Részlet Salamon Konrád kötetéből

A népiek tehát a korszak nagy politikai áramlatai között egy harmadik megoldást kerestek, amely törekvés harmadik út néven vált ismertté. A két világháború közti magyarországi helyzetre tekintve azt kell látnunk, hogy ez szintén egy harmadik-utas megoldást követelt. A hagyományos baloldali irányzatok ugyanis a szabadságjogok és a szociális igazságosság követelése mellett a megcsonkított magyar nemzet súlyos gondjairól nem tudtak érdemlegeset mondani. Ezzel szemben az ellenforradalmi konzervativizmus rendszere harsányan beszélt ugyan a magyarság Trianon utáni sérelmeiről, de a szabadságjogokat és a szociális igazságosságot nem tudta a kor színvonalán kezelni. E két féloldalas politikai irányzattal szemben a népiek egy politikai szintézist alkottak, amelyben a szabadságjogok és a szociális igazságosság követelése mellett érdemben szóltak a nemzeti kérdésről, amelyet a kelet-közép-európai népekkel együtt, azokkal szót értve akartak megoldani.

A népi-falukutató íróknak a magyar társadalom és politika korszerűsítésével kapcsolatos elképzeléseit egymással is vitatkozó írásaikból lehet megismerni. Ezekben fogalmazódott meg Németh László nyomán a harmadik út gondolata. Ugyanakkor Kovács Imre gyakran figyelmeztetett a harmadik út beszűkülésének veszélyére, úgy ítélve meg, hogy a totális diktatúrákkal szemben a nyugati demokráciákhoz kell csatlakozni, s a II. világháború idején és végén ez volt az egyetlen reményt ígérő politikai lehetőség. Sajnálatosan rövid belpolitikai tevékenységében viszont Kovács is „harmadik-utas” politikával igyekezett a magyar demokráciát megmenteni, és már csak az emigrációban lehetett tanúja annak, hogy több nyugati ország egyfajta harmadik-utas megoldást kezdett alkalmazni a szociális piacgazdaság megteremtésével. A Német Szövetségi Köztársaságban elfogadott vélemény volt, hogy a „szociális piacgazdaság a harmadik út a kapitalizmus és a szocializmus között”, amely elkerüli „mind a zabolátlan kapitalizmus, mind az állami tervgazdálkodás hibáit és fogyatékosságait, és egy működőképes, jólétet növelő és egyben emberhez méltó gazdasági és társadalmi rendszerrel ajándékozza meg a modern ipari társadalmat”.

Mindezek után megállapítható, hogy a népi gondolat a társadalmi és politikai kérdésekre adott európai szellemiségű válasz volt. Nem szűkíthető le valamiféle paraszti radikalizmusra, amelynek csak addig van létjogosultsága, amíg a parasztkérdés meg nem oldódik. Ez is fontos része a népi mozgalomnak, de – Bibó Istvánnak az 1970-es években írt megállapítását idézve – „a népieknek túl a magyar realitáshoz való minden más mozgalomnál nagyobb közelségükön, van egy olyan jelentőségük, amelyik túlnő a magyar viszonylatokon, az tudniillik, hogy egy olyan radikális mozgalmat testesítettek meg, amelyik egyszerre foglalta magába a teljes társadalmi felszabadulás követelményét és a szabadságjogok teljességének és intézményszerű teljességének a követelményét, egy olyan szintézist, amelyet azóta is hiába próbálnak megtalálni a világot szétszabdaló ellentétes világnézetek”.

Ma az is nyilvánvaló, hogy az 1970-es évek végétől felerősödtek a szociális piacgazdaságot visszaszorító, neoliberális törekvések. A vagyoni különbségek látványos növekedése, a társadalom kettészakadása még időszerűbbé teszi a harmadik út gondolatát, és a harmadik-utas politikát, ami Anthony Giddensnek, a brit Munkáspárt ideológusának 1998-as megfogalmazásában nem más, mint hogy „egyszerre próbál túllépni a régi típusú szociáldemokrácián és a neoliberalizmuson”.  Ha a népi-falukutató mozgalomban megfogalmazódott elképzelésekre gondolunk, a kijelentéssel annál is inkább egyetérthetünk, mert 1945 után a népiek is a marxista-leninista szocializmus, valamint a liberális kapitalizmus között keresték a harmadik utat.

(Magyar Napló, 2021)