Csak a bánatom van, az maradt meg ismét,
de az enyém volt s az enyém ma is még.
Mért haragudjak, hogy mikor a szívem
fájt és tüzelt, leült mellém szelíden,
és ottmaradt, hogy a könny égetett?
Ó bánat, én szeretlek tégedet,
mert nem vagy olyan,aki engem itthagy.
Jaj! Ismerlek: te szép vagy, mivel itt vagy,
sosem hagynád el, mint hűtlen cseléd,
szegény szívem sötét, bús tűzhelyét.
Ó bánat, jobb vagy mint a kedvesem,
mert hogyha haldoklom majd csendesen,
ott lellek halotti lepedőn,
s szívembe vágysz még ott is epedőn.

(Kosztolányi Dezső fordítása)