A mások gondolatai
mint fiatal gyönyörü lányok
jöttek egyszer elém:
arcuknak húsa szent keménység,
szemük sötéte fény.

Igérő, idegen sereg,
friss utak fáklyáinak állván,
fiatalsága hí –
De megvénítik szemeimnek
öröklött napjai.

Egy-kettő, s minden: ismerős!
Ti nem láttok, csak emlékeztek,
öröklött, bús szemek!
Az arc ráncot vet, a haj őszül,
amint ti nézitek.

Húsuk lappad, szemük borul;
öregen állnak, körülállnak;
és száz, és egyre több…
Ó jaj, hogyan találjam útam
a vén sereg között?