Ó, ez a legfinomabb és legérzékenyebb témák egyike. Intimitás. Az intimitásnak alig van köze a szexualitáshoz – mert leginkább azzal keverik össze ebben a szörnyen elanyagiasodott és eltestesített világban. Valójában mindenki arra vágyik, hogy megélje az intimitást, de türelmetlenek és figyelmetlenek hozzá, s ezért alig veszik észre, amikor megélhetnék.

Pedig az igazi intimitást az ember megélheti a szüleivel, amikor édesanyánk megpuszil, vagy amikor édesapánk megsimogatja az arcunkat. Emlékszem, tizennégy éves koromban megkértem anyámat, hogy ne puszilgasson és simogasson, mert ciki. Anyám kiváló pedagógus volt, nevetett rajtam és azt mondta, hogy „rendben”. Tizennyolc lehettem, amikor egyszer hazamentem és megöleltem-megpusziltam anyámat újra és újra, mert nagyon hiányzott, és ő kacagott rajtam és azt mondta, hogy „na jó, akkor úgy látom, felnőttél”. Az öcsémmel még mindig megpusziljuk egymást, amikor találkozunk és elbúcsúzunk. Éppen a minap gondolkodtam rajta, amint a belvárosban vettünk egymásnak búcsút – kívülről ugyan mit láthatnak az emberek? Csak azt, hogy ez a két nagydarab férfi itt állnak és puszilkodnak. Szemünkbe könnyek gyűlnek, simogatjuk egymás karját és hátát, puszilkodunk és még mosolygunk is. Testvérek között ilyen az intimitást, de ezért rengeteget kell dolgozni, mert kölcsönös szeretet, bizalom, figyelem és odaadás szükségeltetik hozzá.

Barátaimmal is különösen intim kapcsolatom van. Nekem nem megy velük ez a mostanság divatos „ökölpacsi”, nekem kezet kell fogni, mert a két baráti kéz, ahogy egymásba simul, oly sok mindent jelent. A barátok kezei, amikor összeérnek, két erő, két támogató energia simul egybe. Közöljük, szavak nélkül, hogy örülünk, hogy együtt vagyunk, s támogatjuk egymást, számíthatunk egymásra. A kézfogás a legfontosabb emberi gesztusok egyike, mert a bizalom és a nyitottság jele. Az ökölbe zárt kezek összeérintése haverok, ismerősök között teljesen rendben van, de barátaimmal kezet kell, hogy fogjak. Kinyitom tenyeremet, nemcsak azt mutatom, hogy nincs nálam fegyver, hanem hogy ez vagyok én, és ebbe simul bele ő. Aztán megfogom könyöküket, magamhoz húzom őket, megsimogatom a karjukat, átölelem őket, összenevetünk vagy együtt sóhajtunk, attól függően, hogy vidámak vagy szomorúak vagyunk. Együtt-érzünk, s ezek az apró, intim mozzanatok, testünk érintkezése, szemünk csillanása már egybefonódott, s mindent elárul a másiknak. Mert azzal a néhány emberrel, akik tényleg a barátaim, valóban intim kapcsolatom van, s ebben semmi, de semmi szexualitás nincs, sokkal inkább gyöngédség és együttérzés, mintha minden találkozáskor egy-egy érintéssel azt mondanánk egymásnak: halandók vagyunk, egyedül születtünk és egyedül halunk, de együtt vagyunk ebben az életben te és én. Ez a barátság, az igazi, mély, őszinte barátság, amelyből oly kevés adatik meg. Ezért annyira értékes és ritka, mert olyan nehéz kialakítani ezt az apró, szinte csak pillanatnyi intim közelséget.

A legnehezebb persze az intimitás éppen ott, ahol a legnagyobb szükségünk van rá és ahol egyértelműen jelen kellene lennie: a szerelmünkkel. Férfiként mindig zavarba hozott, amikor egy nőn azt láttam, hogy tetszem neki, s gyöngéd és intim jeleket ad felém pillantásával, nevetésével, apró érintésével és különösképpen illatával. Mert az illatok az intimitás igazi titkos régiói, s aki kellően érzékeny, észreveszi, hogyan változnak az emberek illatai, s mit kíván kifejezni egy parfümmel egy nő, vagy hogy milyen jó, amikor túrázás, munka vagy éppen szerelmeskedés közben együtt izzadunk le. Én azt is szeretem, amikor büdösek vagyunk a verejtéktől hegymenet, amikor izzadunk a csónakban szemben az árral evezve. Ismerem barátaim különböző illatait is, lehet, már illatukról fel tudnám őket ismerni, és szeretem szagukat, és éppen így észreveszem, amikor egy nő illata megváltozik, amikor bezárul vagy kinyílik, mint egy virág. Talán azért van ez így, mert a kertben is mindent – tényleg mindent – megszagolok. Végigsimogatom a paradicsompalántákat, és hosszasan szagolgatom a tenyeremben ezt a finom paradicsom illatot. Szagolgatom a polaroid fotót, amikor elkészül, és szagolgatom a településeket, amikor megérkezek valahová. Ha belépek valahova, először szagmintát veszek, érzem az öröm vagy a bánat illatait, mert ismerem őket. Ismerem a csalódottság keserű szagát és a derű világító illatpamacsát. Semmi sem intimebb, mint az illatok, éppen ezért nagy nehézség számomra maszkban járkálni emberek között, mert olyan vagyok kissé, mint a kutyám, aki az orrával lát. Az ember egyébként nem is tudja igazán, hogy milyen az igazán édes illat, amíg kaptárok közelébe nem kerül, s méhekkel nem kezd dolgozni. Amikor kinyitod a kaptárat, a különleges kaptárgőz száll fel, s ez a méhészet láthatatlan, de érezhető, legértékesebb elemeinek egyike, értékesebb, mint a méz, mert élő, csodás, ez a méhek intim illata, amit csak ők és a méhész ismer. Kétség ne férjen hozzá, a méhek is felismerik egy idő után a méhész illatát, s éppen ezért nem szabad semmilyen mesterséges szagot magunkra fújni, sem alkoholt inni, amely szintén megváltoztatja kipárolgásunk, mert akkor máshogyan – kevésbé kedvesen – viselkednek a szagokra oly érzékeny nap leányok.

De visszatérve az intimitás és a szerelem kapcsolatához, sokan úgy tekintenek az intimitásra, mint valami kapura a szexuális beteljesüléshez: előbb csókolózzunk, simogassuk egymást, aztán térjünk a lényegre, mondják, pedig az intimitás is lehet önmagában cél. Különösen igaz ez, amikor szerelmesek már sok ideje vannak együtt, elmúlik az első két év, amikor még a hormonok dübörögnek, s mégis meg kellene őrizni az intimitást a kapcsolatban. Nagyon sok házasság valójában ezen megy tönkre: megszűnik ez a láthatatlan bizalom, ez az elektrosztatikus illatfelhő a két fél között.

Azt tanácsolom neked, hogy ha boldog ember akarsz lenni, márpedig ez az élet legfőbb értelme, akkor szagolgasd a körülötted lévő dolgokat, a büdösöket és a jó illatúakat is, fejleszd orrodat, simogasd a különböző felületeket, legyen az durva vagy finom, mert az intimitás legfőbb érzékszervei az orr és tenyér. Kezdetben csak az erősebb szagokat és csak néhány felületet tudsz majd megkülönböztetni. Aztán észreveszed majd illatáról, hogy mikor érett a paradicsom és mikor boldog a kedvesed. Kezdetben csak a szálkás fát és a puha paplant tapintod, de aztán megérzed a barátod kézfogásából, hogy mennyire szüksége van rád, s szerelmed libabőréről, hogy mennyire kíván. Fejleszd az intimitást magadban, s boldogabb ember leszel.

Weiner Sennyey Tibor