„Elment a tyúk vándorolni, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, / Nem jön haza többet tojni, hibirik-hibirik, habrabra. / Ha hazajön, sülve-főve, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, / Nem ül többet az ülőre, hibirik-hibirik-habrabra.”

„A földön annyi a jó dolog, / hát mért ne lennénk boldogok? / Az ember oly szelíd alak! / Ha nem piszkálják, nem harap. // Nem, nem igaz, nem, nem igaz, / hogy nincs elég tyúk, humbug az. / Egy kotlós százra terít szárnyat / és sok, ha egy nap falunk hármat. / S a tyúk ezért ha nem morog, / az ember gyomra mért korog?”

„A faluból jött, hol szántás, vetés van / És aratás meg cséplés. Nyugalom. / Hol arany nap van és fekete éj van, / Boldog békében él ember, barom. / Most villamos csilingel a fülébe / És autóknak szirénája búg / És fizetés itt minden nóta vége / És csak hajnalban fekszik itt a tyúk, / De hajnal után álom száll szemére / És visszaviszi őt a régi rétre / S a kósza szél szívébe hinti szét / Kaszálók szénájának parfümét!”

„Egy kis tócsába kis liba lubickol, / egy buja bazsarózsán lepke száll, / a szemétdombon üvegcserepek közt / egy hős kakas egy tyúknak kurizál.”