1

Szólt a Székhez az Asztal:
„Gyere, szívem, vigasztalj!
Szörnyen kínoz a hőség.
Minden lábam fáj és ég.
Sétálhatnánk egy kicsit.
Friss levegő jól esik.
Fűszerezzük víg traccsal!”
Szólt a Székhez az Asztal.

2

S szólt az Asztalhoz a Szék:
„Óh, milyen bolond beszéd!
Hisz mi nem sétálhatunk.
Tudod, járni nem tudunk.”
De az Asztal sóhajt rá:
„Megpróbálni mégsem árt.
Lábad annyi, mint lábom:
megpróbáljuk két lábon.”

3

Így lementek, s lassacskán
át az egész városkán
körbe-körbe, könnyeden
kopogva a köveken.
S aki csak ott szembejött,
megállt a hátuk mögött:
„Lám, az Asztal meg a Szék
levegőznek kicsinyég.”

4

De most völgynek tért az út
s egy kastélyhoz kanyarult.
Teljesen eltévedtek.
Estelig tévelyegtek,
s akkor a bölcs társaság
fölfogadott egy kacsát,
egy bogárkát s egy egérkét,
akik hazáig kisérték.

5

Ott egymás nyakába esvén
így ujjongtak: „Drága testvér!
Jó volt ez a séta ma!
Jöhet most a vacsora.”
S végül aztán Asztal és Szék
s kacsák, bogárkák, egérkék
fejük tetejére álltak
s ágyaikba beugráltak.

(Babits Mihály fordítása)