A minap a szemem elé került egy poszt a pofakönyvben. Az az idősödő nőismerősöm tette közkinccsé, aki a szeretet nevében szokta hülyének titulálni, olykor akasztással fenyegetni azokat, akik másképpen látják a világot, mint ő. Ebben a posztban nem kevesebbet állít, mint hogy egyetlen ateista sem indított még terrorista támadást soha senki ellen azért, hogy ráerőszakolja a vallását másra. Üzent ezzel, gondolom, azon vallási fanatikusoknak, akik viszont megtették, megteszik, amit az ateisták nem; vagyis mintegy példaként mutatta föl számukra az istentagadókat.

Ha jobban megvizsgáljuk a bejegyzést, arra juthatunk, hogy az ismerősöm két kijelentést tesz, mintegy két dolgot szögez le: az ateizmus toleráns és az ateizmus vallás. Hiszen a mondat belső logikája szerint az ateizmus szükségképpen vallás, mivel, ha nem az lenne, úgy az állítás alapjaiban volna értelmetlen, amennyiben két homlokegyenest különböző fogalmat hasonlítana össze, egy nemvallást állítana például egy vallás elé. Nem is vitatom ezen kinyilatkoztatást. Az ateizmus valóban vallásként működik. Dogmarendszerként a tudományt használja, annak abban az állapotában, amiben éppen van. Azt rendre elfeledi, hogy a tudomány változik, következésképpen a tudományos igazságok sem föltétlenül örökérvényűek. Azzal a vérlázító ostobasággal, hogy a nők alacsonyabbrendűek, mint a férfiak, nem is olyan régen még a tudomány jelesei is egyetértettek. Gyerekkoromban még azt tanították földrajz órán, hogy a naprendszerben kilenc bolygó kering a Nap körül. Ma már leginkább nyolcról beszélnek, a Plútót kisbolygóvá minősítve, s hozzátéve azt is, a nyolcra se vegyünk mérget, hiszen a transzneptuni, azaz a Neptunon túli övezetről oly keveset tudunk, hogy érhetnek bennünket meglepetések. Azonban olvastam már olyan csillagászati cikket is, amely tizenkét bolygót feltételez. A valóság majd kiderül egyszer, ha minden jól megy. Én itt és most mindössze azt akartam érzékeltetni, hogy a tudományos igazságok változnak. Az ateisták a tudományra mint dogmarendszerre hivatkozva jelentik ki, hogy nincs Isten, ám azt nem teszik hozzá, hogy a „tudomány jelenlegi állása szerint” gondolják így (arról nem is beszélve, hogy nem egy tudós szerint még ezzel a kitétellel sem bizonyítható minden kétséget kizáróan a kijelentés) – bár helyesebb talán azt írnom a gondolják helyett, hogy tudják. Azaz egy világot magyarázó szellemi rendszerre alapozva kételyek nélkül hiszik, hogy igazuk van. Pontosan úgy, ahogy a vallásos emberek.

Nem, nincs vita, az ateizmus valóban vallásnak tekinthető. (Megjegyzem, sokkal inkább és ezerszer megalapozottabban, mint például a jedi hit, amely az Egyesült Királyságban bevett egyház.)

A tolerancia vonatkozásában ezzel szemben már egészen más a helyzet. Elég, ha csak a drasztikusan ateista ideológiát valló kommunista vagy náci rendszerekre gondolunk. A tolerancia egyiknek sem volt sajátja soha. De ha csak a mindennapi tapasztalataimra hagyatkozom, akkor is hasonló eredményre jutok. Egyetlen hívő ismerősöm sem nyilatkozott még annyi lenézéssel, megvetéssel és gúnnyal senkiről, amennyivel ateista ismerőseim emlegetik a vallásos embereket, megkérdőjelezve alapvető intelligenciájukat − hogy egyebet ne is említsek.

Visszatérve a pofakönyv-bejegyzésre, azt hiszem, a náci haláltáboroktól a Gulágig, Pol Pot működésétől a Fényes Ösvényig vagy a Vörös Brigádokig hosszan lehetne sorolni az érveket az ateizmus antiterrorizmusa és elfogadó természete ellen. A szóban forgó bejegyzés kommentárjaiban egyik-másik meg is jelent, ám ezek csak azt érték el, amit minden olyan megnyilvánulás, amely harcias szellemű nőismerősöm bölcsességeivel vitába mer bocsátkozni. Hát, igen. Hogy egy nagy írót idézzek: így megy ez.

Bene Zoltán