Kollarits Krisztina írása Hász Róbert Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja című regényéről

„Marcell tisztán emlékezett gyerekkorából, milyen a katolikus plébánia hangulata. Levegőjében mintha örökké tömjénillat úszott volna, tiszta volt és takaros, akárha nem is halandó ember, hanem testetlen kísértet lakott volna benne. […] Egy görögkeleti pap otthonában azonban most járt először. Meglepődött, mennyire hétköznapinak, emberközelinek találta. A szerb pópa háza arról árulkodott, hogy benne egy húsvér, egészségesen hanyag férfi lakott. […] Mindazonáltal kényelmetlenül érezte magát a pópa otthonában. Oda nem illőnek. Aminek az is oka lehetett, hogy a ház gazdája holtan feküdt a szomszéd szobában.”

A regény első két oldalának tömörített változatával kezdem rövid kis ismertetőmet, mivel úgy érzem, hogy ebben a kezdésben, mint csepp a tengerben, megfigyelhető a krimi egész későbbi világa.

Marcell pandúrdetektív nevével és egy gyermekkori hangulat felidézésével indul a regény. Az ő szemével pásztázzuk végig a pópa lakását, széthagyott holmijait, érezzük azt a különös, nyugtalanító illatot, ami olyan zavarólag elüt a katolikus plébánia megszokott szagától, a főhőssel együtt tűnődünk ennek okán, majd egy váratlanul odavetett félmondatból kiderül, hogy tulajdonképpen egy tetthelyen vagyunk. Megpillantjuk a gangon ácsorgó és cigarettázó két csendőrt, a gang végében a Bácska című lapot olvasgató Lichtnecker doktort, a nyári konyhából kilépő Winter urat, és a házat körbevevő rácokat, akiknek arca a pópa halálhírére elsötétült, „kiabáltak és az öklüket rázták a ház fele.” Már a gyanúsítottak is megvannak, a szolgáló és szeretője, amikor hirtelen lövések dördülnek. Milorád alparancsnok, a pópa unokaöccse lelövi a gyanúsítottakat, majd kimegy a háborgó falusiakhoz. „hangosan beszélni kezdett hozzájuk, de olyan gyorsan hadarta a szerb szavakat, hogy Marcell alig értett belőlük valamit. Integetett is feléjük, meg egyszer tenyerével a pisztolytáskára csapott. Miután elhallgatott nem telt bele fél perc, és a tömeg oszlani kezdett. Egyetlen szó nélkül, lesütött tekintettel, mintha szégyellték volna magukat, elkotródtak a paplak elől.”

Az első nyolc oldalon megismerjük a főszereplő Marcell pandúrdetektívet és két segítőjét, Winter urat és Milorád alparancsnokot, vagyis egy magyar, egy sváb és egy szerb rendőrt, akik különböző temperamentumukkal és jellemükkel egymást kiválóan kiegészítik későbbi nyomozásuk során. Amire szükség is lesz, hisz az Osztrák–Magyar Monarchia fennhatósága alatt egymás mellett élő különböző nemzetiségek mindegyikével szót kell érteniük. Már a könyv első néhány oldala is tele van váratlan fordulatokkal, ezek közül számomra talán az volt a legmeglepőbb, hogy a pópa meggyilkolásának ügyét már fel is derítették, lényegében egyáltalán nem erről az esetről lesz szó a továbbiakban. A tetthelytől hintóval háromórányi járásra levő Zomborban és környékén történnek a rejtélyes gyilkosságok, amelyek kinyomozása tizenhárom nap alatt sikerül Marcell detektívnek, noha a szálak percről percre egyre jobban összekuszálódnak.

Bánáti Dezső csendőrkapitány hajnali fél 3-kor hívatja magához, hogy titokban egy tetthelyre vigye. Nem sokkal korábban ugyanis halva találta jó barátját, Falcione Áront, a város egyik leggazdagabb családjának sarját, mellette az ágyon egy prostituált összeszurkált teste. A fő kérdés az, hogy hogyan lőhette fejbe magát Falcione Áron jobb kézzel, ha a revolver az ágy mellett bal oldalt hever. És főképp: hogy került hozzá Bánáti Dezső coltja, amit a csendőrkapitány saját lakásán a kulcsra zárt éjjeliszekrényében tartott. Ki lehet a gyilkos, és mi köze van Bánáti csendőrkapitányhoz? Az ügy felderítése sürgős, mert valaki sorra gyilkolja meg Falcione Áron barátait és ismerőseit. Vagy nincs is összefüggés az ügyek között?

Marcell pandúrdetektív minden eszközzel igyekszik az eset végére járni, még egy spiritiszta szeánszra is elmegy, így olyan kisebb ügyekre, mint a Scherer úrtól ellopott aranyóra és cigarettatárca vagy Metzgerné eltűnt fiának esete már nem fordíthat elég energiát, pedig talán jobban tenné. Mint ahogy nem kellene figyelmen kívül hagynia azt az intést sem, amit egy cigányasszonytól kapott hatéves korában, miszerint óvakodjon a kereszttől.

Hász Róbert kiváló krimijének egyik erőssége, hogy megfelelő figyelmet fordít annak a közegnek a bemutatására is, amelyben a történet játszódik: megelevenednek előttünk a vajdasági kisváros, Zombor utcái, fontosabb épületei, tipikus figurái, különböző nemzetiségű lakóinak gondolkodásmódja csakúgy, mint a korra jellemző életmód, társadalmi szokások. Egy-egy rövid kis kitérő formájában, adagolva kapjuk a társadalom- és kultúrtörténeti tudnivalókat és érdekességeket: betekinthetünk a Bácska című napilap szerkesztőségébe, Marcell apósa kapcsán a ’48-as érzelmű magyarok gondolkodásmódjába, máskor meg Milorád monológjából ismerhetjük meg a szerb alparancsnok helyzetét, akire sajátjai azért haragszanak, mert a szerbeket elnyomó Monarchiát szolgálja, felettesei pedig azért gyanakodnak rá, mivel szerb. Különösen érdekes elem Marcell detektív titkos nyomozása, amelyet ismeretlen szülei felkutatása céljából végez, elsősorban Winter úr lényegében freudistának nevezhető eszmefuttatása nyomán, miszerint „lényegében utánzatok vagyunk. Másolatok. […] A minta, ami alapján készültünk s a világba bocsáttattunk, úton-útfélen a felszínre tör, végül eluralkodik rajtunk. Mikor megöregszünk és lenyugszunk, azzá válunk, akik valójában vagyunk, akik mindig is voltunk. Apánkká.”

Miközben az olvasó Fábián Marcell rendőrnyomozóval együtt igyekszik a rejtélyes gyilkos nyomára jutni, egyben egy érdekes utazást is tesz 1902-be, a Vajdaság sajátos kis világába, sőt az emberi lélek mélyebb rétegeibe is. Rég nem olvastam ilyen szépirodalmi igényességű és történelmi hitelességű, ugyanakkor szórakoztató és érdekfeszítő krimit! Várjuk a folytatást!

(Kortárs Kiadó, 2017)