„Kodály szelleme dominál a Cantemus kórusban. A Kodály-módszer az egész országban módosul, változik, nem mindenhol tökéletesen tiszta, de úgy érzem, a Cantemus valóban őrzi Kodály szellemiségét. Ez egy csoda! A minőség nagyon magas, a kórus ugyan nem professzionális énekesekből áll, mégis jól képzett hangzás jön létre. Nyilván gyerekkortól folyamatosan odafigyelnek arra, hogy jó legyen a technika. Mintha eltalálnák a tökéletes arányt az amatőr és a hivatásos énekesek között. Ennek a tisztaságnak, színvonalnak és odaadásnak Kodály nagyon örülne, ez volt az ő ideálja.”(Fischer Iván)

Szabó Dénessel, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt-díjas zenepedagógus karnaggyal, a Nyíregyházi 4. számú Általános Iskola Gyermekkórusáról Cantemusra keresztelt kórus alapítójával Kovács katáng Ferenc beszélgetett.

Kovács katáng Ferenc: Az Új Szó 2009. június 6-i számában a következőt nyilatkoztad: „Magam nem találkoztam Kodállyal, hivatalosan még a módszert sem tanultam. Véletlenül csöppentem bele, és egy elképzelhetetlen világ nyílt ki előttem.” Feltárnád előttünk ezt a megtapasztalt kodályi világot?

Szabó Dénes: Mi, földi halandók, miután elkövettük az ősbűnt, belekóstoltunk a tudás fájának gyümölcsébe, mostanában azt gondoljuk, hogy mi mindent jobban tudunk. Elvesztettük alázatunkat a teremtéssel kapcsolatban. Magam is bizonyára bűnös ember vagyok. Nemcsak Ádámot és Évát űzte ki a Paradicsomból hitszegésük miatt, úgy tűnik nekem is megmutatta mindenhatóságát. Ha kiskoromban megkérdezték, mi akarok lenni, az első alkalmat kivéve természetesen azt válaszoltam, nem tudom. (Utálatos felnőtt kérdésnek tartottam ezt, egy alig tizenéves gyerekkel szemben.) Később beláttam, illene valamit válaszolnom. Teljes meggyőződéssel mondtam, csak azt tudom, hogy mi nem szeretnék lenni: általános iskolai énektanár. Akkor azt gondoltam, ennél nincs mélyebb egy valamennyire is értelmiséginek tekinthető ember számára. (Ez így most nagyon szigorú beszéd!) A haragvó Isten megmutatta a gőgös fiatalnak, nem egészen ő irányítja a világegyetemet. Úgy döntött, vezekelnem kell. 1969-ben a Nyíregyházi 4. számú Általános Iskolában (ma Kodály Zoltán Általános Iskola), első munkahelyemen általános iskolai énektanár lettem. Alázattal elfogadtam. De: látva „bűneim” megbánását, a haragvó Isten jóságossá vált. Megengedte, hogy az ének tagozatos osztályokban is taníthassak. És akkor megtörtént a megváltás. Egy új világ nyílt meg előttem! Ez egy Tündérkert! A mindennap éneklő gyerekek teljesen mások, mint a többiek. Nyitottak, érdeklődők, a munkában maximálisan partnerek. A luciferi tagadás nem motiválja őket. Ismerik az énekkari himnuszunk kezdő sorát? Íme: „Hát menjünk együtt, / Együtt sikerülni fog.” Tanár és diák együtt megy. Időnként nekem, tanárként kellett utánuk loholnom. Magas volt a mérce. Kodály azt mondta, Magyarországon minden iskolának ilyennek kéne lenni! Felszabadító, boldog érzés, a minőség szabadsága, a munka értelme, a befektetett energiák százszoros visszatérülése!

Pedagógus nem vágyhat többre. És mindezt körbelengi egy nagy titok, a kölcsönös tisztelet. Ha még ma PC nyelven leírható, akár megkövezés vagy végleges kirekesztés terhe mellett is: a szeretet. Nem tudom, a mai tanárképzésben esik-e erről egyetlen szó is. A kodályi elveket az embernevelés alkotmányából, a preambulumban felsorolt sarkalatos törvényeket most nem sorolom, de leszögezem, hogy ez valóban egy Tündérkert, javaslom, hogy bárki, aki ezzel kapcsolatban törvényt hoz, előbb ismerkedjen meg a pedagógiának ezzel a területével. Ez nemcsak zenepedagógia, ez az általános embernevelés, a – görögöktől is származtatható – általános pedagógia. A kodályos gyerekek messze kiemelkednek évfolyamtársaik közül magyarból is, matematikából is. Kodály az iskolai tantárgyak közül két tantárgyat jelöl meg az alapiskolák tantárgyai között, ami a legfontosabb: a testnevelést és az éneket. Mindkettőt egyformán fontosnak tartja. 1929-ben azt írta: nem szabad úgy iskolát építeni, hogy ne legyen benne uszoda. Ugye mindenki ismeri a híres mondást? – „Ép testben ép lélek.” A Zene a lélek tápláléka. Na, ez is a Kodály-módszer! Találunk ma az európai közéletben ilyen univerzális gondolkodót?

KkF: Nyár elején lezajlott a 13. Cantemus Kórusfesztivál és Mesterkurzus Nyíregyházán. Kérlek, avass be bennünket a részletekbe!

SzD: Természetesen a Covid-járvány úgy csapott le ránk, mint felhőtlen égből a villámcsapás. Senki nem volt rá fölkészülve, mi sem. A fesztivál tervezése már a célegyenesben volt, szállásfoglalás, repülőjegyek lefoglalva, s mindez egyik pillanatról a másikra érvényét vesztette. Mindenki, aki az előadó-művészeti életben jelen van, vért izzadva megpróbált online utakat keresni. Mi is ezt tettük. Az utolsó pillanatban minden meghívott kórust lemondtunk, helyette online kórusfesztivált hirdettünk. A meghívott kórusok előadásaikról videófelvételeket küldtek nekünk, amelyeket narrációval ellátva, az internet segítségével az egész világban sugároztunk. A nehéz covidos napokban ez nagyon nagy élmény volt. Úgy látszik, a kórusmuzsika is legyűri a határokat. Mi, zenészek egy húron pendülünk, nem kell politikai hálózatokat kiépíteni, a nemzetekfölöttiség így is jól működik. Kételkedés nélkül együtt voltunk, bíztunk egymásban. Most másodszorra is leírom: becsültük és szerettük egymást.

KkF: Az elmúlt évtizedekben természetes volt, hogy a világhírnévre szert tett kórussal a nyarakat valami távoli országban töltötted. Elsősorban nem fürdőzéssel, nyaralással, hanem fellépésekkel, fárasztó utazásokkal. Hogyan alakult „sorsotok” a bezárkózás éveiben, tavaly és idén nyáron?

SzD: Hogy milyen volt az előző nyár? És milyen volt a mostani? Egy szóval: rendhagyó! (Út a teljes leépüléshez!) Próbálkoztunk a hitet megtartó nyári énekkari táborozásokkal, de mire a vetés kizöldült volna, nyakunkon volt a Covid következő hulláma. Természetesen külföldi utazás szóba sem jöhetett. A megvásárolt repülőjegyeket le kellett mondani, az összes utazás elúszott. A károk felmérése folyamatos. Ezt az ütközetet biztosan elvesztettük, a gyerekek életéből két nagyon fontos év kiesett. Most csak a remény él bennünk, hátha visszatérhetünk még a normális életbe. És 2022-ben ismét meghirdetjük a világ legjobb fesztiválját, a Nyíregyházi Cantemus Fesztivált.

 KkF: Felidéznél néhány emlékezetesebb koncertturnét?

SzD: Néhány koncertturné? Azért annál sokkal több volt. Az utóbbi 30 évben olyan mennyiségű feladatnak kellett eleget tenni, hogy nem volt idő visszanézni. Mindig csak előre, a következő feladatra koncentrálni. Ez természetesen alapvető hiba. Múlt nélkül nincs jelen, pláne nincs jövő. Nehezen válaszolok, de ha muszáj, a venezuelai 3 hét, az ausztrál 3 hét, az amerikai 6 hét, és a legfontosabb, 1992 és 2019 között csaknem minden évben visszatérő több hetes, akár 2 hónapos japán koncertturnék. No, ezt majd egyszer egy külön könyvben elmesélem. Természetesen Európában és a világ számos országában is koncertezett az énekkar, ezek között is nagyon sok emlékezetes volt. A legizgalmasabbak a versenyek voltak.

KkF: Úgy tudom, hogy a Cantemus énekkar volt az első, legalábbis rendszeres alkalmazója egy újfajta templomi koncertezésnek. Nem(csak) jeles egyházi alkalmakkor léptetek fel a gyülekezetekben, hanem úgynevezett világi zenével is szolgáltatok az érdeklődőknek. Mesélnél nekünk erről?

SzD: A templomi hangverseny a legtermészetesebb dolog egy énekkar számára. Az európai kultúrtörténet 2000 esztendejében meghatározó szerepet töltött be a szakrális művészet. Gondoljunk csak a zene területén a szakrális kórusművészet legjelesebb képviselőjére, Palestrinára. (A zene fejedelme, az egyházi zene megmentője, másodállásban borkereskedő és világi madrigálok szerzője.) És sorolhatnám még hosszan a szakrális európai művészet csúcspontjait. Ez a gregorián egyszólamúságtól kezdve Európa múltja, jelene és jövője. Ezt, a szinte meghaladhatatlan művészi magasságot talán a kóruszene tudja legjobban bemutatni. Az, hogy mi ezt a vokális zenét, a mindenkori akusztikus körülményeket figyelembe véve, úgy adjuk elő, hogy az adott térben a mű legteljesebb lelki tartalmát közvetítse, talán újszerű, de nekünk ez a szolgálatunk, nekünk ez a feladatunk. A kórus a legautentikusabb eszköz a transzcendentalitás irányába.

A zene alapvetően transzcendentális. Leginkább arra való, hogy a hétköznapok egyhangú, lélek nélküli mindennapjaiból fölemelkedjünk, s megmutassuk igazi emberi mivoltunkat. Nem szükséges minden alkalommal latin szöveggel énekelni. Az élet, de a művészet is ennél sokrétűbb. A népi kultúrák évezredes hagyományai és tapasztalatai is jelen vannak. Én magam azt mondanám, hogy ez is egy szakralitás. Bartók egynemű karai biztosan ide sorolhatók. Anyanyelvű népi szöveg. Meggyőződésem, hogy a legszebbek, a legszentebbek, hibátlanok. Mindegyik mintha egy ima lenne. Természetesen más kultúrák darabjai, melyek nem keresztény gyökerűek, de tiszta forrásból táplálkoznak, szintén a legmagasabb rendű művészi alkotások lehetnek. Koncertjeinken gyakran éneklünk ilyeneket is.

KkF: A hivatalos oldalatokra kattintva augusztus elején azon csodálkoztam, hogy nem találtam az Ars Sacra programsorozatban való részvételeteket. Rákérdeztem, megnyugtattál, már olvasható a szeptemberi programjaitok között, ott a helyetek. Erősítsd meg, hol és mikor hallhatunk benneteket?

SzD: Nagyon büszkék vagyunk, hogy az Ars Sacra Alapítvány gyakran hív bennünket rendezvényei sorába. Magam is elkötelezett vagyok ebben az ügyben. Ismerem és becsülöm az európai keresztény kultúrát. Megkeresésükre, hívásukra, ha csak lehet, elvállaljuk a feladatot. Örömmel éneklünk. Elmondhatom, hogy én is elbizonytalanodtam, hisz a különböző újságcikkekben, reklámanyagokban nem találkoztam a résztvevők felsorolásakor a nevünkkel. Már-már azt gondoltam, hogy valamilyen megfontolásból, az előzetes felkérések ellenére budapesti hangversenyünk a gyönyörű gazdagréti templomban elmarad. Talán azért maradtunk ki az országos reklámból, mert mégis csak egy nyíregyházi, sötét szabolcsi, vidéki énekkarról van szó? – De kollégáim jelezték, hogy a szervezők szerint benne vagyunk a programban. Ilyen covidos év után egy viszonylag nagy létszámú énekkarnak ez egy rendkívüli kihívás. Tehát a Nyíregyházi Pro Musica Leánykar koncertjére a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok-plébániatemplomban került sor, a hangverseny időpontja szeptember 12. vasárnap, 18:00 óra.

KkF: Jó indíttatás, stabil, megértő, támogató, inspiráló háttér nélkül aligha elképzelhető ilyen csodálatos eredményeket elérni, ráadásul évtizedeken keresztül újabb és újabb kórustagokkal állandóan megismételni. Mesélnél őseidről, családodról?

SzD: A kérdés olyan sokrétű, hogy szinte reménytelen rá a válasz. Röviden egy szelete: ma van az 52. házassági évfordulónk. Közeledik az éjfél, és én, hogy teljesítsem ígéretemet, itt ülök az íróasztal mellett, és diktálom a feleségemnek a kérdéseidre a választ… Ahelyett, hogy ünnepelnénk, kényeztetném, szeretgetném – de vállalt kötelességemet együtt teljesítjük! Mert mi 52 évvel ezelőtt így döntöttünk: együtt csináljuk. (Nem túl divatos, nem túl progresszív.) S csak röviden az őseimről: református prédikátor apa, tanítónő anya, 5 gyermek. Azaz egy mindent meghatározó család.

KkF: Nem mehetünk el szó nélkül az életkorunk mellett. Hamarost mindketten háromnegyed századosak leszünk. Mik a terveid, az álmaid?

SzD: Kedves Barátom! Mi, hetven felettiek, félszavakból is értjük egymást. Van egy olyan szint, ahol már a szavak sem kellenek. Mik a terveim? Gondolom, egyetértesz velem, természetesen az örök élet. Gyakran imába foglaljuk. De hogy visszatérjek a cikk elejére, a Kodály iskolában nyolcadikosnak lenni különleges ajándék. Az egyik unokám most lett elsős. Ha a teremtő még mindig jóindulattal van irányomba, lehetővé teszi, hogy lássam, ő is megéli ezt a nyolcadikos csodát. Ámen.

A Cantemus archívum fotói Csudlai Ágnes felvételei.