365 nap a Lackfi-univerzum körül
Ayhan Gökhan írása Lackfi János Minden napra egy sztori című kötetéről
Lackfi János szereti az olvasót. Gondol rá. Figyelembe veszi. Szereti, hogy van olvasója, aki gondol rá és figyelembe veszi. Legújabb, Minden napra egy sztori című kötete is ezt támasztja alá.
Háromszázhatvanöt történet több száz oldalon. Egypercben. Egy metrómegállóban. Ha jókedv van, Lackfi van. Ha rosszkedv van, akkor duplán. Ki ne szeretné az ilyet, ebben a forróságban. Ebben a reménytelenségben. A hétköznapi embert sújtó nyűg, baj, probléma és frusztráció Lackfi János horizontján új színt ölt magára, új megvilágításba kerül, feloldódik, felold. Visszavonhatatlanul abszurdizálódik.
Gyorsan nézzük az előzményeket, hogyan született meg az új Lackfi-könyv, hogyan öltött testet. Szerzőnk 2017 nyarán elhatározta: ne múlhat el úgy nap, hogy írói facebook-oldala ne gazdagodnék egy új, frappáns történettel. A földközelben játszódó, mindenki életéhez hozzásimuló szövegek online térben való működése hogyan másképp, mint az olvasókon mérhető a legjobban – a reakciókból kiderült, élvezettel várják az újabb és újabb anyagokat.
A kis dózisban adagolt történetek azonban egyben, mindent elsöprő nagy dózisban is tökéletesen helyt állnak, megengedve azt a luxust, hogy egyikről a másikra ugrándozva kalandozzunk köztük. „A kocsmáros egy törlőronggyal felitatta a pultra kifröccsent verslábakat, és körbenézett. Szokványos nap. Az öreg már a harmadik korsó elégiánál tart, egyre nehezebben talál majd bele a vécébe. Egy csapat bölcsész már a második üveg szonettet rendeli, egyre perzselőbb a vita, szinte forr az aranymetszés.” „Örülj, hogy nem töröm el a lábad. / Nagyapád eltörte volna a lábad. / Sajnos már nem él. / Mert ha élne, most eltörné. / A lábad. / Igazságosan.”
A háromszázhatvanöt történet a szerzői látásmód és világmegközelítés háromszázhatvanöt nézőpontja, mintha a teremtett világ, és benne szűk kis hazánk, Magyarország, és az országhoz hűségesen ragaszkodó mániák, félreértésteóriák és túlzások forognának Lackfi kezében, hol ide, hol meg odafordít, hol erre mutat rá, hol meg arra, egy biztos: teszi ezt remek humorérzékkel, páratlan nyelvi erővel, s ami még ezeknél is fontosabb, nincs helyzet, nincs történet, ami akár egy percig is gúnyolódna az esetlegességeken. Figyelem, humanista és együttérző szeretettel találkozunk itt.
Fel kell tenni a kérdést, kiknek nem javasolt a Minden napra egy sztori. A könyv nem ajánlott az iróniához semmit nem konyító, önmaguk kinevetésére képtelen, mindent véresen komolyan vevő és amellett teljes mellszélességgel kiálló olvasóknak. Ám azok, akik részt vennének a Lackfi János szervezésében elindult irónia-tanfolyamon, jobb, ha mielőbb beszerzik ezt a hozzá szükséges tankönyvet. „Sármom legendás, ha nem vigyázok, menthetetlenül beleszeretek végzetesen vonzó lényembe.”
Nem egy történet azt a hatást kelti, mintha a szerző váratlanul kapott volna egy témát, néhány elejtett szót, és azokból gyúrt valami elképesztőt. Széles tartományban mozog: egyszerre tartja rajta a szemét a legősibb filozófiai kérdéseken és a legtrendibb dolgokon, hajlamokon, őrültségeken.
Egy-egy szöveg némi fejtörést okozhat, hol itt a poén, merre kering a csattanó, összességében azonban a magas minőség és szellemi színvonal határozza meg a kötetet. Ami meg nem tetszik – semmi probléma, átlapozható, mint egy rosszul sikerült nap, elfelejthető.
Lackfi újabb kötetével megint letette voksát az olvasó mellett, jól dönt, aki a Minden napra egy sztori esetén hasonlóan jár el. Csalódás kizárt.
(Helikon Kiadó, 2019)