Szemelvények Iancu Laura verseskötetéből

Látomás

Ma közelebb jön

– dolgát félreteszi –,

ismeretlen helyen is hazatalál,

s ha embert lát:

kalapját megemeli.

Megkóstolja a szatmári szilvát,

mit fájdalommal gyűrűzött

kéz munkált, de

szíven üti

az utcacsend,

s hogy feldarabolták a Tiszát…

Szöggel vert talppal bujdosik

a megfagyott Mohácson,

és egyszer, de akkor nagyot sóhajt:

rád gondol –

szerelemtől ájultan.

Talán csak álmodja, hogy

a magas házak közelebb hozzák

az eget,

hozzák,

amikor valahol lepihen, és elejti

kezéből

az Éden kulcsát.

Isten madarai

Kányádi Sándorra emlékezve

A bajban nem szeretek

imádkozni

ilyenkor túl nagy az Isten

és elfordult arccal

néz maga elé

két fecske lármáját

figyeli

nagyobb lehet köztük a baj

jobb kezemet bal tenyerembe

emelem

kőhajítás helyett

keresztet vetni

Fecskék

A kezem öregebb, mint

a szívem. Naphosszat

azt játssza, hogy megérint.

Estére összemarkolja

fájdalmait,

földig érő reszketéseit,

églakó bőröd melegét,

és amikor a villásfarkú fecske

etetni kezdi fiait,

szélnek ereszti arcodat.

Kövekkel álmodtam

nem szoktam reggel köszönni

de a hajamat megigazítom

két lépésre vagy

a képedről

visszalátom

árvíz utáni partnak tetsző ágyamat

arcod ma is a tegnapi

félbarna kezeden szerzetes pecsét

melletted

bűnbánó keretben

én is szentkép lehetnék

(Magyar Napló, 2019)