Ájtatos manó

(Călugăriţa)

Először szemet vetettem rá

kiolvastam

E férfi én vagyok – de nem hasonlítunk

Aztán fogakat növesztettem neki

meg hajat, megfestettem, megrágtam

lenyeltem és kiköptem

Ekkor már valódi önmaga volt

párosodtunk

Figyelmetlenül elszakítottam nyelve fékét

s ő oly szavakat ejtett ki

melyeket gyerekként hallottam utoljára

Lett ami lett (vége lett)

Hátat fordítottunk egymásnak

egy időre

A magány ellen: kivimadarat

kezdtem nevelni

meg egy csótányt az éjjeliszekrényben

Este lefekvéskor közösen olvasunk

egy-egy oldalt Hadrianus emlékirataiból

Je t’aime Marguerite

Újabban szabályos időközönként

beugrik megmustrálni mint a nénikéjét

Oly szavakat beszél

melyek súlya alatt a nyelv

kettéválik

Elpirulnak a falak

majd elhelyezkednek a hintaszékben

térdükön Kierkegaarddal

inognak és kárálnak:

Manó, manó, manó

S mindeközben

megjelenik hátamon a kereszt jele

Önarckép kimérával

(Autoportret cu himeră)

Komótosan jött

árnyékát taposva

mind a négy lábával

Arca akár a Veszta-szüzeké

fele fényben fürdött –

(érzéki szája volt, benne kígyónyelvvel,

széles orrlukai meg egy szeme, melynek

fénye felégetett mindent, amire nézett)

Arcának másik fele

félárnyékban – töprengő gorgó

Nőies lépte volt s macskajárása

Nem kezek s nem bozont

takarta diónyi szemérmét

oroszlán- vagy kígyófarok

Pállott asszony és frissen használt nőstény illatát szórta

Jólesett volna magam mellett tudni

(ő a hasán fekve, arcával a porban

én arccal a fénynek hátamon kinyúltan)

Hogy csevegjünk:

hogyan nyelte le mint megannyi kardot

felelni nem tudó férfiak tucatját –

hogy adtam magam a vén Dávid királynak

és hogyan – immár senki sem érinthet –

és egyéb hasonló apróságok…

Azonban váratlanul kitárta

(addig észrevétlen) sasszárnyait

árnyékba borított s a verőfényben

elrepült akár egy gondolat

A csábítás művészete

(Arta seducţiei)

Fülem nem hallgat rám. Szemem azt lát amit elhisz

Nyelvem nem fogad szót. Ellenem dolgozik az idő

Jön valaki fellapoz majd elmegy. Jön valaki más

Megtapos majd várakozni kezd. A legutolsó érkező

egyben az első aki:

Ujját nyelvemre teszi és kettéhasít

Lapról lapra: csakis elegáns vékony bokájú szavak

Színesben lát és minden mozog. Hagyjuk hogy elvigyen.

Ömlik belőlem a szó. Csupa tej és méz vagyok.

Beszorít lapjai közé. többet Szeretne tudni.

Töltök némi mérget. Csak annyit hogy. Szavakban fürösztöm.

Agyán és nyelvén vagyok. Lángot és élceket köpök.

A magány tőlem orális úton kapható el

Elgondolkodik. Már csak kéket lát. Ő már egy másik.

El akar kapni élve. Hogy megnyúzhasson.

Diszkréten üvöltök majd a sorok között kecsesen eltűnök.

Fülem nem hallgat rám. Szemem azt lát amit elhisz

Nyelvem nem fogad szót. Ellenem dolgozik az idő

(Orpheusz Kiadó, 2019; fordította: Király Farkas)