Ki megcsináltam már a számadást:
ó, mivel öljem én meg magamat!
Golyó?… Gyilkos golyó a két szemem,
két örök seb a homlokcsont alatt…

Mérget vegyek be s habzó ajkamat
bámulják ott az ispotály-cihán?!
Az élet sötét italát iszom –
ó, van-e ennél gyilkosabb cián?…

Vagy a szívemet tőrrel verjem át,
hogy ételhez jussanak az ebek?!
Nincs már szivem. Kimarták a helyét
a korbácsnyelvű hétszer hét sebek!…

Vagy kússzak föl tán tíz emeleten
s onnan vessem le a mélybe magam?!
Hisz már a Nap volt fénylő zsámolyom
s onnan csináltam szaltót hangtalan…

A mérget meg a tőrt meg a golyót
az én kezeim sosem érik el.
Az én halálom: százszoros halál!
Az én halálom az, hogy élni kell!…