„Január 1-től most már tényleg…” Így kezdődik sokak fogadalma az év első napján és változó intenzitással tartani is tudjuk az elhatározásainkat. A változtatásban segítségül hívhatunk különböző éves tervezőket, részt vehetünk workshopokon és személyes tanácsadásokon. A képzőművészek és alkotásaik hosszútávú szemléletformáló hatásukkal, az általuk feltett kérdésekkel, ha nem is kínálnak mindenre megoldást, de elkísérhetnek minket a változás útján. A Zöld rovatban hónapról hónapra megjelenő interjúnkban olyan kortárs képzőművészekkel beszélgetünk, akiknek munkáiban megjelenik valamilyen formában ember és természet viszonya. Nekik tettük fel a nagy kérdést a holdújév kezdetén: Az új évvel mindenki fogadalmakat tesz és „új” életet kezd. Mit gondolsz, miben kellene változtatnunk, és mit adhatna a művészet ehhez? – Somogyi-Rohonczy Zsófia interjúja.

Herbert Anikó: Meg kellene tanulnunk önmagunkhoz is türelmesek lenni. Elmélyülten alkotni, és azt bemutatni, nem pedig valami trendit újraalkotni, és azt eladni. Fel kell vállalni magadat. Én művészként csak azt tudom nyújtani, ami én vagyok. Nehéz megvalósítani a huszonegyedik században, hogy merj minél mélyebbre lemenni és felhozni, amit ott találsz, pedig nagyon sok minden maradt még lent: örökölt családi dolgok, bántalmazás, a női egyenjogúság kérdése stb. Mégis gyakran az a fontosabb, hogy megvegyük idén is az új télikabátot. Ennek felismeréséhez és felvállalásához kell az önismeret. Megint ide lyukadunk ki: merni kell ennyinek lenni és szembesülni azzal, hogy még mindig emberek vagyunk. Ha félünk önmagunkat megismerni és szeretni, akkor miért várjuk, hogy mások szeressenek minket? Szerintem tudatosan jó lenne beiktatni a napi rutinba a semmittevést, amikor napközben nem csinálsz semmit, csak ülsz vagy olvasol, nézed a tájat. Erre nincs idő, miközben szükség lenne rá. – Meg kell látnod, miben van az érték, nem pedig hagyni, hogy mások gondolkodjanak helyetted.

Herbert Anikóval a teljes beszélgetésünk a Zöld rovat korábbi cikkében olvasható.

Mátyási Péter: Az életnek és az alkotásnak is van egy egészséges ritmusa, amiből többek között a teljesítménykényszer okozta rohanás folyamatosan kizökkenti az embert. A párhuzamosan végzett tevékenységek miatt nehézkes kellő szinten elmélyülni egyes folyamatokban. A multitasking, az idővel való állandó küzdelem, a „haladjunk-pörögjünk-csináljuk”-kal való szembesülés jellemző az életünkre. Ezt a feszített tempót a képzőművésznek is sokszor ki kell szolgálni, ami miatt nem lehetséges igazán elmélyülni, megfigyelni. Byung-Chul Han Berlinben élő filozófus A kiégés társadalma című könyvében figyelmeztet, hogy a multitasking nem előrelépést jelent, hanem inkább visszalépés az állati létformához. Az állatnak például, miközben iszik, folyamatosan figyelnie kell arra, hogy veszélyben van-e az élete, figyelnie kell az utódjára és ezer más dologra, az elmélyült szemlélődés számára lehetetlen. A kulturális teljesítményeket, a filozófia kialakulását az elmélyülés tette lehetővé. A művészet egyik oldalról a művésznek egy nullpont, amihez mindig visszatérhet, ahol keresgélhet maga után, ahol a gondolataival együtt léphet előre vagy hátra, pihenhet, megfeszülhet, szemlélődhet, fókuszálhat. Ugyanakkor a művészet fogyasztásával az ember más nézőpontokat is jobban magáévá tehet, felismerhet párhuzamokat és kitéréseket az emberek gondolkodásában, rácsodálkozhat a sokféleségre, akár erőt és inspirációt is találhat a maga számára.

Mátyási Péterrel beszélgetésünk februárban jelenik meg a Zöld rovatban. Munkái megtekinthetők a honlapján.

Gosztola Kitti: Nehéz kérdés, mert nem szeretek direkt üzeneteket közvetíteni. Nem szeretem megmondani, hogy ki mit tegyen, és a művészetnek sem ez a funkciója. Magánemberként persze mondom, de a művészet nem lehet szimpla ismeretterjesztés. Provokatívnak kell lennie, kérdéseket kell felvetnie, az érzelmekre kell hatni. Egy szerelmes vers sem annak az egyszerű közlése, hogy milyen szerelmes a szerző, attól az még nem biztos, hogy jó vers. Attól függ, hogyan van megfogalmazva. Ez adja a művészet esszenciáját, és pont azért nehéz terület, mert a befogadás időt és figyelmet igényel, és egy mű jelentése sem biztos, hogy olyan evidens. A művészet egy dolog ebben a halmazban, ami tud hatni, de nem szabad szerintem kizárólagos jelentőséget tulajdonítani neki. Önmagában nem ér túl sokat. Ha valódi változást szeretnénk, akkor társadalmi nyomást kell gyakorolni, ki kell menni az utcára. A fenntarthatóság, az újrahasznosítás, az élelmiszer-ellátás vagy a klímakvóta komplex kérdések. Adni kell a szakértői véleményekre, az ökológusok, ökológiai közgazdászok javaslataira. Érdemes lenne erre mindenkinek törekedni, az iskolában tanítani a különböző meglátásokat és elméleteket. Talán a tudatosság és tudatos cselekvés az, ami mindannyiunk közös célja lehetne az idei évtől.

Gosztola Kittivel a teljes beszélgetésünket márciusban olvashatják a Zöld rovatban. Honlapja itt érhető el.

Koronczi Endre: Az újévi fogadalmak legtöbbször tiszavirág életűek. Ha megérik a februárt, az már fél siker. Éppen ezért én nem tulajdonítok nekik túl nagy jelentőséget. A gyorsan változó körülmények és a szüntelen átalakuló értékrendek között sokkal fontosabbnak tartom valamiféle folyamatosság megtartását. Az újrakezdés, az „új élet” számomra legalább annyira egy korábbival való szakítást is jelent, valaminek az eldobását, elvesztését, mint új korszak kezdetét. Én az építkezésben hiszek, abban, hogy a lépéseknek egymást kell követniük, és amennyire csak lehet, egy irányba kell mutatniuk. A saját tevékenységemből leginkább a kapkodást szeretném kiszorítani. A koncentrálás, az elmélyülés, a folytonosság, a flow talán segít abban, hogy sikerüljön egy irányba terelni az aktivitást. Ha a szavakkal akarnék játszani, mondhatnám, hogy a változatlanság erejének irányába szeretnék változtatni. A művészet hitelességének fontos összetevője a következetesség, és ebből a szempontból biztos, hogy követendő modell. A társadalmi alakulásoknak nyilvánvalóan nem lehet irányadója a művészet, viszont a művészet tartalma iránti érdeklődés, a művészetre fordított figyelem sokkal több dologra taníthat meg mindenkit, mint az életmód-tanácsadók vagy a motivációs tréningek útmutatásai.

Koronczi Endrével beszélgetésünk az áprilisi Zöld rovatban lesz olvasható, munkái megtekinthetők honlapján.

Gombos Andrea: Bár a téli időszak a lecsendesedésről, összegzésről szól valamennyiünk életében, úgy gondolom, ennek fordulópontjai, döntéseink változtatásokról természetükből kifolyólag mindannyiunknál máskor jönnek el, illetve máskor hagyjuk, hogy eljöjjenek. Valamennyiünknek érdemes mérlegelni, hogyan képzeljük el a jövő épített-, illetve természeti környezetét, valamint emberi kapcsolatait. Milyen nyomokat kívánunk hagyni ezekben? Fontosnak tartom a mindenhonnan ránk zúduló, úgynevezett kényszerek, konvenciók, megszokások, az indokolatlan pazarlás tudatos felülvizsgálatát, szűrését, valós igényeink felismerését. Az önmagunk érvényesülésén kívül újratanulni a közösségi létet, a más gondolatára, világára való odafigyelést, együtt érzést, együtt gondolkodást. Ennek gyakorlatára adhat lehetőséget a művészet, egy-egy mű, műtárgy. A művészeti alkotásokat egyfajta beszélgetés kezdeményezésének gondolom a jelen korunk által inspirált, arra reflektáló saját világgal, nyelvezettel, rendszerrel, nyitva hagyott kérdésekkel vagy bizonyos konklúziókkal. Teret, időt, lehetőséget adhatnak a napi rutinból való kizökkenésre, lelassulásra, gondolkozásra, játékra, kiszakadásra a munka – fogyasztás önmaga farkába harapó kígyó effektusából.

Gombos Andrea honlapja itt érhető el. Beszélgetésünket májusban olvashatják majd a Zöld rovatban.