Aknay János akadémikus, Kossuth-díjas festőművész 1970 óta él és dolgozik Szentendrén. 1972-ben alapítója volt a Vajda Lajos Stúdiónak, 1986-ban az Art’éria Galériának, 1994-ben pedig a Patak képzőművészeti csoportnak. Festészetének visszatérő motívuma az angyal mellett a ház, a bábu, a kereszt és szentendrei épületek elemei. Képeinek világában fontos szerepük van a székely–magyar rovásjeleknek. – Kovács katáng Ferenc interjúja.

Kovács katáng Ferenc: Beszélgetésünk augusztus 20-án kerül az olvasók elé. Arra gondoltam, hogy mi rendhagyó módon járuljunk hozzá e nemes nap megünnepléséhez. A Szentek című sorozatod két képéről szeretnélek faggatni. Milyen apropóból láttál hozzá a Szent István és a Szent Imre képeid megalkotásához?

Aknay János: Szent Istvánról és Szent Imréről festett képeimet 2004-ben készítettem el, függetlenül az augusztus 20-i ünneptől. Szent István, az államállapító rendkívül meghatározó személyisége nemzetünknek, úgyszintén fia, Imre herceg is, akit sajnos korán elragadott a halál. Bennem élénken él Kós Károly műve, Az országépítő, amely már fiatalon megfogott, s hozzásegített ahhoz, hogy mind a két szentről, királyról és hercegről markáns véleményem alakuljon ki, természetes volt, hogy előbb-utóbb megfessem őket. Az biztos, a 2004-es év befolyásolhatta azt a nézetemet, hogy a magam sajátos eszközeivel megjelenítsem a királyt, akire sokan gondoltunk vissza a rendszerváltás hajnalán. Ehhez kapcsolódik 1999-ben festett, Szent László legenda című képem, amelyben Szent László az általa megmentett leány ölébe hajtja fejét, a kép hátterében egy őrangyal vigyáz szent királyunk álmára. Ezt egy kiváló barátomnak, Vincze Lászlónak festettem.

KkF: Ha jól számolom, kilenc festmény tartozik ebbe a sorozatba. Lezártnak tekinted ezt a témát, vagy várhatók még újabb alkotások?

AJ: Nem mondanám, hogy lezártnak tekintem, mert ezek a témák belülről fakadnak, s akár a korpuszaim, Jézus-fejeim megjelennek időnként műveimen, ez nem mindig tudatos döntés részemről. Édesanyámnak például festettem Szent Annáról és Szűz Máriáról is képet, egy nagyon kedves barátomnak pedig az egyik legnagyobb keleti szentet, Szent Naumot festettem meg.

KkF: Wehner Tibor művészettörténész egy tanulmányában az alábbiakat írja rólad: „Az angyal Aknay János művészetében a köznapitól, az evilágitól való eltávolodás esélyét, a lelki szférákba, a transzcendens tartományokba való átlépés lehetőségét teremtette meg. Ez a túlvilági alak Aknay interpretációjában sohasem bukott angyal, sohasem a halál angyala, hanem olyan médium, amellyel szembenézve a művész erőt meríthet, s amely számára a védelmezés, a tragédiáktól való megóvás, a tragédiákon való felülemelkedés, a megnyugvás, a megbékélés reményét hordozza.” Ennyire meghatározó számodra az angyal-motívum?

AJ: Erre csak azt mondom, hogy Wehner Tibornak igaza van, tökéletesen megfogalmazta az angyalábrázolásom lényegét. Ugyanerről a témáról szintén egy nagyon cizellált véleményt ír le Novotny Tihamér művészeti író barátom, aki a mai napig is nagy figyelmet szentel ezeknek a motívumoknak. „Aknay János minden műve a fentebbvaló, a Fennebbvaló társalgója. Így Szentháromságának transzcendentális témapillérei: az ikonikusan ábrázolt angyalok és transzreális emberszentek; a Krisztus-korpuszok, Megváltó-parafrázisok, és evangéliumi Jézus-történetek; valamint a szakrális benyomást keltő konstruktív építmények költői valóságán nyugszanak.” (Novotny Tihamér: Laudáció, Aknay János festőművész Magyar Örökség díjának átadása alkalmából.) Számomra fontos és meghatározó ezen lények létezése és megörökítése. Hiszem, hogy minden ember mögött ott áll egy őrző angyal.

KkF: Egy internetes tudósításban az alábbi olvasható: „A XX. század második felétől a katolikus egyházfők, VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek pápa az egyház barátainak tekintették a művészeket, és a velük való párbeszéd megújítására, elmélyítésére törekedtek.” – „Kortárs művészeti gyűjteményt alapított a Székesfehérvári Egyházmegye – jelentette be Spányi Antal püspök szombaton [2011. szeptember 17-én] a Szakrális Művészetek Hete székesfehérvári megnyitóján. A leendő gyűjteménynek – amely a székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban kap majd helyet – az első alkotást, 2007-ben készült Festőangyal című képét, Aknay János Kossuth-díjas festőművész ajándékozta. Ez alkalomból az alkotó munkáiból kiállítás nyílt a Szent Korona Galériában.” Általában követni szoktad a munkáid sorsát? Van-e tudomásod a fent említett gyűjtemény alakulásáról?

AJ: Számomra teljesen természetes volt, amikor Reha György barátom – aki Spányi Antal püspök úrral együtt hozta létre a Kortárs művészeti gyűjteményt – felkért, legyek az első kiállítója az Egyházmegyei Múzeumnak, ahogy az is természetes volt, hogy számomra fontos művemet a múzeumnak ajándékozzam. A tőlem elkerült munkáim sorsát mindenképpen követem, sokszor kiállításokra visszakérem, s a fehérvári gyűjtemény alakulását is figyelemmel kísérem. Nagyszerű kiállításokat rendeztek meghívott jeles kollégák műveiből, amelynek során mindegyikük komoly munkákkal gyarapította az egyházi gyűjteményt.

KkF: Még a pandémia beköszönte előtt, 2019 áprilisában volt egy nagyszerű önálló kiállításod János evangéliuma címmel, melynek megnyitójára sok értő és lelkes látogató érkezett a Várnegyed Galériába. Mikor látjuk újból önálló tárlaton az alkotásaidat?

AJ: A Várnegyed Galériában megrendezett kiállításom emlékezetes marad számomra. Itt mutattam be Matula Péter barátom tulajdonában lévő, Jézus élete című, 12 képből álló sorozatomat, amelynek sikeréhez hozzájárult a galéria intim tere és a nívós rendezés. Idén október elején Leányfalun mutatkozom be munkáimmal, amelynek tulajdonosa a Völgyi-Skonda gyűjtemény. Október végén a törökbálinti faluházban lesz kiállításom.

KkF: Végezetül hadd kérkedjem azzal, hogy egy városban, egy évben s majdnem azonos hónapban is születtünk. Tudom, csak néhány évig éltetek Nyíregyházán, de mégis, van-e valamilyen kötődésed az én szőke városomhoz, ahogy Váci Mihály Kossuth díjas költő nevezte mindhármunk közös bölcsőjét? Például volt ott kiállításod vagy megbízásod?

AJ: Születésemkor és utána 4 évig Nyíregyházán éltem, majd szüleimmel Debrecenbe költöztünk, ahol az általános iskolát végeztem, 1963-tól Budapestre kerültem gimnáziumba. 1984-ben volt egy kiállításom a nyíregyházi kulturális központban.

Az interjúban megjelent reprodukciókat Novotny Tihamér készítette.