Ayhan Gökhan interjúja Lanczkor Gáborral

Ayhan Gökhan: A nemrég a Tiszatáj Kiadónál megjelent Tájsebzett színház című kötet alcímében olvasható, hogy Cselekvő versek. Kísérleti szövegekről van szó?

Lanczkor Gábor: Azt hiszem, igen, bár számomra erősen kérdéses, hogy alapjáraton mit nevezhetünk ma kísérletinek. Két szonett kivételével a kötet párbeszédes formában írott szövegeket tartalmaz – egy egész estés darabot (Föld), és három rövidebbet, amiket Varga Szabolcs fotográfus barátommal valósítottunk meg, akivel már a legutóbbi, Hétsarkúkönyv című verseskönyvemhez csatlakozó performanszon is együtt dolgoztunk. Az új kötetben szereplő színdarabok verses formában íródtak, és a hagyományos polgári (vagy épp plebejus) színház eszménye helyett valamiféle fiktív rituálissághoz van közük; adta magát a dráma szó eredeti jelentéséig leásó alcím, a Cselekvő versek. A Tájsebzett színház amúgy verscímként már a Hétsarkúkönyvben megvolt, a dunántúli bazaltvulkán, a Ság elbányászása kapcsán került elő. A drámakötet nyitódarabja egy másik félbevágott hegy, a Káli-medence keleti peremén lévő Hegyestű gyomrában játszódik, és a többi színdarab, így a Föld is erős áttétekkel kapcsolódik a cím által fölvillantott egyszeri, sosemvolt színházi alműfajhoz. A Földnek megadatott egy hagyományos értelemben vett bemutató, a másik három darab megvalósításánál azonban nem voltak jelen nézők, így aztán a dokumentáció különösen fontossá vált az utóéletük tekintetében. Amint az a Tájsebzett színház végén szereplő jegyzetekből is kiolvasható, a hegyestűi event lenyomata egy zenés videó, afféle avantgárd miniopera, az Eukratidész fiai-performansznak egy fotósorozat, a Médeia alsziknak pedig egy videós slide-show. Mindezek két kattintással föllelhetők az interneten.

AG:Milyen drámai előképeket vettél alapul? A hazai színházi életben mennyire lehetnek életképesek a tiédhez hasonló színpadi szövegek?

LG: Semennyire. Közhely, de attól még van igazságalapja, hogy míg a kőszínházakban leginkább a Shakespeare-Csehov-Molnár Ferenc-malom forog váltakozó színvonalon, addig a függetlenek a rendezőjük szövegeivel vagy víziójával dolgoznak, nem kívülről jött komplex színpadi szövegekkel. Mostanra, hogy ez a könyv kijött, jó ideje túl vagyok bármilyen jelen idejű drámaírói ambíción. Voltak bemutatóim a rádióban és kőszínházakban is, és még épp műsoron van a debreceni színház nagyszínpadán a ragtime-opera, amit Ittzés Tamás zeneszerzővel közösen írtunk (A Lutherek), de ezek közül egyiket se válogattam be a kötetbe. A Tájsebzett színház előképei olyasféle drámai szövegek voltak, amikben kitapintható valamiféle rituálisság – Aiszkhülosztól Kálidászán át Beckettig.

AG:Ha beszélhetünk határokról, vannak olyan korlátok, amit a szöveg nem léphet már túl, mert befogadhatatlanná-érthetetlenné válik a színpadon? Vagy egy képzett nézőnek mindent el kell bírnia…

LG: Egy szöveg – legyen az színpadi mű, vers vagy akármi – nyilvánvalóan nem pusztán értelmileg fogadható be; a verseskönyvek közül hadd utaljak itt most csak Tandori Dezső nagyszerű Koppar Köldüsére ebből a kategóriából. Az én darabjaim azért ilyen messze nem mennek, vagy eleve más irányban sejtik a messzeséget. Mikor beláttam, hogy rendes, műsoron tartott és honorált előadást legfeljebb a legsimulékonyabb, legáramvonalasabb, vagyis a felkérésre írt drámai szövegeim kapcsán remélhetek, végül úgy döntöttem, elengedem ezt a vonalat, és csak arra koncentrálok, ami valóban érdekel a dráma kapcsán. Most, hogy a kötet megjelent, a kör bezárult.

AG: A kötetben található Föld című darabot az Ódry Színpadon mutatták be. Hogyan fogadták, milyen visszajelzések érkeztek, várható-e később is előadás?

LG: Szép, kompromisszummentes előadás volt, szűk szakmai közönség előtt a Kortárs Drámafesztiválon, írott visszhang nélkül. Azóta lement még egyszer a PIM-ben egy színházi konferencián, de hogy lesznek-e még előadások, nem tudom; talán.

AG: Az Eukratidész fiai című szövegben megidéződik Hajas Tibor. Hajas művészetének van folytatása a kortárs irodalomban? Foglalkoznak-e vele, vagy jóval több figyelmet érdemelne?

LG: Nem nagyon foglalkoznak vele, néhányan csak, és általában underground szinten vagy a világtól elzárt szellemi műhelyekben. Persze, jóval szélesebb figyelmet érdemelne. Számunkra a darab koncepciójában és annak megvalósításakor maga a hely volt fontos, ahol Hajas halálos autóbalesete történt, nem messze Szegedtől, Deszk határában. Amúgy Hajas figurája csak a darab legvégén kerül megidézésre, addig valamiféle pszeudo-antik misztériumdrámát mintáznak a jelenetek.

AG: Egy ideje olvashatóak a naplófeljegyzéseid. Várhatóan ezekből mikor lesz könyv, s a nyilvánosságnak szánt napló mennyire van kitéve az öncenzúrának, nem vész-e el emiatt a lényeg?

LG: Szándékaim szerint a naplóennek a könyvnek inkább a formája, mint a műfaja. Viszonylag rövid bejegyzések sorakoznak itt egymás után. Bőven akadnak közöttük olyanok, amik hangütésükben inkább versszerűek, míg a könyv útirajz-részletei a kicsavart fókusszal nem, vagy alig különböznek egyes regényeim, így például a Folyamisten tónusától. Ősztől nagy változás készülődik az életemben. Az elmúlt hat évben egy Balaton-felvidéki zsákfaluban laktam a családommal, augusztus végén azonban Szegedre költözünk. Ennek a naplószerű szövegfolyamnak, amely öt éve készül, az egyik fő stimulánsa még most is a Káli-medencei közeg, amely a mindennapjaim szilárd alapját képezi, akkor is, ha épp nem vagyok ott; van hová gravitálni. Ennek az állapotnak nemsokára beláthatóan vége szakad, persze lesz helyette más, azonban ez a tény szükségszerűen a kézirat lezárását is jelenti számomra. Hogy a kötet mikor fog megjelenni, kell-e neki érési idő, és ha igen, mennyi, azt még nem tudom. Ami a jövendőbeli könyveimet illeti, most csak azt látom magam előtt, hogy még idén megjelenik a mesekönyvsorozatom záródarabja a Csimotánál, és hogy ősszel a Jelenkor kiadja a válogatott és új verseimet, ami a költözés mellett egy másik komoly cezúra lesz a pályámon.