Egy váratlanul felbukkant fénykép kapcsán elszabadul velem az emlékezésexpressz. Egyik dátum söpri félre a másikat, követel helyet magának a történetben. Csak éppen az említett fotó dátuma nem ugrik be. Segít a pillanat rögzítője, majd a napra pontosságban a „semmit nem felejtő” internet.

2014. december 1-én este volt a Magyar Napló irodalmi lap- és könyvkiadó könyvesboltjának hivatalos kapunyitása. A ceremónia után a székekre előzőleg kihelyezett sorsjegyek húzása révén egy Jókai Anna kötettel lettem gazdagabb. S mint az az előkerült fotón látszik, aláírást is kapok tőle ott, helyben. Ismerősként üdvözölt

Óriási élmény volt számomra, amikor a 2009-es 80. ünnepi könyvhét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei programja keretében Jókai Anna és Antall István mellett én is részt vehettem a nyíregyházi és a szatmárnémeti rendezvényeken. Jókai Annától ott nemcsak aláírásokat kaphattak az olvasói, hanem egy életre szóló erkölcsi, szellemi támogatást is.

A nyíregyházi rendezvényt némileg megtépázta a vihar. Jókai Anna a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár bejárati esőfogója alatt szorongva méltatta a könyvtárosok korántsem látványos, de szinte nélkülözhetetlen munkáját. „Páratlan és nemes missziót vállalt magára a megyei könyvtár. Olykor hajlamosak vagyunk megfeledkezni az itt dolgozók áldozatos munkájáról, arról, hogy a könyvhöz nemcsak író és olvasó, hanem bizony ők is kellenek. Fontos, hogy minőségi, tartalmas, értékes alkotásokat válasszunk társul a csendes estéken, olyan könyveket, amelyeket másodszor is érdemes leemelni a polcról. Ne érjük be ponyvaregénnyel.”

Az utazgatások során, minibuszba zárva Antall Pista, a legendás irodalmi rádiós és Jókai Anna író-olvasó találkozós élményei tartalmilag jóval túlléptek az anekdotázáson. Jókai Anna szavai, amik már a szatmárnémeti Németi református templomban hangzottak el (az eredetileg a gyülekezeti terembe tervezett találkozóra oly sok híve érkezett, hogy végül a templomba kellett átköltöznünk), sokunkat szíven ütött: „Nagy szükség van az irodalom segítségére, hiszen az ország, a magyar nemzet, az ’56-os zászlóhoz hasonlóan, a közepén lyukas. Ezt a lyukat máig nem sikerült befoldozni, és csak a szélek mutatják, hogy van, azok tartják még össze.”

Még egy évet ugorom vissza, pontosabban a Fidesz 2008. március 15-i ünnepi nagygyűlésére. Ott szorongtunk a fényes, derűs, jó hangulatú napon az Erzsébet híd tövében, s hallgattuk Jókai Anna okos, nyugodt beszédét, melynek záró mondatai így hangzottak: „Emeljük fel a szíveinket, legalább a ’48-as megperzselt zászlóinknak a magasába, ’56 lyukas zászlajának a magasába, melynek a közepén még mindig átfúj a dermesztő november 4-i szél. Emeljük fel a szíveinket, mi magyarok a végre éltető reményben, és gondoljunk arra, ami jelszava lehetne a mai létünknek és az előttünk álló időknek, hogy amióta az ember megkezdte vándorlását ezen a keserves, de ilyenkor tavasszal oly tündöklő földön, mindig megszólalt a válságban lévő ember mellett a biztatás, az ígéret: ne féljetek, ne féljetek, ne féljetek.”

Az idén már a 92. Ünnepi Könyvhétre készülődik a könyves szakma. Szeptemberre halasztódott, mint az előző, a 2020-as is. Most olvasom, hogy egyesek a vírus negyedik hullámát jósolják még az ősz beállta előtt. Bizakodjunk, egészíteném ki Jókai Anna zárógondolatát. Bizakodjunk, és gyűjtsünk erőt az előttünk álló feladatok elvégzésére!

Kovács katáng Ferenc