Szemelvények a kötetből

 

Tornai József

Csönd van, csönd van

Már nem szólal meg szomjamtól az ének,

csönd van, csönd van. Mi történt velem?

Az öregségem nem elég pusztító ok:

elhallgattam, mint madarak a fagyban,

emlékeim csak foszlányai a múltnak,

kapkodok egy-egy suhant pillanat után,

hogy visszahozzam a szerelmet, a vadont

s barátaim, kik tudom, mind halottak,

s ők is, ők is, a ragaszkodók, szépek:

hol vagy Irén, Éva, Emese? Ó Erzsi,

mért hagytad ott a Balatont, az esték

ablakait, miken át kiláttunk egészen

a megneszült vágy távol-képeibe

szabadon, föláldozva egymásnak tüzünk,

és égtünk, égtünk rejtélyes lángokon

a csillagolvadásig, zenén, míg nem

figyeltünk mást, csak az odaadás vad

ütemeit. És most a némaság, elhamvadt

napok maradéka még, vagy csupán

egy-két éjszaka. Fekete lován a szakadékig,

ha eljutok a mélység legaljáig, ahol nem vár

többé szó, óhaj, vigasz, semmi sem.

 

 

Kovács István

Töredékek az árvaságról

Imádkozni nagymamám tanított,

Befektetve „a testi koporsóba”.

Féltem. Ő halt meg. S mindazok, kiket

Családi képén láttam egy csokorban.

Reméltem, hogy nincs közöttük anyám…

A hasadt tükör áttetszett a leplen –

Összetörtem, hogy ne lássam meg őt,

Kit félelmemben önzőn megszerettem.

Féltem, mi lesz, ha ő is eltűnik,

Mint annyian, kik értem lehajoltak.

Mondják, őket is elnyelte a köd…

Így édesgetnek magukhoz a holtak.

 

 

Petőcz András

Futottam mindig

egyre és másra csak futok, futottam is mindig,

elindulok valahonnan, azt remélve, hogy egyszer

valahova és valamikor majd megérkezem,

egyre és másra csak rohanok

valaki azt mondja, helyesen teszed, amit,

helyesen cselekszel, éppen ideje volt,

valaki azt mondja, rosszul tetted, amit,

azt, amit tettél, nem volt időszerű

egyre és másra csak futok, mintha valaki,

igen, valaki üldözne engem, vagy mintha nem lenne időm,

és nincsen is már időm, azt gondolom, nincsen,

kifogytam mindenből, amit még időnek hívunk

valami szaladás van bennem, örök nyugtalanság,

nem mondja senki, hogy pihenjek meg egy pillanatra,

nem marasztal senki, hogy pohár borral koccintson velem,

nincsen senki, aki azt mondaná, hogy futottál már eleget

nagynéha elzuhanok futásom közben, elesek olykor,

sokszor fáj is ez a zuhanás, alig-alig tudok utána lábra állni,

de aztán megyek tovább, futok, mint a bolond,

aki nem is nagyon tudja, mit is tesz éppen, és minek

igen, egyre és másra csak futok, futottam is mindig,

elindultam valahonnan, örökké azt remélve,

hogy valahova végre megérkezem,

egyre és másra csak rohanok

 

 

Király Farkas

Október 10.

magamra kenem az űr sötétjét.

mélyen nyúlok a nagy tégelybe,

a kozmoszba. puha és krémes.

ez a nyugalom.

átrendeződik néhány csillagkép.

elkenődnek színes nebulák.

bolygók akadnak hajamba, szakállamba.

ünnepélyes és zavartalan ez.

némely dolgok megnőnek,

míg összemennek mások.

halványodnak vagy fényesednek,

születnek és elpusztulnak.

puha a kozmosz. pudingszerű.

finoman szívódik fel a testbe.

reggel majd fényt kenek magamra.

az űr tartalma változatos.

 

 

Murányi Zita

Őstörténet

valahányszor este lesz

arra gondolok isten az égre ejtett

egy megkövesült könnycseppet

én így látom a fogyó holdat

és hogy reggel a csillagtalan égen

a mennyei kötés is fölbomolhat

hogy szép szép a világosság

de éjjel szebben ragyognak fénymorzsák

hogy isten is jobban szerette a sötétséget

és minden éjszaka egy megváltás előtti őstörténet.

 

 

Turi Tímea

Férfiak füstben

Ha évek múlva, egyszer, ködös hajnal,

kutyát sétáltatni mész le majd a térre,

cigarettát gyújtasz, mert még mindig örülsz

annak, hogy felnőtt vagy, s nincs közel a vége,

már őszül a szakállad – ja, mert lesz szakállad –,

túl leszel pár réven, röppen a madárhad,

ha évek múlva akkor azt kérded magadtól,

hogy mért beszélsz könnyebben másról, mint magadról,

hogy hányszor kezdted újra, hányszor fejezted be

a jót és a hitványat, szeretném, ha tudnád

– mert már nem leszek melletted –,

hogy miért ment félre, ami simán nem ment.

Ha egyszer visszatérsz a sebesült helyekhez, fájdalom,

ha többször, gyógyulás a vége.

Soha nincsen vége. Mindig gyógyulás.

Soha nincsen vége. Mindig fájdalom.

Szeretném, ha tudnád, hogy nem én rontottam el.

Elmentem, de mégsem én voltam a hibás.

Nem is az, hogy nem voltál eléggé erős,

nem is tévedés volt, édes, hanem annyi,

hogy nem voltál elég jó

nekem.

 

 

Marcsák Gergely

Óvoda

Nincs egyetlen éles vonal

Kusza kockás madár csőre

A gördülő nehéz acél

Szétkószál a levegőbe

Berreg a magasfeszültség

Hullámzik és megszelídül

Három hajó összeroppan

A királylány mozdonyon ül

Föl-föllebben U-fejéről

Göndör grafit aranyhaja

Gyermek-tiszta erényövvel

Nem kínozza havibaja

Sérült agyam kérdezgeti

Bájainak mi az ára

Mosolyog és szoknyát emel

Együtt megyünk Kanizsára

 

(Magyar Napló, 2019)