Oslóban együtt konferenciáztam Albert Lange Fliflet lányával, Kristinával, akivel rendszerint összefutunk a Tényirodalom Szövetség éves találkozóin. Kristina fordítóirodát vezet Bergenben. Időről időre kikérdezem a munkájukról, és hogy megbarátkoztak-e már az MT-vel (Machine Translation), vagyis a fordítóprogramok alkalmazásával. Egyre ügyesebbek, eredményesebbek, nyugtat meg, hiszen az egy évtizeddel ezelőtt vásárolt és évente újított szoftver adatbázisában jelentős mértékű lett a saját maguk által feltöltött anyag, amiből az újabb megbízásokhoz bátran meríthetnek „sablonmondatokat, kifejezéseket”. Most egy előadáson újabb tapasztalatokat hallunk a CAT (Computer Aided Translation) használatáról. Közel száz torokból szállnak fel sóhajok, elégedetlenséget tükröző megjegyzések. Nem egyértelműek a tapasztalatok, ami időt a gépi nyersfordításon nyernek, azt emberi elme igénybevételével a szöveggondozásra kell fordítani. Az új módi mellett kardoskodók azt bizonygatják, hogy ez utóbbi minőségi munka, egyaránt szolgálja a megrendelő és a kivitelező érdekeit. Hét fő területet elemez, értékel az előadónk. Sorrendet is állít, ami szerint az első négy kategóriában (játékprogramok, használati utasítások, szerződések, szakmai szövegek) egyértelmű előnyt nyújt a gépes fordítás, míg a reklám, a széppróza és a vers területén majdnem használhatatlan.

Kristina papájával többször is találkoztam. 1996-ban tévéinterjút készítettem vele a Duna TV-nek az oslói magyar nagykövetségen. Albert Lange Fliflet (1908–2011) akkor vette át a Pro Cultura Hungarica emlékérmet műfordítói munkásságáért, a norvég–magyar kulturális kapcsolatok ápolásáért. 10-12 nyelven írt és beszélt, ebből norvégul, svédül, finnül, észtül és lappul anyanyelvi szinten, angolul, németül, franciául, hollandul és magyarul kiválóan. De például fordított olaszból, latinból, héberből is. Nemzetközileg elismert műfordító volt. Kritikusai szerint legmonumentálisabb alkotása a finn Kalevala újnorvégra (nynorsk) fordítása (1967). Több nyelven írt verseket, magyarul is. Értőn szavalta kedvenc magyar költőit. 1934-ben Oslóból egyenesen Budapestre kerékpározott. Aztán többször is visszatért Debrecenbe, a nyári egyetemre. Id. Dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, aki egész életében a Deák téri gyülekezethez kötődött, így emlékezett vissza egy találkozásukra: „Néhány évvel ezelőtt egy Pax Romana-kongresszuson alig akartam hinni a fülemnek, amikor egy norvég nyelvész magyarul mondta el Szózatunkat. Amikor megkérdeztem, miért tanult meg magyarul, Az ember tragédiáját említette.”

Fliflet kéziratban maradt, a második világháború idején írt saját gépeléséből kiragadok néhány verssort: „Gyilkos e fajta. / A vérzők ajka / többé nem nevet. / Csak sírni lehet. / Hol van a jóság, amit Isten elvár? / Milyenek lettünk? / Gonosz a lelkünk, / súlyos a terhünk: / nincsen szerelmünk. / Nem szent az emberek élete már.”

Korán sötétedik. A konferenciaközpont nagytermének hatalmas, kerek ablakán át havas táj csalogat a szabadba.

Kovács katáng Ferenc