Kollarits Krisztina írása Arany Zsuzsanna Kosztolányi Dezső élete című könyvéről

Az olvasók nagy része mindig is érdeklődött kedvenc művei szerzőjének személye, életrajzi eseményei iránt. Mára az irodalomtudományban is lecsengeni látszik az a szemlélet miszerint csak a művet magát olvassuk, a szerző nem érdekes, sőt inkább zavaró, ha bármit is tudunk róla vagy a korról, amelyben a műve született. Mindenesetre a magyar irodalom XX. századi nagyjairól írott alapos életrajzokban továbbra sem dúskálunk, holott az ilyen alapművek hiánya sok galibát okoz mind az irodalomtudomány, mind az oktatás területén. De talán nem is véletlen, hogy a szakma nem igazán szorgalmazza e művek megszületését: így legalább a feltárt adatok nem zavarják meg az egy-egy szerzőről vagy irodalmi csoportosulásról kialakított, illetve fenntartani kívánt képet, nem ingatják meg a szépen felépített gondolati építményeket, nagyszerű elméleteket.

Hiánypótló mű, valóságos kincsesbánya a Kosztolányit kedvelő olvasók, magyartanárok, egyetemisták és a szakma számára egyaránt Arany Zsuzsanna Kosztolányi Dezső élete című könyve. A szerző tizenhárom éve kutatja Kosztolányi életművét: kezdetben az ELTE Kosztolányi műveinek kritikai kiadásán dolgozó kutatócsoportjának tagjaként gyűjtötte a cikkeket, kéziratokat, készített bibliográfiákat, jelentetett meg tanulmányokat, az elmúlt öt évet pedig a jelen életrajzi kötet megírására fordította.

Bár a jó könyvet nem kilóra mérik, mégis fontosnak tartom, hogy néhány adattal jellemezzem a vállalkozás nagyságát. A 692 oldalas kötet már a maga fizikai valójában is tekintélyt parancsoló: a 472 oldalnyi főszöveget 172 oldal lábjegyzet, továbbá bibliográfia és névmutató egészíti ki. Ebben a könyvben valóban mindent megtalálhatunk, amit mindig is tudni akartunk Kosztolányiról, sőt azt is, amit (talán) nem.

Mindenesetre csodálatra és elismerésre méltó ez a vállalkozás, különös tekintettel arra az alaposságra, amellyel a kötet készült, nyugodtan mondhatjuk, hogy szinte minden egyes mondata alá van támasztva a megfelelő forrásokkal, hivatkozásokkal. Nem egy néhány nap alatt kiolvasható könyvről van szó, hanem egy olyan kötetről, amelyet újra és újra előveszünk aszerint, hogy éppen minek szeretnénk utánanézni Kosztolányi (és kora) kapcsán. Olvasás közben hol magyartanári énem, hol irodalomtörténészi énem figyelmét kötötte le, de a bulvár újságokba illő intimitások iránt érdeklődők sem maradnak hoppon.

Rögtön az elején számos új információt tudhatunk meg Kosztolányi családjáról és szabadkai éveiről: a nagyapa, Kosztolányi Ágoston kalandos élettörténetét négy oldalon át beszéli el a szerző, részletesen ismerteti azt az önképzőköri affért, amiért Kosztolányit kicsapták a gimnáziumból; az egyetemi évek tárgyalása kapcsán sok minden kiderül a híres Négyesy-szemináriumról csakúgy, mint a kávéházi életről, hisz „az egyetemi kurzus kávéház nélkül olyan, mint egy festmény árnyék nélkül, sőt megesik néha, hogy az egyetem az árnyék és a kávéház a kurzus.”

A pályakezdő költő életeseményeit olvasva elméláztam azon, hogy Kosztolányi lényegében gimnazista kora óta mennyire tudatosan készült az írói karrierre. – A tehetség nem volt elég egy induló szerzőnek ahhoz, hogy tudomást vegyen róla, és többé-kevésbé befogadja az írótársadalom. Kosztolányi 1923-ban már úgy mesélte el a Nyugatba való bejutásának történetét, hogy Osvát „valahonnan” megtudta az ő albérlete címét, és levélben szólította fel: találkozzanak a Bristolban. Persze lehetséges, hogy a korábban Osvátnak küldött kéziratok borítékjáról szerezte meg a címét a szerkesztő, vagy esetleg az a tudatos kapcsolati háló építése hozta meg eredményét, amelyet Kosztolányi a különböző napilapok szerkesztőségében, a kávéházak cigarettafüstjében, az Otthon Kör kártyacsatái során épített ki, ahogy ez Arany Zsuzsa könyvében részletesen nyomon követhető.

Nem azért írok ilyen hosszan a Kosztolányi fiatalkorát érintő részekről, mert a könyv olvasásában csak eddig jutottam, hanem azért, mert mostanában különösen érdekel a korszak szerzőinek pályakezdése: amikor még csak lila mellénnyel és sárga nyakkendővel, mint Kosztolányi, vagy más furcsa külsőségekkel igyekeztek felhívni magukra a figyelmet, amikor még zsebükben állandóan maguknál hordták összes műveiket − minden eshetőségre készen. Az az időszak foglalkoztat, amikor a később nagy klasszikusaink között emlegetett szerzők még csak az irodalmi élet küszöbén toporogva vártak íróvá avatásukra.

Az intimitások iránt érdeklődőknek viszont ajánlom többek között „A Janka egyszer nálam felejtette esernyőjét” című részt, amely aprólékos részletességgel mutatja be a fiatal Kosztolányi nőügyeit, kezdve reménytelen epekedéseivel némely egyetemi társnője iránt, folytatva a prostituáltakkal és orfeumi dámákkal való találkozásaival, végül a fejezet a költő nősülésével ér véget. Másutt hosszabban olvashatunk nemcsak Csáth Géza, hanem Kosztolányi kábítószerhasználati szokásairól is, vagy fia, Ádám betegségéről.

A kötet nóvumának számít az is, hogy részletesen tárgyalja Kosztolányi eddig tabunak számító „szélsőjobbos” kilengését, úgymint a tanácsköztársaság bukása után az Új Nemzedék című napilap Pardon rovatában betöltött szerepét és a Vérző Magyarország című irredenta kötet szerkesztésének történetét.

Az utolsó fejezet („Most elmondom, mint vesztem el”) a költő Radákovich Mária iránti szerelmének és a betegséggel való küzdelmének krónikáját adja. Megoszlanak a vélemények arról, hogy kell-e, szabad-e egy-egy művész betegségének részleteit aprólékos pontossággal feltárni és a nagyközönség számára hozzáférhetővé tenni. Vegyes érzésekkel olvastam magam is ezeket az oldalakat, de így utólag visszapillantva azt hiszem, hogy talán mindennek a tudása is hozzá tartozik ugyan nem a költő, inkább az ember Kosztolányiról alkotott teljesebb képhez.

Az életrajz a barát, Karinthy Frigyes szavaival zárul: „Aztán megindult a menet, és szépen leejtettük a koporsót a földbe – síremléked még nincs, a fejfán, olyan egyszerűen, ahogy Te írnád, ha novellában vagy regényben temetnéd hősöd ennyi áll: Kosztolányi Dezső, élt 51 évet.”

Síremlékét végül 1986-ban állították fel a Fiumei úti temetőben.

(Osiris Kiadó, 2017)