Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!
A béke megfullaszt, – beteg vagyok.
Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?
Itt minden hallgat, minden mosolyog.

Vitorlatépetten, tajtékos árban
Hogy szállnak a boldog, szabad hajók!
Szörnyű, – hogy itt zátonyra jutva várjam,
Míg rámfut a repkény, besző a pók.

Nagy Istenek! Szedjétek össze nékem
A csillogó s a gyilkos napokat, –
Abbul szűrjétek az életek éltét,
Szikrázzon, égjen minden pillanat!

A sok, közönytül terhes, lomha évet
Vegyétek vissza! Másnak engedem.
Csak egy napot! De gyönyörbe temetve,
Vagy villámfényes ünnepet nekem!

1902