A horvátországi Csúza méltán híres írója az 1848-as szabadságharcban hazafiúi érdemeket szerzett Ács Gedeon, aki 1819-ben Bellyén született, majd a család Laskóra költözött, ahol édesapja református lelkészként tevékenykedett. Ács Gedeon tábori lelkészként Kossuth Lajost a török száműzetésbe, majd az amerikai emigrációba is hűen követte. 1851 szeptemberében szállt fel az amerikai Mississippi hajóra, november 11-én érkezett meg New Yorkba, 1858. november 16-án felvette az amerikai állampolgárságot. A szabadságharc számos emigránsának nyújtott lelki támaszt, és felismerte annak igényét, hogy a magyar nyelvű vallásosság ott össze is tudja tartani a közösséget, legalább addig, amíg be nem illeszkednek. Megalapította az első magyar vegyes egyházközösséget, melynek lelkésze lett Amerikában, erről az Encyclopedia of New Jersey is megemlékezik a 395. oldalán (Rutgers University Press, 2004), ami azért jelentős, mert ezt tartják ma is az első, mai értelemben vett ökomenikus közösségének az Egyesült Államokban, egy később kiszélesedő mozgalom első, spontán önszerveződésének.
Nyája azonban hamar szétszéledt. A magyar szabadságharc emigráns katonái közül sokan az amerikai polgárháború zsoldosai lettek. Ács pedig elhagyta a papi pályát, 1853-ban beállt kétkezi munkásnak az egyik New York-i vasgyárban. „Erőltetem magamat – írja magába mélyedve –, hogy lefekvéskor szomorú gondolatok ne háborgassanak. A fortély azonban ritkán sikerül, mert mihelyt gyertyámat eloltom, otthoni rokonaim jutnak eszembe, s hunyjam bár le a szememet, öcsém, húgom, rokonaim képe lebeg az előtt. Ritkán írnak, s én ezer bajt elképzelek, mely miatt nem akarnak, nem mernek írni, vagy nem is szabad írniok.” Bostonban fényképészeti műhelyben dolgozott, itt készült róla az itt látható, egyetlen amerikai portréja, rajta a saját aláírásával, még ezen is a beceneve szerepel, ahogyan könyvtárának könyveiben: Ács Gida. Jegyzetelni kezdte megfigyeléseit, melyek később hatalmas naplófolyammá szélesedtek, csak az utóbbi évtizedekben fedezték fel, és kivételes írói képességei is csak mostanában váltak közismertté. Jól tudott angolul, voltak is onnani barátai, de az amerikai mentalitás távol állt tőle. Elsősorban a pénz befolyását látta meg: „a vastag önzés szememben mindig egyike volt a legvisszataszítóbb jellemvonásoknak. Az, ki nagyobb bámulója korunk anyagi haladásának, mint én vagyok, jobban érezheti magát e földrészen… s ha tud kupeckedni s hosszú imákat mondani: igen boldog lehet.”
Tízévi emigráció után hazatért. Egyúttal hivatásához is visszatért, Csúza az ő révén lehettett újra szellemi központ is, ahol könytárat és olvasókört alapított, parókiáján neves művészek vendégeskedtek. Ne feledjük: Csúza ma is egy elismert, vonzó borvidék.
Örök nyugodalmat huszonöt éves csúzai szolgálat után a református temetőben lelt. Meg sem próbálta kiadni értékes, 1856 és 1863 között írott bostoni jegyzeteit, melynek legteljesebb gyűjteménye csak 1989-ben jelent meg a budapesti Gondolatnál. A könyvből a szülőföldjére emlékező lelkipásztort idézzük: „Szeptember elején, sőt néha pár héttel előbb már, alig lehet lyányt látni az alsó-baranyai falvakban: de a hegy megnépesült lyányok és menyecskék ezreivel, kik a nappalt apró csapatokban vagy egyedül ülve, varrogatva, kerepelve s ujjongva töltötték: éjszaka pedig vén vincellérek, tisztes banyák gunyhójában gyülekeztek, vagy ha szolgabíró úr úgy parancsolta, a hegyaljai falukba ballagtak le.”
Ács Gedeon sírját nemrég felújították. A drávaszögi magyarság mindig itt tartja március 15-ei központi ünnepségét.

Csúzán található a Kossuth-emlékhely is. Fontos megemlítenünk, mert vannak olyan emlékhelyeink, melyekről újra és újra beszélnünk kell, félő ugyanis, hogy a múlt ködébe vesznek, ezért újra kell fogalmaznunk ismereteinket is, mindig a kor szellemében, ahol és amikor éppen élünk. Mert olvasmányként mindig le is kell fújnunk a port a régi szövegekről, és az csak a kérdés mindig, hogy újra tudjuk-e értelmezni kellő türelemmel mindazt, amit elődeink már megfogalmaztak, át tudjuk-e élni újra, amit ők átéltek.
A csúzaiak 1897. július 6-án hazafias ünnepség keretében tizenkét méteres obeliszket állítottak Kossuth Lajos emlékének. Az eseményről másnap a Pesti Figyelő így számolt be: „A nép ezrei lepték el az állomás előtti teret, több száz kocsi és lovas bandérium fogadta a vonatról leszálló képviselőket. Kontra János lelkész papi díszben állt az emlékmű elé, s hosszas beszédben szólt az ünneplő közönséghez.”
Az emlékmű oldalát díszítette az a színes Kossuth-dombormű, amely a pécsi Zsolnay-műhelyből került ki erre az alkalomra. Az obeliszk Trianont követő lebontása után a portrét 1991-ig rejtegették, s akkor helyezték el a mai művelődési ház belsejében. Egyedi ritkaság, érdemes megnézni! Az épület néhány szobájában pedig helytörténeti múzeumot rendeztek be.

Kontra Ferenc