Ajtósi Dürer Melankólia című képén látható egy furcsa, fekete fényt árasztó csillag. Talán a Szaturnusz csillaga, melyet a régiek Fekete Napként is ismertek, s melyet a melankolikusok bolygójának tartottak. A szomorúság, melyet ez a planéta jelképez, azonban csak az innenről, a mindennapi élet felől látható lényege a szaturnuszinak. Valamit felnyit bennünk e csillag, egy átjárót a túliba, amibe bepillantva a szív megfagy, a szó elhalkul, a lélek megcsendesedik. Akit a Szaturnusz megérint, az az evilágiak számára szomorú, tragikus sorsú, mai szóval depressziós, de nem hiába nevezik a küszöbök őrének, kapunyitónak! Aki az égisze alatt született – ha meg tud birkózni ártó hatásaival – az ajándékait is megkaphatja. Ezért filozófusok, misztikusok, melankolikusok, látnokok csillaga ez, akiknek sorsa gyakran tragikus: mert az efféle látásnak ára van.

1817. szeptember 28-án látta meg a napvilágot a szomorú költő, akinek képletét ismét Trentai Gábor nyomán állítottam fel délután két óra huszonhárom percre téve a születés időpontját. Eszerint a születésekor a keleti horizonton a Bak jegye volt felkelőben, s ráadásul annak ura, a komor Szaturnusz bolygó is a személyiséget jelölő első házába esett lelki térképének. Kétszeresen is a Fekete Nap hatása érvényesült hát lényében, s ha még hozzávesszük, hogy a Hold és a Szaturnusz kapcsolódása kifejezetten a melankolikusok fényszöge, érthető, hogy miért lengte be Tompa életét és líráját a búbánat. S bár Petőfivel és Arannyal együtt emlegették, velük együtt indult el a pályája, de ő csak lassan és későn tudott igazán kibontakozni. Akkor, amikor az idők megértek az ő szomorú énekére: a forradalom és szabadságharc leverése után.
Ez a búbánat tipikusan szaturnuszi vonás, ahogy az is, hogy a személyiség kibontakozása lassú, nehézkes, gátolt. Minden csupa akadály az életében: az édesanyja korán meghalt, ahogy azt az IC-hez, a horoszkóp legmélyebb, halálos pontjához közel álló, a Szaturnusz által rosszul besugárzott Hold (mint anya) jelzi. Az apja nem törődött vele tovább, elhagyta őt és testvérét, aki Mihállyal együtt sanyarú körülmények között nevelkedett nagyszülei házában. Ám a Szaturnusznak szerencsére van jó fényszöge is, így a jó hatások is érvényesülhettek: a Merkúrtól kapott kedvező besugárzás igen jó értelmi képességekkel ruházta fel Mihályt, kellő kitartással és komolysággal, ha tanulásról, munkálkodásról, nyelvekről és beszédről, írásról van szó. A Vénusszal ugyan feszültséget keltő fényszögben, szemben áll ez a Szaturnusz, ami azonban még így is a szépséggel és a harmóniakereséssel hozza össze ezt a tehetséges megszólalást és kitartó munkálkodást. Ez a Vénusz azonban az Oroszlán jegyében az Alphard csillaggal áll együtt, ami többnyire kártékony hatású állócsillag. Balesetek, mérgezések, rejtélyes betegségek és megmagyarázhatatlan halálesetek jelölője e baljós csillag, ugyanakkor magasrendű embereknél erős misztikus inspirációt, filozofikus elmélyültséget ad, igaz, gyakori életveszéllyel együtt. Hiába, a halálos határokhoz közeledni mindig is veszedelmes, de Mihálynak kétszeresen is előírták ezt a csillagai. Nem úgy, mint a kortársainak, a csatamezőn, noha ő is részt vett tábori lelkészként a hősi harcokban. Neki megfoghatatlanabb ellenség jutott a császári vagy cári csapatoknál. És addig még tovább is kellett szenvednie a Szaturnusz lassúságához méltón, lassan érve meg az elmúlásra. Szerencsére, mert így a bánatos, kikelet nélküli időkben, mikor „az élet fagyva van s megdermedett”, éppen akkor tudott kibontakozni végre bánatra született költészete, mikor a nagy lelkesítő Petőfi a forradalommal együtt odalett.

A Vénusz jó besugárzást kap képletében a szintén misztikus hatású Neptunusztól, amely utóbbi a Ras Alghethi csillaggal áll együtt. Ez a csillag merésszé és bátorrá tesz, ráadásul fényes szellemi képességekkel megáldó. Jobb besugárzásokat nem is kaphatnának a szépségnek és a magasrendű szeretetnek eme planétái, melyek hatása igazán finomlelkűvé, átlényegülésre, elragadtatottságra képessé tette Mihályt. Fel is jegyezték róla, hogy igen jól, lelkesítőn tudott beszélni, s papként úgy mondta miséit, hogy soha fel sem kellett készülnie rá: a szavak magától ömlöttek szájáról. Nem csoda: a csillagai súgtak neki. Maga is megjegyezte, mennyire sajnálja, hogy eme szavak csak úgy kifutottak belőle, nem jegyezte fel, s hangrögzítés híján, akkoriban senki nem örökíthette még meg azokat. Az pedig, hogy beszédjének tüzes gyújtó hatása lehetett még a szószéken is, a szavak házát uraló Mars jelzi, mely a lágyító Neptunusszal, és a humoráról híres és csalafinta Uránusszal is kapcsolódik. Bár verseiből ez nemigen derül ki, de éles és metsző humora is lehetett Mihálynak. Mondják, gyakorta évődtek Arannyal, átmulatva közös délutánokat. A nagy vígságnak azonban nyoma vész, akárcsak a remek szónoklatoknak: a Neptunusz mindent eltüntető, semmissé tevő hatása így érvényesül a kommunikáció házának uralkodó bolygójára hatva. Sok verse, írása is áldozatául esett ennek az eltüntető hatásnak, amihez azért nemcsak a ködösítő Neptunnak, de az államrendőrségnek is volt némi köze. Ami maradt, ami emlék tőle, az csak az, mi szaturnuszi: a túlival, a szomorkással, az elcsüggesztővel kapcsolatos. De ha valaki belehallgat ebbe a szomorú költészetbe, érzi a mögöttes, a rejtetten feltáruló szaturnuszi fényt, a feketeségen túli csillogást és időtlenből áradó erőt – ahogy azt Dürer is láttatta, megfestette.

A Szaturnusz, mely mindent lelassít, átértelmez, mely türelemre és áldozatra int, nemcsak a költő életét, de a halálát is meglassította. Hosszasan, szinte már kora ifjúságától betegeskedett, sokszor nem is tudták, milyen kór gyötri. Az élete vége felé már annyira elgyengült, hogy mozdulni sem tudott, de olvasni, írni, szellemi életet élni sem. Több tucat orvost is felkeresett, míg végre kiderült a baj, a gyengeség oka: a szíve volt beteg, ahogy azt a halál házában álló Nap is jelképezi. E kór persze, valószínűleg csak egyik volt a sok közül, amik között sokszor a hipochondria is szerepelt a depressziósokra oly jellemző módon. A hosszas szenvedést megunva, s a túliba belelátva érezte, sejtette tán, hogy az élet még a halálával nem ér feltétlenül véget. Vagy legalább a testét alkotó anyagnak remélt jobb életalakot, s kérve kérte az égieket, ha úgy is van, a következő életét ne nyújtsák oly végtelen hosszú szenvedésűre. Nota bene: mindössze ötvenéves volt ekkor.

„Szent természet! ha visszavészed

A port, melyet most viselek;

És új alakban szűl meg újra

Végtelen titku kebeled:

Ne légyek én sokáig élő

Cser, zöld fenyő az ormokon,

Egy szép tavaszt viruljak át csak:

Legyek fehérlő liliom!”

Végh Nóra