Reményik Sándor: Emberek
Várad – vasárnap – korzózó tömeg.
Fecsegő tarka nép… idegenek.
Nehéz, fertőzött, fülledt levegő:
Mit varázsoljak én ebből elő?
Mintha egy láthatatlan vak erő,
Sorsokat össze-vissza keverő,
Maga előtt sok buta bábot tolna…
És nincs egy arc, amelyen lélek volna.
S ki szembejő velem, az idegen
Talán engem néz ilyen hidegen.
S kérdezheti: én mit keresek itt,
Hova hurcolom sorsom terheit?
Mért teszem azt, amit nem akarok
Fecsegés helyett mért nem hallgatok?
Mért futok űzve, hajszolva, sután,
Reménytelenül, – gyógyulás után?
És mért keresem most e versen át,
És mindíg, minden hamis hangon át
Az életem igazi dallamát?