Ha a könyv elkészült, mehet a könyvesboltokba, következhet a disztribúció és a promóció.
KkF: A szakmában ismert gond a könyv terjesztése – a kiszolgáltatottság, az egyensúlyhiány. Biztosan erősen érződik ez a ti munkátokban is…
SzB: Érzékeny téma, nehéz róla tárgyilagosan és indulatok nélkül írni. A kis kiadók, különösen a nehezen eladható könyveket publikálók nincsenek könnyű helyzetben. Bármennyire hisszük és valljuk, hogy a könyv jóval több mint használati tárgy, kereskedelmi szempontból ugyanolyan árucikk, mint bármi más. A terjesztők szempontjából érthető, hogy a keresettebb, jobban eladható kiadványokra fókuszálnak, de mi ezzel ördögi körbe kerülünk. Mivel nem vagyunk jól eladhatók, nem kerülünk a könyvesboltok jól látható polcaira, így az olvasók nem ismerik meg, nem keresik a könyveinket, és mivel nem keresik, nem lesznek jól eladhatók. Tudjuk, hogy ebből a 22-es csapdájából jó marketinggel lehetne kitörni, de ahhoz olyan erőforrások lennének szükségesek, amellyel nem rendelkezünk. Minket is rettentően frusztrál, hogy rengeteg időt, energiát, törődést fektetünk egy-egy kötetbe, tudjuk, hogy jó, értékes kiadvány, mégis csak kevés olvasóhoz tud eljutni.
KkF: S utoljára még egy személyes jellegű téma: kétéves szerkesztői munkámra pontot téve áprilisban jelenik meg nálatok egy ifjú informatikus első kötete (Szabó Tamás: Michael). Javasoltad, hogy a papírkiadás mellett legyen e-könyv változat is belőle. Mit tapasztalsz, mekkora az érdeklődés az e-könyvek iránt? Látsz benne jövőt? S hogyan működik ez az egész?
SzB: A hazai e-könyves piac elég szerény, de növekszik. A pandémia ideje alatt, különösen tavaly, a teljes lezárás idején egyértelműen érezhető volt a fellendülés. A mi könyves forgalmunknak is csak pár százalékát teszi ki a digitális értékesítés, de törekszünk arra, hogy egyre több kiadványunk jelenjen meg elektronikus formában is. Ez is egy lehetőség, hogy új olvasókat érjünk el, reményeink szerint elsősorban a fiatalokat, de a határainkon túl, a világ minden táján élő, a magyar nyelvű irodalomra szomjazó honfitársaim igényeit is így tudjuk legegyszerűbben kielégíteni.
A Napkút Kiadó kiadványai elérhetőek az alábbi honlapon: