Hogy a Bulgária-szerte ismert, jeles magyar költőnek ma is eleven a kultusza Szmoljanban, azt az 1981 óta működő Nagy László Emlékházon túl elárulta az a tény is, hogy születésének kilencvenedik évfordulóján, 2015-ben a város egyik terén felállították a mellszobrát. Az ünnepi megemlékezésen részt vevő magyar küldöttség tagja volt dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára. Az ő kezdeményezésére ekkor határozták el a szmoljani Nagy László Emlékház felújítását. A munkálatok már 2016-ban elkezdődtek, éskét hete, június 18-án a Magyar Külgazdasági Minisztérium szófiai Kulturális Intézete és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával be is fejeződtek. Benkő Andrea muzeológus és csapata közreműködésével a Petőfi Irodalmi Múzeum új Nagy László kiállítást rendezett be ebben a hagyományos stílusú, kőből és fából, mintegy másfélszáz éve emelt házban, amely a dél-bulgáriai síparadicsom és turistaközpont régi városnegyedének egyik legszebb épülete.

Szmoljan manapság mintegy harmincezer lakosú város, közigazgatási és ipari központ. A Rodope hegység meredek, fenyőerdőkkel borított vonulatai között, egy folyók kísérte, festői völgyben, 10 km-re a görög határtól és 70 km-re a Fekete-tenger partjától található. Legfőbb különlegessége az, hogy ezer méter magasan fekszik (mintha a Kékestetőn lennénk), sajátos, hegyi klímája, oxigénben gazdag, gyógyhatású levegője van, így télen-nyáron egyaránt vonzó turistacélpont. Klasszikus és modern szállodák, igényes színház- és közösségi épületek, működő és leállt gyárak épp úgy találhatók benne, mint lakótelepszerű városrészek.

A legendás magyar költő, Nagy László, az ezerkilencszázötvenes évek elején két ösztöndíjas esztendőt töltött Bulgáriában. Ismert tény, hogy ekkoriban csak nagyon rövid ideig tartózkodott Szmoljanban, de máig emlegetik az idevalósiak azt a kijelentését, hogy legszívesebben itt élné le az egész életét. Ezt nem is nehéz elhinnie annak, aki akár csak egyetlen napot is ebben a városban vagy a környező hegyekben eltölt.

Bulgáriai tartózkodása alatt Nagy László nemcsak kitűnően elsajátította a bolgár nyelvet, de mind a klasszikus és kortárs költők életműveiből, mind a bolgár népköltészet kincseiből több kötetnyi remek műfordítást készített, és ezzel nagyban elősegítette a bolgár irodalom értékeinek magyarországi megismertetését.

Nagy László pályája kezdetén, nemzedéktársaival, Juhász Ferenccel és Simon Istvánnal együtt elhatározta, hogy amit Kodály Zoltán, Bartók Béla és mások a 20. század első felében megtettek a magyar népzene felfedezése, a zeneművészetbe való integrálása érdekében, azt ők is megkísérelik a maguk alkotói pályája során a magyar népköltészet formai- és képi világának, a népi szürrealizmusnak a műköltészetbe való beépítésével. Ennek a törekvésnek a hatósugarát növelte meg Nagy László előbb a bolgár, később pedig más délszláv népköltészeti művek magyarra fordításával. Saját lírájában is felfedezhető nemcsak a magyar népköltészet számos jellemző karakterjegye, de a műfordítói munkássága során megismert idegen nyelvű folklóralkotások gazdag eszköztára is.

Ha bárhol, bármikor Nagy Lászlóra költészetére terelődik a szó, rendszerint elhangzik talán legismertebb versének legismertebb két sora is: „S ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra!” Ezek a sorok nemcsak a belőlük kibomló természeti kép erejével hatnak, nemcsak az áradó vízben kölykét fogában tartva menteni próbáló anyaállat háttérrajza miatt emlékezetesek. Ez a rövid vers emberi létünk lényegét jeleníti meg, ezért válik első hallásra elemi, közös élményünkké. Ráismerünk benne önmagunkra. Karácsony Sándor szerint ez a legtöbb, amit művészi alkotás elérhet. Nagy László költészete – nem csupán ebben a versében – elérte ezt a legtöbbet. Erre vall bulgáriai kultusza, gyönyörű, megújult szmoljani Emlékháza is.