A sisu hatalma – a bőröd alá bekúszó pozitív életérzés

Hógraffiti. Rovaniemi, Finnország. Fotó: szerző

Szubjektív beszámoló és gondolatmenet a finnek életszemléletéről

Mindannyiunknak ismerős lehet az érzés, amikor egy hír vagy egy ember negatív kisugárzása mellbe vág, és utána kótyagos fejjel próbáljuk feldolgozni a történteket. Egy munka kapcsán 6 napot töltöttem Finnországban, ahol ezt pozitív irányból élhettem meg.

Pedig nem éppen töretlen lelkesedéssel indultam az útnak: 14 óra repülés, három átszállással és a várhatóan fagyos időjárás. Nekem, aki 20 fok alatt nem igazán mozgok, Rovaniemiben leszállva, a ropogó hóban a terminál felé sétálva bizony mosolyra húzódott a szám. Akkor ezt még a megérkezés örömének tudtam be, de utána gyanússá kezdett válni a dolog! Mert mitől érzem magamat olyan békésnek, kiegyensúlyozottnak és pozitívnak a -23 fokban, amikor szokásomhoz híven morognom kéne? Mitől érzem magam jobbnak, kedvesebbnek és pozitívabbnak? Ez vajon a környezetváltozásnak tudható be, vagy van valami más emögött?

Elsőként a finnek nagyon erős természettel való szoros és mindennapi kapcsolatában kerestem a megoldást. Az „ezer tó országában” még a szállodai fürdőszoba üzenetei is a mértékletes fogyasztásra és az energiával való mértékletességre hívták fel a figyelmet.

Szerencsére egyre több helyen tapasztalhatunk hasonló mentalitást, ami megragadott, az a kommunikáció formája. A sorok között megbújó egyszerű kedvesség, ami elkísért a Finnországban töltött 6 nap alatt. Múzeumi ember lévén a mindennapi munka mellett, ha volt egy kis szabadidőm, azonnal múzeumba szaladtam, és ez a fajta jólszervezettség, pihentető egyszerűség, pozitív kommunikáció fogadott ott is. Milyen logikus döntés, hogy a belépőt nem jegy formájában adják, hanem matricaként! A látogatás végén, ha a kiállítás tetszett, ezt a matricát akár egy kijelölt falra vagy oszlopra is ragaszthatjuk, ami egy látványos és kreatív módja a látogatói elégedettség mérésének.

Természetes, hogy ha múzeumba megyünk, akkor szeretnénk az élményt valamilyen formában megörökíteni. A „No photo” tömör és velős tilalma azonban sok helyen köti meg a kezünket. Itt ilyennel nem találkoztam, természetesen lehetséges, hogy én választottam jól múzeumokat. Inkább bátorítottak arra, hogy megörökítsük és megosszuk az élményeinket, de a maguk kedves kommunikációjával felhívták a figyelmet arra, hogy fotózás közben ne zavarjuk a többi látogató vizuális élményét.

Tömör összefoglalása annak, amit igazán közösségi és felelősségteljes gondolkodásmódnak tartok. Élj úgy, hogy azzal ne sérts és károsíts meg másokat! Cselekedj úgy, hogy azzal a közösségedet építsd és ne károsítsd! Ez a legapróbb tetteinkben is megjelenhet: ne szemetelj, mert akkor mocskos utcán fogsz járni, és ne fogyaszd a természet javait mértéktelenül, mert akkor előbb-utóbb szembesülnöd kell azok végességével! Egyszerű a képlet, mégis küzdünk annak mindennapi életünkben való alkalmazásával.

Hazaérkezve kicsit mélyebben szerettem volna megérteni, hogy mi az, amit ott átéltem. Joanna Nylund könyve (Sisu – Pozitív életszemlélet finn módra, Kossuth Kiadó) közelebb hozta hozzám azt a nemzeti szinten meglévő hozzáállást, amit én orvosi rendelvényre írnék fel mindenkinek. A sisut [ejtsd sísu vagy szíszu] magyarul kurázsiként szokták értelmezni, szó szerinti fordítása zsigerek lehetnének. Ez igazán kifejező, hiszen a gyomrot és a zsigereket, mint belső erőközpontot több kultúra is ismeri. A sisu nem nagy erőbedobás, inkább békés kitartás és eltökéltség, ami minden nemzetben megvan, de a finnek voltak azok, akik azonosították és nevet adtak neki. Ha belegondolunk, ez nem véletlen, hiszen a hetekig, akár hónapokig tartó sötétségben és a számunkra felfoghatatlan mínusz húsz-harminc fokos hidegben nem könnyű mindig pozitívnak maradni. A sisu megnyilvánul a kommunikációjukban, családi életükben és üzleti kapcsolataikban is. A finnekről az a kép alakult ki, hogy távolságtartóak, ridegek és szűkszavúak. Utóbbi inkább azt jelenti, hogy akkor beszélnek, ha van mondanivalójuk, és ha mondanak valamit, akkor az átgondolt, és vállalják a következményét is, a lényegretörő és köntörfalazás nélküli beszédet szeretik. Ez sokszor bánthatja a másik fél egoját, de talán mi is többször próbálhatnánk meg a másikkal tisztelettel, de egyenesen beszélni.

A sisu tehát nem varázsszer, inkább egy olyan életszemlélet, ami a nehézségeknek nem az elkerülésére, inkább az azokkal való megküzdésre bátorít minket. Egyik este hótalpas éjszakai erdőtúrára neveztem be. Két és fél óra a jéghideg és sötét erdőben, ami le- és kitisztította a gondolatoktól nyüzsgő fejem. A túravezető mosolyogva nyugtázta tapasztalatomat, mondván a finnek jótanácsa: „Bajod van? Menj ki sétálni az erdőben!” Erdők pedig nálunk is vannak, szóval a gyógymód itt van a közvetlen közelünkben.

Somogyi-Rohonczy Zsófia