Prof. Dr. Dr. H. C. Pusztay János, Apáczai Csere János-, Lőrincze Lajos- és Prima Primissima-díjas nyelvész, műfordító, az uráli nyelvek és népek kutatója. A szeptember végén Badacsonyban megrendezett Határtalan magyar irodalom című konferencia kapcsán kérdeztük. – Kovács katáng Ferenc interjúja.

Kovács katáng Ferenc: Szeptember végén lezajlott Badacsonyban a Határtalan magyar irodalom – 3 szakmai konferencia. Kérlek, számolj be arról, hogy milyen igény hozta létre, s mik voltak megszületésének körülményei!

Pusztay János: Ez a harmadik konferencia volt ezen a címen, igaz, ebből a másodikat a járvány miatt nem tudtuk megtartani, csak a kötete jelenik meg hamarosan. 2019 májusában rendeztük az elsőt. Moritz Lászlóval, aki a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának alelnöke volt (mint nem sokkal ezelőttig magam is), úgy láttuk, hogy az MNyKNT programja egyre egyoldalúbbá válik, s az irodalom méltatlanul háttérbe szorul. Akkor elhatároztuk, hogy kifejezetten irodalmi konferenciát szervezünk, amelyre meghívunk magyarországi, határon túli alkotókat és a diaszpóra magyarságának képviselőit is. Ezzel eleget teszünk az Anyanyelvi Konferencia alapító atyái által képviselt szellemiségnek is. A rendezvénnyel egyszersmind kiléptünk az MNyKNT kereteiből – mint ahogy a közelmúltban a tagságából is – és az Anyanyelvápolók Szövetsége égisze alatt szervezzük ezt a konferenciasorozatot. Az érdeklődés, úgy tűnik, egyre nagyobb lesz, az első konferencia létszámánál többen vettek részt előadással a jelenlegin. A rendezvény védnöke Szili Katalin kormányfői megbízott, az Országgyűlés korábbi elnöke volt.

KkF: Ez év elején könyv formájában is kézbe vehettük az első konferencia anyagát. Mint szerkesztő, tájékoztatnád az Olvasat olvasóit a részletekről?

PJ: A témának a Magyar Napló Kiadó külön sorozatot szentel a konferencia címével egyező néven Jánosi Zoltán professzor sorozatszerkesztésében. Az első kötetben 25 szerző 26 írása kapott helyet. A tanulmányokat/esszéket hat tematikus fejezetbe osztottuk. A Klímaváltozás fejezet mindhárom írása a szlovákiai magyar irodalommal foglalkozik – Németh Zoltán, Mizser Attila és Nagy Csilla tollából. A Fogolyének című fejezet írásai a kárpátaljai magyar irodalom, illetve irodalmi élet kérdéskörét tárgyalják – Dupka György, Marcsák Gergely, Csordás László, Lőrincz P. Gabriella, valamint Zékány Krisztina tanulmányában. Csak érdekességként említem meg, Marcsák Gergely Vári Fábián László költészetét elemzi, s ez utóbbi – már mint friss Kossuth-díjas – jelen volt és előadást is tartott az idei konferenciánkon. Az irodalmi kultuszteremtés… fejezet mindhárom írása – Végh Balázs Béla, Bodó Barna, Muzsnay Árpád révén – Erdélyre, illetve a Partiumra fókuszál. A rend és kaland fejezet a Délvidék és a Muramente irodalmi életét mutatja be – Fenyvesi Ottó és Bence Lajos jóvoltából. A diaszpóra múltja és jelene cím önmagáért beszél. Kelemen Mária a magyar irodalom németországi, Sárközy Péter az olaszországi fogadtatásáról ír, Moritz László a svédországi magyar nyelvű sajtóorgánumokról, Kovács katáng Ferenc Sulyok Vince munkásságát mutatja be, Ludányi András a kanadai és egyesült államokbeli magyar irodalmat ismerteti. Az Otthon mindenütt… fejezet három, a külhoni magyarsággal foglalkozó irodalomkutatókról szóló írást tartalmaz: Cseke Péter Pomogáts Béláról, Máté László Czine Mihályról, Pomogáts Béla Borbándi Gyuláról ír. Az Utószót Jánosi Zoltán jegyzi. A kötethez CD tartozik, amely Cservenka Judit interjúit tartalmazza Cs. Szabó Lászlóval, Borbándi Gyulával, Csokits Jánossal, Nagy Károllyal, Sárközi Mátyással, Sulyok Vincével és Monica Porterrel, leánynevén Halász Mónikával.

KkF: Úgy tudom, a második kötet útban van a nyomda felé. A végeredmény szempontjából van-e jelentősége annak, hogy tartalma tavaly a Covid miatt nem hangzott el „élőben”, nem ment át a szakmai hallgatóság „szűrőjén”? Röviden és provokatívan: mellőzhető, nélkülözhető-e egy konferencia, ha anyaga amúgy is olvasható, elérhető lesz (ráadásul nagyobb hozzáférhetőséggel)?

PJ: A második kötettől kezdve a sorozat egyes köteteit is Jánosi Zoltán szerkeszti. Így a második kötettel kapcsolatban ő tud tájékoztatást adni. Kérdésed nem provokatív, hanem első pillantásra logikus. Ugyanakkor látva a két ténylegesen megrendezett konferenciát, átélve annak hangulatát, s ehhez hozzájárul több évtizedre visszanyúló konferenciaszervezői és -résztvevői tapasztalatom, azt kell mondanom, hogy semmilyen kiadvány nem tudja visszaadni azt a légkört, ami jellemzi az ilyen összejöveteleket. Igen, a konferenciákon felolvasott, előadott tanulmányokat el lehet olvasni, s olvasva talán jobban el is lehet merülni tartalmukban, mondanivalójukban, mint egyszer hallva, ám egy konferencia nem csak erről szól. Hanem arról is, hogy az előadások után szót lehet váltani az előadóval, a konferencia szüneteiben, vagy este egy-egy pohár bor mellett – ne felejtsük el, a konferenciákat Badacsonyban rendezzük – a kötetlen beszélgetések összehozzák az egymást addig esetleg személyesen nem, csak a szakirodalomból ismerő szakembereket is, a személyes kapcsolatok pedig ötleteket, együttműködési távlatokat nyit(hat)nak.

Az már csak – ahogy mondani szokás – hab a tortán, hogy éppen a Te javaslatodra kérhettük fel Oberfrank Pál színművészt, színházigazgatót és rendezőt, hogy az ’56-os forradalom közelgő évfordulójára való tekintettel adja elő a Sulyok Vince verseiből általad összeállított irodalmi műsort. S talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha megemlítem, hogy én pedig Vári Fábián Lászlót köszöntöttem egy verseiből készült összeállítással. Ezeket az élményeket egy kötet sem tudja visszaadni.

KkF: Egy interjúban örömmel említetted, hogy jó volt elszakadni a fővárostól. A résztvevők többsége vidéki, illetve határon túli illetőségű volt. Nem lett volna célszerűbb Budapest szellemi forgatagába megmártóztatni a konferencia résztvevőit?

PJ: Én úgy vagyok vidéki, hogy nincs Budapest-fóbiám. Annál is kevésbé, mivel 25 évig éltem és tanultam, majd dolgoztam a fővárosban. A felvetésedben azonban van igazság. Ám akár vidéki az ember, akár határon túli vagy diaszpórabeli, a fővárosban mindenki járt és jár, hiszen személyes, hivatali, szakmai kapcsolatai, az általuk látogatott rendezvények zöme oda köti őket. Magyarország azonban nem csak a fővárosból, s nem csak az egyetemi városokból áll. Tudatosan választottam mint dunántúli polgár Badacsonyt a rendezvénysorozat helyszínéül. Ha valahol, itt (is) meg lehet érezni a pannon szellemet, amelyről Hamvas Béla oly érzékletesen írt, lehet élvezni a gyönyörű tájat, meg lehet mártózni – képletesen éppúgy, mint ténylegesen – a Balatonban, s kóstolni az egyik legősibb és legcsodálatraméltóbb kulináris értéket, a bort, amiből egyre több s egyre jobb terem, érik Badacsonyban. A rendezvény helyszínéül szolgáló, a hegyen emelkedő Gizella panzió kertjéből körülnézve – mögöttünk a hegy csúcsa, előttünk a Balaton, szemközt a boglári kettős halommal, a fonyódi heggyel, alant a település háztetőivel – könnyű belátni, hogy Isten jókedvében teremtette ezt a tájat. Ilyen környezetben csak igaz barátság, s igaz tudományos szellemiség születhet.

KkF: Az első konferenciához képest itt, a harmadikon újdonság volt, hogy irodalomhoz kapcsolódó szervezetek, új alapítású kiadványok szerkesztői is bemutatkozhattak. Kik és hogyan?

PJ: És nemcsak ők, hanem például Árkossy István személyében a képzőművészet is jelen volt, s csak bízni tudok abban, hogy a résztvevők köre apránként át tudja fogni az egész magyar művészeti életet – az irodalomtól a zenén át a képzőművészetig. Izgalmas vállalkozás volna/lesz tevékenységünket fokozatosan úgy nemzetköziesíteni, hogy nem csupán a világ magyarságának kulturális élete bemutatásának adunk helyet, hanem bevonjuk a környező országok, Közép-Európa hasonlóan gondolkodó alkotóit, illetve szervezeteiket. Ami a konkrét kérdést illeti: Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke az Előretolt helyőrségről, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke A Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei küldetéséről beszélt, a Petőfi Irodalmi Múzeum részéről Dr. Pál-Lukács Zsófia Strukturális és stratégiai változások a PIM és a PKÜ (Petőfi Kulturális Ügynökség) területén címmel tartott előadást. Ezek ígéretes kezdeményezések, s reményeim szerint jelentősen hozzá fognak járulni a magyar irodalom külföldi ismertségéhez.

KkF: Mielőtt még egy újabb, örömteli hírről kérdeznélek, vázold fel a Határtalan magyar irodalomkonferencia jövőjét!

PJ: Terveink szerint továbbra is évente egy alkalommal szervezzük meg a konferenciát, s adjuk ki annak kötetét. Ám már készülnek a tervek, hogyan tudjuk egyre intenzívebbé és sokoldalúbbá tenni munkánkat, amiről egy későbbi beszélgetésben lesz értelme szót ejteni.

KkF: A Magyar Nemzetből értesültem, hogy „Születése napján, 2021. szeptember 27-én avatták fel Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyfejedelem megújult emléktábláját az észtországi Tartu egyetemének falán.” Arról is értesülhettem e rövid híradásból, hogy „A tábla megújítását és magyar nyelvű kiegészítését Pusztay János nyelvészprofesszor kezdeményezte, a projekt a Miniszterelnökség támogatásával és az Észtországi Magyarok Munkácsy Mihály Egyesületének közreműködésével valósult meg.” Kérlek, avass be bennünket, hogyan is történt mindez!

PJ: Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király, Litvánia nagyfejedelme sokat tett a Baltikum szellemi felvirágoztatásáért. Vilniusban egyetemet alapított, amiről Vilniusban emléktábla és szobor is megemlékezik. Tartuban létrehozta a líceumot, ahol egyebek között az első észt nyelvű katolikus Biblia fordítása készült, s amely intézmény a Báthoryt követő svéd korszakban az azóta is fennálló Tartui Egyetem alapjául szolgált, még ha ezt az összefüggést manapság némelyek meg is kérdőjelezik. (A Tartui Egyetem néhány évvel a Pázmány alapította nagyszombati egyetem előtt jött létre.) A Tartui Egyetem falán észt és lengyel nyelvű tábla emlékezett meg Báthory líceumalapító tevékenységéről, egy szóval sem említve Báthory magyar voltát. Szakmai okoknál fogva sokat jártam Észtországban, s megütköztem ezen a hiányosságon. Emlékezetem szerint 2019-ben a Parlamentben, az Interparlamentáris Unió (IPU) finnugor (azaz észt–finn–oroszországi finnugor) tagozatának ülésén, amelynek témája a finnugor népek eredetileg 2020-ra tervezett, ám a járvány miatt 2021-re halasztott világkongresszusa, az azon való magyar részvétel volt, s amely kongresszusokon részt vesz az észt, a finn és a magyar köztársasági elnök, szóval, ezen a megbeszélésen vetettem fel, hogy új táblát kell készíttetni, három – észt, lengyel és magyar – nyelven, amelynek szövegét is ki kell egészíteni azzal, hogy Báthory erdélyi fejedelem is volt. Az új táblát a finnugor népek világkongresszusán résztvevő magyar köztársasági elnök avathatná fel. A bizottság támogatta a javaslatot, a Potápi Árpád János vezette Nemzetpolitikai Államtitkárság jelen lévő képviselője bejelentette, hogy a tábla elkészítésének költségeit az államtitkárság magára vállalja. Még szerencse, hogy a kongresszust el kellett halasztani, mert a szükséges észt–lengyel–magyar diplomáciai egyeztetések és a bürokrácia (egyeztetés az egyetem vezetésével, a városházával) rengeteg időt vettek igénybe, s a tábla még az elhalasztott kongresszus idejére, 2021 júniusára sem készült el. Igaz, a köztársasági elnökök is csak videóüzenettel vettek részt a kongresszuson, tehát Áder János nem tudta volna az emléktáblát felavatni, ha elkészült volna is. Az új tábla végül csak 2021 szeptemberére lett kész. Felavatásán – a hírek szerint – az EMMI egyik helyettes államtitkára vett részt, s gondolom, a lengyel és a magyar nagykövet. Eredetileg egy kis konferenciát is terveztek a táblaavatás köré, de azt végül a járványhelyzetre való tekintettel lemondták. Örülök neki, hogy javaslatom kedvező fogadtatásra talált, s hogy ezekben a Magyarországot sok oldalról érő támadások miatti nehéz időkben egy újabb pozitív, s történelmi távlatokban is jelentős magyar vonatkozású eseményre tudtuk felhívni a figyelmet.