Kemsei István írása Szalay Károly Az ötödik evangélista című esszékötetéről

A tételes vallásoknak (kereszténység, iszlám) sajátossága, hogy a szellemi „színskála” szerint legalább három rétegből állnak össze: egy vallásfilozófiai, egy történeti és egy, a befogadó közönség (hívők) számára fenntartott, ún. közérthető rétegből. Szalay Károlyt a keresztény vallásfilozófia előzményei, kialakulása foglalkoztatják leginkább, olyan nagyhatású alkotók életművét vizsgálva, mint Cicero, Szent Pál, Órigenész, Szent Jeromos és Sienai Szent Katalin. Vizsgálata tárgyának kiinduló pontjaként a Földközi-tengeri görög kultúra olyan egyetemessé vált felvirágzása érdekli, mint a hellenizmust követő későhellenisztikus időszak számos népet egyetlen közös műveltségi nyelv, a görög használójává tevő kora.

Szalay Károly Az ötödik evangélista című vallásfilozófiai esszékötetében módfelett izgalmas szellemi kalandra invitálja olvasóját: egy, mára egyetemessé vált gondolat- és eszmerendszer megformálódásának filozófiai mélyrétegeibe. A szerző ugyan nem vallásfilozófus, hanem az európai kultúra kezdetei iránt különös érdeklődést tanúsító író, irodalmár, a vallástörténet-vallásfilozófia általa felvázolt tételeivel mégsem érdemes vitába szállni, már csak azért sem, mert állításait számtalan forrásmunka felsorolásával igazolja. Azonban – mint bárki igazi esszéista – leginkább szemléletének frissességével tűnik ki: minden úgy van, ahogy leírja, mégis finoman, de módosít egy, immár két évezredes, megmerevedett szemléleten.

A köznapi vallásos ember számára tudott, hogy már Jézus Krisztus előtt is létezett a kereszténység, hiszen az őt megkeresztelő Keresztelő Szent János is keresztény volt – igaz, őskeresztény, ahogyan ezt manapság mondják. Tény az is, hogy a keresztény gondolkodás talpköve, a felebaráti szeretet filozofikus felfogása már jóval Krisztus előtt tárgya volt a vallásos gondolatnak.

Ebből következően Szalay a keresztény gondolatiság előfutárának azt a Cicerót tartja, aki a gondolkodók közül elsőnek állítja szembe a testet a lélekkel, kihangsúlyozva a későbbi keresztény aszkézis jelentőségét. Az sem véletlen, hogy a Vulgáta-fordító Szent Jeromos könyvtárában Cicerónak majd minden műve megvolt.

Szent Pált nem szokás az evangélisták – Márk, Máté, Lukács és János – közé sorolni, pedig időrendben ő volt az első, aki Krisztus tanításait egybefoglalta és hirdette. A Rómaiakhoz és a Galatákhoz írott leveleiben a kereszténység szellemének lényegét fogalmazza meg, évtizeddel előzve meg az első, a Márk-féle Evangéliumot. Szalay Szent Pál kérdésében óvatosan fogalmazza meg kételyét: lehet, hogy maguk, az Evangéliumok írói is Pál leveleiből merítettek…

A Középkort megelőző időszak két nagy vallási gondolkodójáról, a görög Órigenészről és Szent Jeromosról, valamint Sienai Szent Katalinról olvashatunk még esszéket, mint a Szent Pál-i gondolat továbbvivőiről. A ki tudja, miért írástudatlannak ábrázolt Katalinról például megtudjuk, hogy levelezett Nagy Lajos királlyal és Nápolyi Johannával. Összesen 389 levelet írt. Ezek a levelek gondolatiságról, Istenhitről, a kereszténység mibenlétének tudományáról adnak hű képet.

Szalay Károly könyve hiánypótló, és döbbenetesen aktuális. Keresztényi gondolkodásunk alapjaira rávilágítva arra mutat rá, amit ma a legjobban kell féltenünk, ami kétezer éves kultúránk felépítménye, ahonnan nemcsak vallási kötődésünk, de művészetünk, mindennapi életünk valamennyi rezdülése is származik.

(Orpheusz Kiadó, 2017)