Nem bánt, hogy valami másképp esett,
mint a szerelmi vágy előre szánta,
kezembe szállott egy kedves madárka,
elszállt, sugallván ezt az éneket.

Hiszen miatta lett e szűk jelen
– mely az idő árjába folyna vissza –
az eltünő gyönyörtől szűzi tiszta,
örök valóra váló győzelem…

Az úton, amely a sírkertbe lép,
földem felé tart holmi szőkeség,
már mosolyogva rám szemet vetett.

Hogy mit művelt velem, sohase tudja,
e nimfa, mely faunnal incseleg,
nem volt Ead, de én Pán lettem újra.

(Juhász Gyula fordítása)