A régi felvételek előtt nosztalgiázni szoktak, sóhajtva felidézni a múltat, elmerengeni közben. Nekem inkább baljósak, minden egyes helyszínére balladai homály nehezedik. Úgy látszik, nemcsak egy festménybe lehet mindenfélét belemagyarázni, hanem a fotókba is. Mégiscsak félelmetes, hogy előkerülnek a semmiből napra pontosan megörökített jelenetek. Színes fotók és dátumok olyasmiről, amiket rajzok, festmények örökítettek meg akkoriban, leginkább spontán jelenetek formájában. A Balkánt járták a francia fotósok, innen tudósítottak, talán akaratlanul is a viharfelhős előjelekről, mert a Balkánon gyakran nyitogatták Pandora lőporos hordójának fedelét. Milyen finom kis nevet adtak a magyarban a bajokat rejtő, félelmetes tárgynak! Az angolban simán csak dobozt jelent. A görög mitológiából ismert Pandora szelencéjében benne van minden gonoszság, mindenhez vér tapad, és bárcsak megszépítenék a képek mindazt, ami előtte történt.

Döbbenetes, ahogyan egy-egy látképben vagy tájban megörökítettek egy jelenetet, ilyesmit csak Az ezeregyéjszaka meséiben hallott eddig az ember, és legfeljebb kosztümös filmek alapján elképzelte, milyen lehetett a századforduló a Balkánon. Ha nem látnám most, el sem hinném. Biztosan udvarias gesztusnak szánták, hogy előkerítették őket a Francia Fotóarchívumból, nem is gondolva arra, milyen aktualitása van mindegyiknek. A hajdanvolt hétköznapi emberek szellemének lázadása ez az online tárlat: egyfajta vádirat is, hogy mit tettek ezzel a térséggel, hogyan vált a történelem átjáróházává, kik okolhatók azért, amilyen volt és amilyen lett.

A francia fotográfusok feltárják a Balkán műemlékeit 1878 és 1914 között – valahogy így fordíthatnánk a fotókiállítás alcímét. Bárminek nevezzük is az emlékhelyeket, igazából a marhavásár meg a bőrgyár az érdekesebb, a szociográfiai tárlatvezetés. A fényképek előterében mindenekelőtt az emberek számítanak az öltözetükkel, az egyenruhájukkal, népviseletükkel, a gesztusaikkal, még ha látszólag feszélyezettek vagy vigyázban állnak is. Bármekkora tapintattal válogathatott a Francia Intézet, aligha lehetne aranykorként értelmezni a látottakat.

Mégis miért készültek ezek a képek és kinek?

Az alcímet árnyalja, hogy tudjuk: a francia fotósok nem azért jöttek erre a vidékre, hogy felkeressék és megörökítsék a Balkán nevezetes épületeit. A képek egy részének elkészítése egy nagyobb tudományos terv része volt, amit már Heidegger is szorgalmazott és a világ felmérésének nevezett. Több tudományág képviselői is részt vettek benne. A szakmai megfigyeléseik tárgya sokkal szélesebb volt a Balkánnál. 1909 és 1931 között tizenkét fotóst alkalmaztak egy humángeográfiai gyűjtemény elkészítéséhez.

Mint tudjuk, nemcsak a művészeteket helyezték merőben új alapokra a századfordulón, hanem a pszichológiát és más tudományágakat is. Iris Schröder és Sabine Höhler Geschichte, Geographie und Globalisierung seit 1900 címmel tanulmánykötetet adott ki 2005-ben Frankfurtban, melynek egyik tanulmánya részletezi a projektumot. Rengeteg térkép, demográfiai és antropológiai atlasz, valamint további dokumentumok maradtak az archívumokban az utókorra. Illik tehát megemlíteni, hogy az egyetemi tanárok célja nem a templomok és egzotikumok csodálata volt, hanem a humángeográfiai sajátosságok szisztematikus tanulmányozása és feltárása. Nemcsak a megfigyelés, hanem maga a fotózás is konzisztens koncepció szerint, kutatási céllal összeállított lista alapján készült: életképek, rítusok, viseletek, embertípusok, ritka foglalkozások, kézművesség, néprajz, társadalmi közösségek és hierarchiák…

Auguste Léon, akinek itt számos képét gyűjtötték egybe, éppúgy és ugyanolyan céllal fotózott Indiában és Olaszországban, a képeit tanulmányoknak szánta emberek és környezetük komplex vizsgálatára. A humángeográfiai hozzáállás kuriózumként hat, a fotóművészet viszont maradandó.

Kontra Ferenc