Részlet Cseke Péter kötetéből

A Székely bánja írójának útja a román gulágig

Nehéz dolga lesz Bözödi György reménybeli monográfusának, amidőn munkájának Bözödi és a román Gulág című fejezetéhez kíván majd adatokat gyűjteni. Hogy mennyire nehéz, arra Sütő András legutóbbi megemlékezéséből is következtethetünk. Ha nem viszi el hetvenhat éves korában a sok „galiba” meg „slamasztika”, ifjabb pályatársai 1989 után még jó ideig hozzá járhattak volna, hogy az erdélyi szociográfia „forrásvidékéről” faggassák. Csak hát éppen abból adódott a sok „galiba” meg „slamasztika”, hogy 1945-tel kezdődően hosszú évtizedeken át faggatták őt éppen elegen mások, korántsem műfajismereti szándékkal. Előbb egy kolozsvári „purifikáló bizottság” vonta felelősségre kötetben meg sem jelent, a háborús zűrzavar miatt kéziratban maradt Jónás című regényéért, majd a Székely bánja került terítékre és váltotta ki a vegzálók haragvását. Ürügy mindig akadt, hogy állásából kidobják, a menetrendszerűen bekövetkező házkutatások után letartóztassák, törvényes ítélkezés nélkül rabságban tartsák. (Hogy sorsát mennyire „kísértetiesen” előre látta, arról korai „sírfelirata” is tanúskodik: „Itt nyugszom én, Bözödi, / Megölt az üldözödi, / Hogyha én ezt tudtam volna, / Köpenyeget vettem volna.” E sorok a második világháború utáni első erdélyi magyar antológiában láttak napvilágot. Minthogy az antológia gúnyverseinek nyilai elsősorban a korabeli erdélyi magyar közélet szereplőire irányultak – súlyos igazságok kimondása váltakozott bennük indulatos túlzásokkal, kíméletlen leleplezésekkel –, és az „érintettek” a persziflázsra mindig hajlamos, de „köpenyegforgatásra” sosem hajló Bözödiben vélték felfedezni a szerzőt, nem kétséges, hogy ez a gyűjtemény is jócskán belejátszott későbbi sorsának alakulásába.)

Amikor éppen szabadlábon volt, Sütő András nem egyszer kérlelte: mondjon valamit arról az időszakról, amidőn „nádvágó rabszolgaként” dolgoztatták a Duna-deltában.

„– Hogy? Mit óhajtanál?

– Azt óhajtanám, hogy mesélj nekünk valamit a román Gulágról.

Mikor téli fagyban térdig vízben vágtátok a nádat…”

Ilyenkor Gyurka fájdalmas mosollyal nézett végig rajtunk. Kós Károly szárazságos arcához hasonló töredezett vonásaiban ott vonaglott már az emlék, de szót nem hallottunk. Sóhajos hallgatás után azt kérdezte Gyurka: Gulág és delta? Minek az nektek? Mondjátok, minek?

(Magyar Napló, 2019)