delejpoézisavagyahogyénlátom

Lajtos Nóra írása Nagy Zsuka delej című verseskötetéről

hogykezdjekhozzá. Valamely kötet elolvasása után (de alkalmanként megeshet, hogy közben is) szembesülnie kell a recenzensnek a fenti kérdéssel. Van, aki már a könyvismertetőjének címénél elakad (persze, csak ha azt tartja fontosnak kitalálni először), és van, akinek evés (lásd olvasás) közben jön meg az étvágya (lásd ihlet), és úgy belelendül, hogy nehezére esik kitennie az utolsó pontot munkája végére.

denembeszélekmellé. Nagy Zsuka nem most kezdte költői pályafutását. Legelső kötete, a mégismarionett 2008-ban jelent meg, de már azt megelőzően is egy évtizede, hogy verselt, publikált. Aztán ismét egy hosszabb megjelenési vákuum után 2017-ben világra jött a küllők, sávok, majd 2018-ban a pixel, 2019-ben a tornacipők a stégen, s most 2020-ban a már korábban is beharangozott delej. Egyik kötetével kapcsolatban jegyeztem meg az alábbiakat: „szabad gondolatáramlású írásaiban egy olyan asszociációs játszóteret teremt, alkot, amelyben a versmászókákat meg lehet mászni, a szavak mókuskerekét jó taposni, a betűhomokozóban erős várakat lehet építeni.” (Létcsendéletek) Nos, Nagy Zsuka delejében, ebben az egyébként sötétebb lírai tónusú ún. vonzásverseket tartalmazó kötetben szerelmes versek, nagyi versek, családi líra, szereplíra és amolyan szocpoézis kap helyet, amelyben a költő a társadalom perifériájára sodródott embertársait is képes önmagához felemelni, hogy jobban megláthassa bennük létcsuszamlásaikat.

miértnincsenekciklusok. A küllők, sávok és a pigment, mindkettő hatvanöt verset tartalmaz, amelyek ciklusokba rendeződnek. A delej harminckilenc prózaverse, monológja, drámaverse (ahogyan a költő azokat műfajilag definiálja) nem igényli a ciklikus rendezőelvet: olyan erős vonzásmechanizmus működteti a kötetet, amelyek szétfeszítenék valamely ciklus kereteit. Az egymás mellé került versszövegek egymásra a kölcsönös hatás-ellenhatás törvénye szerint hatnak.

deelőbbacímről. Sikerült ismét (a pigment után) egy igen sejtelmes, de annál találóbb címet találnia Nagy Zsukának, aki azzal kapcsolatban korábban a következőt nyilatkozta egy interjújában (Juhász Tibor interjúja a kortársonline-on): „Egy régies szó, Jókai-regényben használatos már leginkább. De nem ismeretlen azért, csak elavult. A nyelvújítás korában keletkezett. Szóvegyülés történhetett: a dél és azéj szó tevődött össze. Delej, delejes, delejez és a delejtű. Az elsődleges jelentése: mágnesesség, vonzás. Delejez: megigéz. Delejes: (titokzatosan) vonzó. A delejtű pedig mágnestű, azaz iránytű.” Ezek a delejversek – szintén a költő értelmezését ideidézve – hatni szeretnének egy olyan mágneses térben, amit nem érzékelünk.

aversekrőlvégre. Nagy Zsuka verseinek képvilága gyakran annyira plasztikus, hogy csak azon kapjuk magunkat rajta, hogy belénk égnek a sorai, és nem engednek el. A kötet nyitó verse, a benövés, amelyben máris egy nagyi-vers és egy körömvágás allegóriája olyan magasra teszi a lécet, amiről azt gondolnánk, nehéz lesz túlugrani. De Nagy Zsuka nagyszerű magasugró: a családi nagyszótárban például József Attila szabad ötletek jegyzékének olyan asszociációs kifejezéstára kel életre, amelyben az öt családtag nyelvi megnyilatkozásaikkal elevenednek meg számunkra: „neodatedd / nehagydnyitvasokáigahűtőt / negyerebecipővel / gyorsanmondjadlányomnemérekrá / tudtamhogyleeszedmagad / nemmehetszsehova / holvoltál / mármeginthováémész… (apaszótár). Családi lírájában elsősorban a nagyi jut főszerephez, például a benövés, az érintés, a döständing, a nagyiszótár és az esti modalitás című versekben. „tintakék abroszra szeletelt alma a hold, / nagyanyám kezében szeletelő kés, / a cikket a szájához emeli, / a szebbeket nekem teszi, / hány hold az éj – olvasható az esti modalitásban.

semmiágán. A kötet gazdag motívumköre a semmi léttapasztalata, az ontológiai magány megélése a nincsben. „sugárban hányt penészfolt a nincs, / az égen levonó, posztertapéta a lombkorona, / ha lekaparod a tetejét, ott a semmi. […] a semmi nem mentség, jól tudod.” (jegyzetek); „a semminek kopoltyúja van, és tátott szájjal néz”; „de csak tenyészik / bennem a sok tátott szájú semmi…” (átmeneti tér); „a tények sem értenek semmit” (homloktartás).

minthainhalálnék. Nagy Zsuka versei olyanok, mint az inhalálás: belélegezzük képisége gőzét, elönt bennünket a jóleső forróság, majd kiverejtékezzük a versek velejét, melyek bőrünk pórusaiba szívódnak fel. Amikor azt olvassuk, hogy „de így szebben fáj az ősz, / és az hogy igazából tavasz van, / varjúdombi meséket vetít az ablak, beázott tetőtéri lakás vagyok…” (homloktartás), vagy hogy „seprik a morzsát az abroszról, / hullik az égről a szürkület…” (komplementer dal), vagy hogy „egy szerda nagyságú / egyszínű strandlabda a várakozás” (augusztus legvégén) olyan metonimikus sűrítmények, amelyek azáltal képesek hatni, hogy a hétköznapit ötvözik a szintén hétköznapival úgy, ahogyan azt csak egy igazi költő tudja.

költőienlakozikazemberlánya. Mert Nagy Zsuka tehetsége vitathatatlan, verseszménye jól átgondolt és következetes, éppen ezért kötete is formai szempontból egyértelműen homogén. Sűrített képrendszerben gondolkodik, vagy ha nem gondolkodik, akkor ösztönösen jól csinálja, amit csinál, ez biztos. Mert aki képes három és fél sorba belepréselni az időt, annak tálentuma vitathatatlan. „azóta két szavam van csak. / tojás és alma, nem azért, mert / fogyózom, hanem mert a kezdet / és a vég” (backstage). Az ab ovo-tól a halált hordozó csábgyümölcsig eljutni két szóban, több, mint egyszerű poézis. Ez már olyan delejtű, amelynek pólusai igyekeznek kijelölni lassan a helyét Nagy Zsuka költészetének a magyar irodalom Tejútján.

(Orpheusz Kiadó, 2020)