Villámgyors, korlátlan, elérhető

Bár nálunk nem megy el órákra, félnapokra sem az áram, sem a víz, mint karácsony körül a messzi Beregszászon, vagy a közeli Zentán, bosszúság azért felénk is akad. Például.

Az internetet egy helyi, szegedi szolgáltatónál fizetjük elő, aki azt ígéri, amit nyújt, az villámgyors és korlátlan, elérhető áron. Mióta tőlük kapjuk a netet, havonta egy-két alkalommal adódtak problémák. Nem súlyosak, nem is hosszú távúak. Azért bosszantóak. Többnyire ráadásul hétvégén, naná. A szolgáltató azonban csak hétköznap, munkaidőben érhető el (esetükben ez 9 és 17 óra közötti időintervallumot jelent). Néhányszor fölhívtam őket, amikor hétvégén ideig-óráig nem értük el a hálót, ilyenkor mindig azt mondta az ügyfélszolgálati munkatárs, látja, hogy volt gond, egyszersmind azt is, hogy megoldódott, és már nincs; egyúttal azt tanácsolta, hogy írjunk e-mailt, legyen nyoma a hibának. Amikor legutóbb rakoncátlankodott a net, billentyűzetet is ragadtam, megírtam az ügyfélszolgálat elektronikus címére, hogy ezen a békés vasárnap délután a tv- és az internet-szolgáltatás egyaránt használhatatlan. Megemlítettem azt is, hogy ez törvényszerűen pont akkor történik, amikor nincs ügyfélszolgálatuk. Hat óra elteltével, az éjszaka közepén levelemre választ is kaptam, miszerint a szolgáltatás jelenleg is él és működik! Fölvilágosítottak arról is, hogy úgy látják, nem bérelt vonali szolgáltatásra fizettem elő, ahol 4 órán belül megkezdik a hiba elhárítását, ha az bekövetkezne, ennek ellenére mégis néhány percen belül megoldódott a problémám, nem is értik, min változtatna, ha ezt hétvégén telefonon elmondanám nekik. Az ügyfélszolgálatuk nyitva tartását tartalmazzák a szerződési feltételeik, a hálózatukat pedig 24 órában monitorozzák, tehát amennyiben szolgáltatói oldalról jelentkezik bármi meghibásodás, arról ők anélkül tudnak, hogy én (vagy bárki más) szólna nekik, és természetesen azonnal elkezdik megoldani, ám ezek igen ritka esetek. Erre én (már másnap reggel) azt találtam felelni, hogy a tapasztalatok mást mutatnak. Előző nap például 4-5 órán keresztül akadozott a szolgáltatás: pár percig működött, aztán percekig nem, aztán megint, utána újra nem. Gyakorlatilag használhatatlan volt. Nem pár percen belül oldódott meg. És havonta minimum 1-2 alkalommal előfordul ilyen. Nézőpont kérdése, hogy ez mennyire ritka… Nem vitattam, hogy 23 órakor, miközben javában húztam a lóbőrt, már minden működött nálunk, ám amikor először írtam, délután fél hatkor, még bőven a hol van−hol nincs játékot játszotta, s este 9 órakor még mindig… Hamarosan meg is érkezett a reakció: a rendszer működött, más ügyfélnek nem volt problémája, és úgy látják, én mindössze pár percre nem voltam följelentkezve. Mindazonáltal az elmondásom szerint jelenleg működik a szolgáltatás, így nem értik, miben tudnának segíteni. Megírtam nekik, hogy most éppen valóban semmiben sem segíthetnek, noha azt, hogy momentán van-e a lakásunkban internet, nem tudhatom, mert nem vagyok otthon, bár kétségtelen, hogy mielőtt eljöttem, volt. Nem vitattam, hogy a cég azt látja, pár percig hagyott ki csupán a szolgáltatás, de megismételtem, hogy a valóságban ennél hosszabb ideig nem értük el a világhálót. És ez nem először történt. Nyilván nem is utoljára. Végül leírtam, hogy most már semmi gondom, helyükre kerültek a dolgok, hiszen a szolgáltatónál minden a legnagyobb rendben, nem is értem, miként gondolhattam másként. Csak egy mezei ügyfél vagyok, még csak nem is bérelt vonalra fizetek elő. Tudnom kell, hol a helyem. A szolgáltató tudatta velem, hogy mindaz, amit írtam a hibáról, nem igaz, csupán arról van szó, nem tudom földolgozni, hogy nem egyeznek a technikai adatokkal az állításaim. Ez azért is bizonyos, tették hozzá, mert egyetlen ügyfél sem jelzett semmi bajt. Válaszomban megírtam nekik, hogy azért mindez nem egészen így van, ugyanakkor nem állítom, hogy nem mondanak igazat. Nem vitatom, hogy a modern és megbízható technológia, amit üzemeltetnek, nem jelzett rendellenességet, sőt! Csakhogy ettől függetlenül nálunk a korábbi levelemben jelzett időpontban hol volt internet, hol nem. A szolgáltatás szakadozott. A televízió és az internet egyaránt. És ezt nem először tette. Tehát bármennyire is azt mutatja a monitoring, hogy soha semmi gond, bizony, előfordul, hogy ennek ellenére mégis akad bonyodalom. Nevezetesen az, hogy egyes helyeken nem érhető el a net. Például az előz nap késő délutánján nálunk. Meghazudtolhatnak, írtam, de ez mit sem változtat a tényeken. Erre a levelemre nem érkezett válasz, csak az ügyfélszolgálat telefonszámát küldték el (hátha elkevertem valahová). Érkezett azonban még aznap egy értesítés, amelyben arról tájékoztat a szolgáltató, hogy néhány nap múlva az általam igénybe vett szolgáltatásban karbantartás miatt többszöri kimaradás várható. Nem tudom, így történt-e, abban az időben nem tartózkodtunk otthon. Viszont azóta egyszer sem akadozott, szakadozott a net. Be kell vallanom, hogy e két tény (a karbantartás és az azóta problémamentes szolgáltatás) között összefüggést föltételezek. Természetesen tévedhetek. Nem is monitoringoztam, például…

 

Bene Zoltán