Nekem időt hagy restség és betegség.
Napom üres. Vigaszt hol is keresnék?
Ecsetemet veszem és tussomat
s írok, hajszolva költő-jussomat.
Ha kész a versem, nincs mód, hogy ma tessék
s igaz sorai hírre jussanak.
Annak, ki művelt, a mértéke kongó,
annak, ki műveletlen, szókimondó.
Így hát magamnak írok s eltűnődöm
múló időmön.
Kinek is kellene efféle ének,
efféle randa rím?
Talán Szucsou és Peng-cse Főnökének,
de rég halott már mindkét mandarin.

Nem hallja az sem.
Ma egy szeretné hallani, Jüan-Csen,
de messze földön egymaga ül ő,
száműzte a Császári Székülő.
Háromezer mérföldre, jaj, mi hír van?
Még azt se tudja meg, hogy verset írtam.

(Kosztolányi Dezső fordítása)