Bányai Baumgarten Lászlónak

Kijut bizony minduntalan
a búcsúzásból,
nem nyugodhatsz, hajléktalan,
se itt, se máshol,

padlásod lim-lomát cipeld,
vidd el magaddal,
nem vagy magad, ha együtt vagy a
rongyaiddal.

Az ágy síróját ne feledd,
veled költözzék,
veled rongyolják a szelek,
veled kötözzék!

Százegy kínoddal, egyedül,
nyomorulj, jobbágy!
kölyök s kamat fejedre gyűl
s nagyon hű hozzád!

(Keserű szájba kis falás,
se kerülhet e tájon!
Kell, hogy a világba láss,
itt, ne a másvilágon!

Kell, hogy odúdból kinézz,
figyelmezz az időre,
rikolts rá minden gyülevész
rablóra, lebzselőre!)