Csodálod a virágnak színeit,
Imádod a lányt eszménykép gyanánt,
Fellelkesülsz a nagyság szavaira,
Költő vagy, minden hétköznapi bánt,
S mégis, ha a virágnak gyökere
Nem lenne földben, hervadna korán,
Ha a prózába sohse szállna le,
Nem lenne oly virágzó a leány.
S midőn a szónok úgy fellelkesít,
Előbb már odahaza jóllakott. –
Igy jár karöltve eszmény és göröngy,
Nem szabad azt széjjelszakítanod.