Borbély Réka írása A tökéletes zártság egyetlen pillanata című antológiáról

Hiánypótló gyűjteményt tarthatunk a kezünkben, amely a határon túli kortárs magyar irodalom fiatal szerzőinek műveit foglalja magában. Ahogy a fülszövegen is olvashatjuk: „a kárpátaljai magyar irodalom legifjabb nemzedékei egymást erősítve, vállvetve lépnek elődeik nyomába, elénk, és elhivatottan kérnek szót.” Akadnak köztük költők, prózaírók és olyanok is, akik versekkel és novellákkal egyaránt szerepelnek az antológiában. Hét fiatalt ismerhetünk meg azon műveiken keresztül, amelyekre a legbüszkébbek lehetnek, és amelyek A tökéletes zártság egyetlen pillanata című gyűjteménybe bekerültek. Személyiségük szép lassan kirajzolódik az általuk megalkotott sorok között, mialatt az olvasóban egyre inkább körvonalazódik a gondolat, hogy itt bizony ígéretes tehetségekkel van dolga.

Maga a kötet is bevallja, régóta kerülgetjük a kérdést: létezik-e önálló kárpátaljai magyar irodalom? Ezzel a felvetéssel egy sajátos szemléletmódra hívja fel a figyelmet, amely mindannyiunké is lehet, ha nem fordítunk hátat, ugyanis eltökélt célja végre szerves egységként látni és láttatni a magyar irodalmat.

A tartalom összességében nem igazán nevezhető regionálisnak, hiszen többnyire személyes jellegű művekről van szó, amelyekben a hovatartozás kérdése kevésbé jelenik meg. Hatásosabb lett volna a verseket és az elbeszéléseket egy konkrét téma, adott esetben a regionalitás és az ahhoz fűződő érzelmek köré szervezni – ez itt nem történt meg, csupán egy bemutatkozó válogatást olvashatunk a szerzők eddigi munkásságából. A „határon túli” címke ennek értelmében akár elhagyható is lehetne, azonban pontosan a kárpátaljai származás az, ami ezt a hét tehetséges fiatalt műveikkel együtt egy közösen létrehozott kötetbe fogja össze. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia jóvoltából együtt és egyszerre mutatkoznak be a magyar olvasók előtt, így mostantól vitathatatlanul bekerülnek a kortárs irodalom iránt érdeklődők látókörébe.

A csoportosulás hátterét tekintve meg kell említenünk a kárpátaljai Forrás irodalmi stúdiót, amely Kovács Vilmos költő mentorálásával szerveződött a hatvanas évek végén, és amely egy idő után feloszlott, tagjai pedig szétszéledtek. Ezt követően 2013 decemberében Beregszászon létrejött a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT), amely az Együtt folyóirat köré tömörült. A közösség tagjai közé tartozik a szóban forgó antológia fiatal alkotóinak többsége is, akik rendszeresen publikálnak Kárpátalja egyetlen irodalmi folyóiratában.

A kötetben szereplő szerzők, Lőrincz P. Gabriella, Marcsák Gergely, Csornyij Dávid, Kertész Dávid, Kopriva Nikolett, Shrek Tímea és Tóth Dominika műveinek nagy része többszöri elolvasásra késztet, és mind a fiatalabb, mind az idősebb olvasók számára példaértékkel bírhatnak, hiszen bőven van mit tanulnunk tőlük; a tartalommal és formával való kísérletezés különféle módszerei sokunk érdeklődését felkelthetik. A regionalitástól való elvonatkoztatás pedig – részben vagy teljes mértékben – kétségkívül szükséges, amennyiben szándékunkban áll megérteni a fiatalok valódi mondanivalóját, meghallani a hangjukat, érezni, amit ők éreznek.

A szerzők a teljes alkotói szabadság jegyében, kíméletlen őszinteséggel tárják elénk az általuk tapasztalt világot. Ahogy Móricz Zsigmond is tartotta: „szépen megírni csak azt lehet, ami fáj.” Az előszó szerzője, Füzesi Magda felhívja a figyelmet arra, hogy a fiatalok márpedig igenis jól tűrik a fájdalmat, mindemellett elég szemérmesek is ahhoz, hogy ne tegyék közszemlére sérelmeiket. A költő azonban arról ismerszik meg, hogy a nagyvilág elé tárja érzelmeit: így képződik ellentmondás a fiatal művészekben. Ez az ellentmondás egy olyan sajátos rezgést idéz elő, amelyet csak ők tapasztalhatnak meg, és pontosan ezt a feszültséget tárják elénk, az olvasók elé, még akkor is, ha ez a művekben konkrétan nincs kijelentve. A kötet darabjait, de legfőképpen a hét szerzőt nem érdemes egymás viszonylatában, párhuzamokat keresgélve értelmezni, hiszen mindannyian külön személyiségek, ami meg is mutatkozik az írásaikban. Egymástól eltérő módon, de annál határozottabb elképzeléssel jelenítik meg azt, ami fáj. Kárpátaljai származásukon túl az fogja össze őket, hogy mind-mind egyéniségek, kiforrott alkotói technikával és olyan írói, költői stílussal, amely kétségkívül rájuk irányítja a kortárs magyar irodalomkedvelők figyelmét, és amely nagyon is alkalmas arra, hogy a jövő irodalmi generációját megalapozza.

(Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2018)