Elvágyódás

A huszonéves fiú ismert márkájú fekete bőrdzsekiben áll előttem, az áruszalagra pakolja, amit vett, előtte is állnak néhányan.

– Szép tőled, hogy mindig bevásárolsz a szüleidnek, ha hazajössz. Szegények már nemigen tudnak cipekedni, mondja a pénztárosnő.

Itt mindenki ismer mindenkit. Egyetértően bólogatnak mások is.

– Megbolondulok, ha nem jön ki velem a csajom – mondja a bőrkabátos fiú.

Beszélhetett volna a barátjához is, aki éppen előtte állt, és csak néhány dobozos sört vett, amit nyilván hamarosan együtt fogyasztanak el. De nem, a barátja már fizetett, és ment kifelé, a fiú pedig továbbra is pakolt, és közben a pénztárosnőhöz beszélt. A továbbiakban sem derült ki számomra, hogy a szomszédasszonya vagy talán a rokona, akivel ilyen bizalmas viszonyban van, hogy beszámol róla, mi éppen a legnagyobb gondja. A pénztárosnő nem is kérdez, csak rutinosan végzi a munkáját, pittyennek a vonalkódok, visszaad, kártyát kér, érintőset vagy simát, és a fiú közben apró megszakításokkal előadja a saját monológját, ami az elvágyódásról szól. Neki ez most mindennél fontosabb. Ha ott van, idegenben, akkor magányos és honvágyat érez, itthon pedig reménytelennek látja az életét, és nincs maradása.

Ausztriában talált munkát, „egy gazdánál”, az övé az egész hegyoldal, tehenei vannak. És a továbbiakban, ahogy leírja a tájat, felidézem, hogy mennyire tetszettek nekem ezek a hegyoldalak, ilyeneket látni az autópályák mentén az Alpokban egészen Olaszországig, szinte évente néztem, hogy ezek a puzzle-mintás Milka-tehenek milyen természetesen egyensúlyoznak a magasban, valóban éppen olyanok, mint a csokin, csak nem lilák. De sosem láttam még egy lelket sem, ki viseli a gondjukat, ki és mivel vágja a füvet ilyen egyenletesre ilyen meredek lejtőn, ki bálázza ilyen szabályos bástyaformákba a száradó szénát, hogy a szél és a nap valóban kiszárítsa, és ne rohadjon el. Láttam a melléképületeket, és csak elképzeltem, miként folyhat bennük a munka. Mindent tisztának és példásan rendezettnek láttam tarka kis virágoskertekkel.

Most megtudtam számos részletet, mert a fiú elmondta, hogy ezekben a gazdaságokban minden gépesített, fel is sorolta, hogy mit mivel csinál. Praktikus overállban, kesztyűben, tehát nem lehet semmire panasza, tiszta és ápolt marad. Többet keres, mintha a szomszédos Villachban dolgozna. Az épületben egy beépített tetőtérben lakik, ami egy kétszobás lakosztálynak felel meg. Belátja a szobák, helyiségek ablakából az egész környéket, festői látványt nyújtanak ilyenkor az Alpok lejtői a rőt-sárga falombokkal. De aztán jön a tél, és közel van már a hó, ami szintén gyönyörű a ragyogó napsütésben, ilyenkor bent vannak a jószágok azokban a hatalmas hangárokban, hajnalban viszik a tejet a szántalpasok. Akkor érkeznek a síelők is az épületbe, és jön a havazás, a köd, a sötétség, és azt már nem lehet kibírni egyedül. Már nem lehet ilyen gyakran hazajönni. Nyáron csak hatórányi út kocsival autópályán, de a behavazott utak télen sokszor hónapokig járhatatlanok.

– Megbolondulok, ha nem jön ki velem a csajom.

A sor alig halad, mert a fiú ráérősen pakol a bevásárlókocsijába. Mesél tovább, de nem látok türelmetlenséget mégsem a vevők arcán, akik mögöttem lassan hosszú sorban feltorlódtak, mindenki a fiú történetére kíváncsi.

– Elvárnád egy negyedikes gimnazista lánytól, hogy hagyja ott az iskolát, éppen most. Azért azt a fél évet igazán kivárhatnád! Egyébként is okos lány, talán még Villachban is folytathatná a tanulmányait, ott lenne a közeledben, mondja szigorúan a pénztárosnő, miután visszaadta a fiúnak a kártyáját, aki már mehetne is, de be akarja fejezni a történetét.

– Neki nem kellene dolgoznia, eltartanám.

– És úgy gondolod, hogy neki ennél nincsenek jobb tervei?

– Ennél jobbak? Hiszen szeretjük egymást! Bármit megtennék érte.

– Ezt mondtad neki?

– Már hogyne mondtam volna…

– És mit válaszolt?

– A szülei nem engedik, hogy elvigyem.

– Meg tudom érteni.

A vásárlók hosszú sora empátiával hallgatja, helyesel, morgolódik, egymás közt pusmognak, a vélemények megoszlanak, egy ilyen jó vágású fiatalember az Alpokban igazi főnyeremény, micsoda?, hogy aztán az a szegény lány mossa ennek a gatyáját élete végéig, a cselédje legyen?, egyszóval akadtak határozott, emancipált vélemények is.

– Megbolondulok, ha nem jön ki velem a csajom.

– Arra nem gondoltál, hogy még fiatal vagy? Ez az életcélod, hogy jó pénzért csak a teheneket gondozod? Tanulhatnál te is valamit! Annyi ott a lehetőség…

Erre sokan füttyentettek, hogy milyen igaz, ez egy önző fiatalember.

– Még a nyelvet is alig beszélem, a tehenek mellett nem kell nyelvtudás.

– És a lány? Ő is csak ellenne ott a tehenek mellett?

– A csajom egyetemre akar iratkozni. Ő is el akar innen menni, mint minden fiatal, itt nincs jövőnk.

– Akkor támogasd ebben.

– És mi lesz, ha befejezi? Akkor már nem kell neki egy tehenészfiú…

Közben már én is raktam az önkiszolgáló kocsijába, amit vettem, és arra gondoltam, hogy ez nem olyan, mint egy novella. Ezt nem lehet befejezni, mert éppen most történik.

Kontra Ferenc