Kovács katáng Ferenc írása Gáspár Ferenc Galeotto című regényéről

Mátyás király születésének 575., trónra lépésének 560. évfordulója volt 2018-ban. Rendezvényekkel, kiállításokkal, újra- és átértelmezésekkel teli friss kötetekkel emlékeztek a történelmi legendára.

Korábbi számaiban az Irodalmi Jelen néhány részletet közölt Gáspár Ferenc készülő regényéből, s ezekből arra következtettem, ez újabb Mátyás-emlékezés lesz. Aztán sorról sorra, részletről részletre haladva kiderült, hogy a történet mégis inkább a címadó személyről, Galeottóról szól. „Csélcsap természetével, a titkos tanok keresésével akár ma is köztünk élhetne Galeotto Marzio, Mátyás király könyvtárosa, Janus Pannonius hű barátja, eretnek nézetei miatt a velencei inkvizíció üldözöttje. Róla szól ez a könyv, ám megjelenik egy új szereplő is, Kampó, Mátyás király táltosa, akiről Ipolyi Arnold úgy ír, mintha valóságosan létezett volna. Ez a hol valóságos, hol misztikus történet az első oldalaktól kezdve úgy vonzza be az olvasót, lapjain úgy elevenedik meg a XV. század reneszánsz forgataga, hogy szinte sajnálja, amikor véget ér, amikor be kell csuknia a könyvet. Régi ismerősökről olvas, Vlad Draculról, Mátyás királyról, Beatrix királynéról, s mégis mintha először tenné mindezt. Galeotto pedig, bármilyen kalandos utat is jár be hosszú élete során, mindig úgy ír, mintha az élete utolsó pillanata volna. Hű marad jelmondatához: halandónak születtünk, és a vég már kezdettől ott lebegett a fejünk felett” – olvasom az időközben megjelent könyv hátoldalán.

Elmerülök benne, nehezen adja magát a szöveg. Néha bizony elkalandoznak a gondolataim. Egy idegen dolgozószobába csöppenek. Szél lengeti a virágmintás függönyöket, a nyitott ablaktáblákba is bele-belekap. Az író súlyos könyvek alatt roskadozó polcok között bolyong, egyik-másik kötet tanulmányozásába órákra belefeledkezik. Robbanásszerű mozdulatokkal veti katalógus cédulákra hirtelen támadt gondolatait, majd idő- és logikai rendbe sorolja. Dobozolja. Új adalékokat szúr be a megfelelő helyekre. Precíz, kimért mozdulatok. Magában beszél, minden cédulával halk üzenetet küld a helyüket már rég megtaláltaknak. Katonás rendben a történelmi dokumentumokra épülő műalapanyaga. Ám egy viharos szélcsapásra a ház angóra macskája az ablakpárkányról az íróasztal felé lendül. Egy rossz mozdulat, és elsodorja a kartotékdobozt. A feljegyzések szerteszét röppennek, a huzat is besegít. Jeles szerzőnk, ki más is lenne, Gáspár Ferenc, a sziszifuszi helyreállítási munka közben egy táltosoktól, koboldoktól sugallt ötlettől vezérelve megkeveri a lapokat, mint egy pakli tarokk-kártyát.

Folytatom az olvasást. Feltámad bennem az antik műveltség iránti nosztalgia. Latinos osztályba jártam, hálát adok a tanáraimnak, jó indítást kaptam tőlük egy ilyen kötettel való megbirkózáshoz.

Egy valós történelmi alakokra építkező könyv megírásához nem lehet elegendő az iskolapadban, az egyetemi tanulmányok alatt megszerzett tudás. Alaposabban utána kell járni minden részletnek, apróságnak. Gáspár Ferenc így vall erről:

„A Galeotto című regény a két évvel korábbinak, a Janus Pannoniusról szólónak a tükörregénye. Folyamatosan olvasom a forrásokat. Galeotto Marziótól sajnos kevés fordításunk van, viszont megjelent Békés Enikő Asztrológia, orvoslás és fiziognómia Galeotto Marzio műveiben, amiből sok érdekesség derül ki. Ott van Galeotto magyarra fordított Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyve, aztán Janus Pannonius egy egész sor verset írt Galeottóról. Mátyás király levelezése szintén jól használható.”

A kötetbe beemelt sok-sok versidézetet kicsit szokatlannak érzem egy regényben, de csöppet sem zavar. Habár felmerül bennem a kérdés, hogy írás közben mi járhatott a szerző fejében? Egy-egy Janus Pannonius verssor ihlette-e meg, s kerekített köré vélt vagy képzelt valóságot, vagy pont a fordítottja történt?

Elgyönyörködöm a regény egyes sorain, máshol a furfangos, a nehezen megfejthető, arcpirítóan zavarba ejtő, meghökkentő fordulatokon tűnődöm. Néhol a legifjabb olvasók kegyét is keresi a szerző. Például Kampó, a táltos a maga elé képzelt tájban összecsippentett két ujjával rámutat egy pontra, majd ujjait széthúzva kinagyítja azt, mintegy előrevetítve a ma szokásos képernyő-zoomolás lehetőségét.

Olvasás közben egy percig sem kételkedtem a személyek, a történetek hitelességében, de a szerzőelárulta, hogy Galeottóról kitalált egyet s mást. Például a főhős nem utazott el Erdélybe, mint ahogy a Nápolytól délre való kirándulás is fikció. A Guarinó iskolájában játszódó jelenetek tisztán a szerzőképzeletének szüleményei.

Gáspár Ferenc nem bánik kesztyűs kézzel a regényalakokkal. Mondhatnám, illúziókat rombol. Mátyással ugyan keveset foglalkozik, ott sem a szokásos, ismert oldalát mutatja fel. Főleg Janus Pannonius jellemében csalódhatunk, de alaposan. Bár ki tudja, mit és mennyit tud róla korábbi tanulmányaiból az olvasó. Többnyire talán csak azt, amit a Wikipedia így foglal össze: „Janus Pannonius nevét Európa-szerte ismerték. Költészetének anyaga, nyelve és hangulata az olasz humanizmus talajából nőtt ki. Verseinek világképe a humanizmus szellemében alakult ki. Költészetében a vallásos eszmék helyett megjelenik Magyarországon, s azonnal európai színvonalon a reneszánsz gondolkodás és életérzés. Nagyra értékeli a földi életet, a békét, a kultúrát, a természetet és a költői halhatatlanságot.” Gáspárnál ifjú korában parázna, összeférhetetlen, békétlen. Püspöksége alatt istentelen, korántsem feddhetetlen erényű, királya ellen lázadó.

A kötet végtelenül bonyolult. Ugrál időben, térben. Felkap fontos szereplőket, majd faképnél hagyja, hogy néhány oldallal odébb újra előhalássza őket. Lassan, komótosan kell haladni a képben maradáshoz. Ha mégis elragadna valakit a hév, oldalakat kell visszalapoznia, hogy újra felvegye az elveszett szálakat.

A mű felcsigázta a képzeletemet, ugyanakkor elbizonytalanított, hogy fel tudok-e nőni hozzá. Van-e elég háttértudásom ahhoz, hogy az összefüggéseket megértsem. Sajnálom-e, hogy a végére értem? Annyi bizonyos: amíg vele feküdtem és keltem, számtalan gondolat támadt, röppent, viharzott, száguldott, kalandozott bennem. Kell-e több?

(Coldwell Art, 2019)