Gáspár Ferenc írása Jezsó Ákos Mécses a ködben című regényéről

Vajon meg lehet-e még jobban gyötörni valakit a magyarsága miatt? Megalázni, sárba tiporni? És segíthet-e az embernek a hite egy beláthatatlan ideig tartó rabságban? Elhiszi-e még, el tudja hinni a jézusi parancsot, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat?

Jezsó Ákos új regényében – Mécses a ködben –, próbál választ adni a megválaszolhatatlan kérdésekre, mintegy folytatja négy évvel ezelőtt megjelent családregényét, melynek első részében, a Megyek túlracíműben apai nagyapja családjának, a most megjelentben már a Felvidékről kitelepített apai nagyapa mellett az alföldi Mezőkovácsházáról származó anyai nagyszülők ágának is emléket állított. A magyar családok története nem olyan, mint más, nálunk szerencsésebb nemzeteké. Nem választható el a történelemtől, s annak tüzes kereke itt a Kárpátok között rengeteg embert bedarált, megtört, megsemmisített a szörnyű huszadik században. Akadnak családok, melyek, ha nehezen is, ha sok szenvedés árán, de túlélték a világégéseket, a határok újra és újra megrajzolását, a sorozatos hatalomváltásokat, a kicsinyes bosszúkat, az elvtelen alkukat. Ráadásul a felvidéki történeteket itt az anyaországban sokszor elhomályosítja a jóval nagyobb lélekszámú erdélyi és partiumi magyarság sorsa, talán kevesebb figyelem irányul őrájuk, pedig mint tudjuk: a szenvedésnek nincsenek mértékei.

Sőt, valójában mérhetetlenek, s így különös értéke a műnek a jézusi igazság keresése, a Megváltó hitében megtalált támasz. Természetesen nem mindenki találja meg a békességet, az én vagyok az út, az igazság és az élet hitét, főleg, ha valakit elvakít a hatalomvágy, vagy ha túl sok szörnyűség történt vele, esetleg ha még túl fiatal az örök értékek megértéséhez.

A regény egyik főszereplője, a Dunaszerdahelyen maradt Péter – a család nagy részét kitelepítették Magyarországra – magyarsága miatt sok éves kényszermunkája, megveretései és megaláztatásai idejét csak egyetlen megmaradt könyve, a Bibliája segítségével tudja átvészelni.

Ez a bibliai szál mintegy búvópatakként – elcsépelt a szó, de ide illik –, tör fel az amúgy roppant fordulatos és cselekményes mű lapjain, mely az isteni igazság nélkül sem lenne egyszerű kalandregény, ám kétségtelenül sokat veszítene irodalmi értékéből.

Még akkor is, ha Grendel Lajos után Jezsó Ákos második magyar íróként ábrázolja azt a Pozsony közeli haláltábort, Ligetfalut, ahol a háború alatt rengeteg magyar és német származású foglyot gyilkoltak meg, és amely még az ötvenes években is, csökkent „intenzitással” ugyan, de működött.

A szerkesztés kis túlzással, de a görög drámára, vagy pedig mai filmes forgatókönyvekre hajaz. Van egy Murányi Ferenc nevű asztalos valahol egy szibériai lágerben, ahonnét nyolc év hadifogság után Kútor József barátjával együtt tér haza, Magyarországra. A másik helyszínen a dunaszerdahelyi Péter szeretne végre szintén hazatérni öt év csehországi kényszermunkát követően, mikor egy pozsonyi rendőr szó nélkül letartóztatja és Ligetfalura deportálja, további embertelen mértékű csákányozásra és egyéb gyötrelmekre kárhoztatva csupán a magyarsága miatt. És aztán ott élnek még Szerdahelyen az elárvult asszonyok, akik minden kopogásra összerezzenek, mert azt hiszik, éppen kitelepíteni jönnek értük a csehszlovák hatóságok, Szegeden pedig Kútor Máté ávós őrnagy, az említett József fia. Az őrnagy éppen szerelmes lesz egy szép pincérnőbe, akit meg is kér feleségül, de aztán valami egészen másra „használja”.

Nyilván nem szándékunk minden eseményt elmondani, csupán érzékeltetni szeretnék a több helyszínt, az egymással párhuzamosan futó történeteket. Hiszen van még egy újabb szín is, az 1956-os forradalom Budapestje, és az ottani eseményekbe belekeveredő fiatalok szerelme. Zöld Sándor egykori belügyminiszter családi tragédiája szintén megelevenedik a regény lapjain, ügyesen beleszőve a történetbe, bár kissé elnagyolva.

Tényleg ez az érzése az embernek a két könyvet, a Megyek túlra és a Mécses a ködben címűeket egymás után olvasva, hogy míg az előbbi 1938 és 1945 között, a magyar világban elismert felvidéki iskolaigazgató, majd a háború után már csupán kitelepített tanító kálváriájának története pompás regény, a Mécses a ködben (nagyjából 1950-56-ig) inkább egy fontos könyv. Mert az iskolaigazgató Kálmán és felesége Rózsika valahogy sokkal erősebben megformált alakok a négy évvel ezelőtt megjelent kötetben, mint a Mécses a ködben szereplői. Talán legjobban a felvidéki Péter lóg ki ebből a sorból, no meg Ferenc, aki egyedüliként szembe mer szállni a falugyűlésen a nagyhatalmú párttitkárral.

Ezzel együtt lebilincselő olvasmány mindkét regény, s a krisztusi mécses, ha parányi fénnyel is világít, a ködben azért eligazít minket a lángja.

(Magyar Napló, FOKUSZ Egyesület, 2021)