Szemelvények Falusi Márton új verseskötetéből

Borközi rejtekút

Butéliádtól elpoharazgatok
égig, karéjlik borközi rejtekút,
göröngyein beléd botolhat
nyelvem, Uram, ha kegyelmed árad.

Társam Kaposváron, Gecsemáne-kert
zöldhályogot sűrít szeme fényein,
olajliget mirhája pulzust
ver szaporán a mobilkijelzőn.

Pötyögve hírt tenyérbe cigányleány
jósolta, hogy csak úgy araszolhatok
fatörzsekig, ha nem tapinthat
téged ikonra fölesküdött ujj.

Betűvető maroktelefon csörög,
próbára tesznek vérbeli démonok
provánszi hölgykultuszt, lovaggá
kézitusám üt onáni csúcson.

Est száll le kettőnkdrapp nyoszolyájaként,
túloldalára húzod a fekhelyét,
ne érjem el, közénk telepszel,
bomlik a pirkadat ágyneműnkön.

Közvetlenül szólsz, egy faluból való
velem beszéded, Thália papjai
se fejtik meg, hová lyukad ki
Harlekin,engem igéz levélben.

Színházi évad vége ha eljövend,
nem tántorítja vissza katarzisa
elismeréseket besöprő,
nap nap utáni előadásnak.

Nő, férfi egyként állati sorban él,
s feledve, hogy Szolón eladósodó
athéniak terhét lerázta,
banki hitelt kamatozva törleszt.

Distinkciót nem téve nemünk szerint
arcélbe metszed képedet, Istenem,
Horatius nyájas szivéből
Biblia bűntudatát fakasztod.

Mértékem antik, kánona megtörik,
honfit tüzelni rest, defetista dal
zeng ajkamon, s mit Szókratész tilt,
rombolok állami összetartást.

Halld hát fohászom, színehagyott, alélt,
karózza forma, nyaklik a szégyenem,
hajlok fölé vitézi másnap
bornehezét, sisakot viselvén.

Barbárok ércén nem fog a kardcsapás,
terrorcselekmény, bombatalálat ér
koncertet,elnémult szerelmem,
magvaszakadtan alább hanyatlok.

Nincs otthonom, vágy űz felelőtlenül,
midőn erős vár szirtjeiről ledől,
dögkútba vész éhünk, a hűség
ittasodik, de nem oltja szomját.

Büdösbogár a díszcsilin

Kukában, de mosogató alatt
kidobva őrzött cigarettáid.
Nincs mersze a fogasnak sáladat
viselni, fogja magát, s elvásik.

Becsukva lóg reklámernyőd, fonnyadt
anyaöl, reszket tőle lánykérő,
szegény pára, megszeppent, csöpp eső –
jobban, mint császári Nap delétől.

Párzanak büdösbogarak nászi
ágyukon, piros díszcsili bokrán,
virágládából kibújt paprika
hajlik, hol a kitint összetolják.

Kámforrá vált szempárod káprázik,
színültig töltött szemem kiloccsan,
végiglötykölöm kívánásodtól
bűntudatomig, nem oltja szomjam.

Túlesnék rajtad, testi kényszeren
nem léphetek túl, áthajtottam-e
kapcsolatunk fekvőrendőrein
padlógázzal, a fene ott egye.

Lassítok, házszámokat kémlelek,
forgalmas kereszteződés előtt
jobbra, vagy mégis balra kellene
fordulnom az útvonaltervező

célirányos gondolatsorában,
hogyhat perc múlva egy szindbádi lak
diktált kapukódján fölcsöngetve
kölcsönös legyen a szimpátia.

Senki sem talál rám, ha fejbe ver
az ajtó mögül kilépő nagyság,
előre kéri, zoknimat húzva
kotrom ki gatyámból a kúrtaksát.

Élveteg nyújtózik, hozzám se nyúl,
szemét a falikarra függeszti,
vigyázok, nehogy összeizzadjam
egy óvatlan csöppel is műtermi

aktját, de hirtelen eszembe jut
ágaskodó, csenevész lábáról
a hátára pottyant bogár, amint
segítséget kér, te fölkászálódsz,

kalimpáló, ízelt végtagjait
visszabillented, zajt csap,úgy szárnyal
fölfelé, mintha hárs illatozna,
s nem pusztulna el lámpabúrámban.

Engem miért nem fordítasz hasra,
állítasz talpra? Hanyatt vágódtam
fülledt szobában. Végy tenyeredbe,
ne pöcköld le undok csáprágómat!

Mondd, miféle sikerélményt érez
egy ilyen lányt, ha tapasztalt szajha?
Próbálok felszabadultnak tűnni,
mellbimbómat ezért csavargatja

unottan, hátha siettetheti
a katarzist, oly reménytelenül
buzdítasz te is, játsszak, ha nem vagy,
mert ha nem én, pokolra te kerülsz.

Mondd, miről beszélnél vagy hallgatnál
a húszezres órák telephelyén,
ha szívdöglesztőn, lélekszakadva
várnád a második merevedést?

Mit csinálsz, ha nem vagy itt? – ezt tőle
kérdezem, nem tőled, ki semmit sem.
Ebben él, de hobbiként horgászik,
én a verstől menekülök, innen.

Összefut számban sós könny keserű
bonjour-csöppel mint antidepresszáns,
húzom az időt, hogy lemozogja
illetményét a fásult csendestárs.

Legalább az árat ne sajnáljam,
ezzel még udvarolhatnék neked:
megcsaláshoz snassz e pásztoróra,
mekkora nyűg, mi mégis élvezet.

Színlelem, hogy tettetése hat rám,
meddőn forgok benne és helyette,
mint gondolat egy kiürült szóban,
kifejezéséből kijelentve.

Nem tudhatom, együtt-e, vagy külön
fogjuk botlásomat helyrehozni,
minden kétség, mit a messzeség sző,
ragaszkodásoddal szertefoszlik.

Férj magadhoz és eszmélj magadra,
egyetlen ujjal érj hozzám, hogy érts,
áldj vagy átkozz végkimerülésig
rendíthetetlen méltóságomért.

(Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2017)