Acsai Rolanddal Ayhan Gökhan beszélgetett

Ayhan Gökhan: Pályád egyik csúcsteljesítménye az Alagútnapok című verseskötet, az utána következő könyveid kevésbé sötét, szorongásos tematikájú könyvek. Mi történt, hogy elengedted a korábbi könyved világát, s a „világosabb” szövegek felé fordultál?

 Acsai Roland: Mindössze annyi, hogy megváltoztam. Változott a világlátásom. A felfogásom. Ez csak egy időszak volt az életemben (egyébként jó, hogy szóba hoztad, mert a kötet most 15 éves, tehát valamilyen szinten jubilál). Attól, hogy azóta más stílusban írok, azok a versek még megvannak, az a kötet még megvan. Nem akartam ugyanazt az állapotot, hangot ismételgetni. Így volt jó, egynek, egy kötetnek (vagy kettőnek, ha a Természetes ellenséget is ehhez a tematikához csatoljuk). Megírtam, el lehet olvasni, lehet közülük kedvenceket válogatni, én örülni fogok neki. Az utána írt verseim inkább az első kötetem stílusával tartanak rokonságot. Szóval talán mégis az vagyok én, az a hangszín, amit legelőször megpendítettem, ami persze azóta már rengeteg moduláción átment. Egyébként a minap kezembe került Zalán Tibor Áttűnések – áttüntetések című könyve, amit a „19 éves Roland költőnek” dedikált. Ő hívott, ő nevezett először költőnek életemben, ami nagyon megható és megtisztelő, és amit nagyon köszönök neki. Zalán Tibor műveit nagyon szeretem, valamennyire példaképem is, például a sokműfajúságban; s ugyanonnan érkeztünk: egy alföldi kisvárosból, ami akkor még csak nagyközség volt: Abonyból. A nemrég megjelent Szülőföldem című antológiában egyébként mindketten Abonyról írtunk, úgyhogy a kötetben két írás szól erről a településről. Én most negyvennégy éves vagyok. Amikor Zalán 1994-ben ezt a dedikációt írta, fiatalabb volt nálam. Elképesztő. Erre mondják, hogy rohan az idő, és hogy a kérdésedhez visszatérjek: valami mindig változik és valami mindig ugyanaz marad. Zuglóban is húsz éve élek, most már ez a kerület is szinte szülőföldem lett, bár az csak egy van.

AG: Honnan jött az ötlet, hogy gyerekirodalommal kezdj el foglalkozni, milyen előképek lebegtek a szemed előtt?

AR: Tandori Dezső, aki a mesterem volt (annyi nagyszerű mesterem volt, szerencsésnek mondhatom magam), azt mondta nekem, hogy én majd prózát fogok írni, ezt ő érzi, tudja, ebben ő biztos. Ezen meglepődtem, sőt, kicsit meg is sértődtem, mert akkor annyira, de annyira csak költőnek hittem magam, a költőt meg a világ csúcsának. Aztán kiderült, hogy igaza van. Kellett rá majd’ húsz évet várni, de neki lett igaza. Író lettem, aki verseket is ír a mesék, a regények, a drámák és műfordítások mellett, és persze mindig ott a költőiség a szövegeiben. Arra is rá kellett jönnöm, hogy sokműfajú vagyok. A gyerekversek az első lányom, Zsófi születésével kezdődtek el bennem. Életrajzi író vagyok, így nem csoda, hogy egy életrajzi eseményhez kötődött. Utána jöttek a mesék, az ifjúsági könyvek. Hogy milyen előképek lebegtek a szemem előtt? Fekete István állatos könyvei mindenképp, Nemes Nagy Ágnes gyerekversei, Tandori gyerekversei, aztán később Neil Gaiman ifjúsági könyvei szolgáltak mérceként, hogy csak néhányat említsek.

AG: Régóta fordítasz fantasy-könyveket. Hatnak rád ezek, vagy íráskor képes vagy elvonatkoztatni ettől a világtól, és a saját világodra koncentrálsz?

AR: Biztosan hatnak, ez valahol elkerülhetetlen, és ez így van jól, de ha azt kérdeznéd, mit tanultam belőlük, akkor főleg a dramaturgiát és a párbeszédet említeném, illetve az akcióleírásokat. Sok könyvet fordítottam, vagy nyolcvan körül. A legismertebbek a Percy Jackson-könyvek, de még számos hasonló van. A mostani kedvencem Philip Reeve Ragadozó Városok-sorozata.

AG: Tavaly több mesekönyved jelent meg (Hunyadi László, Pillangókisasszony, Süniverzum, Tili és Tiló). Egyik ötlet következett a másikból? Van-e átfedés köztük, esetleg felkérésre született munka?

AR: A négy könyvön kívül még megjelent egy társszerzős diafilm is. Folyamatosan ötletelek, jegyzetelek, dolgozom (a mi családunkban nagyon fontos a munka ethosza), és szerencsére vannak megkeresések, felkérések is. Én nagyon szeretem a felkéréseket, inspirálnak, újabb és újabb sínekre állítanak rá, amiken roboghatok. Egy írónak az a legjobb, ha már azelőtt tudja, hol fog megjelenni a könyve, mielőtt leírná az első mondatot. A Hunyadi László című mesekönyvem a hasonló című opera meseátirata, amit nem más, mint az élő legenda, Sajdik Ferenc illusztrált. A Pillangókisasszony is ennek a Mesék az operából című sorozatnak a része, mely sorozatnak egyik írója vagyok. Az átírandó operákat egyébként én választom ki. Nagyon szeretek átírni, egy meglévőből valami mást, újat csinálni, magamhoz igazítani, mégis hű maradni az alapműhöz, eltolni a hangsúlyokat, új szereplőket tenni bele és régiket venni ki belőle. Izgalmas írói kihívás. A Süniverzum egy fantasyparódia voltaképpen mesébe oltva. Meg egy könyvműtárgy. Forrás Károly képzőművész-illusztrátor kezdte el rajzolni a képeit, aztán írót keresett hozzájuk, és elvállaltam. Nem csak az illusztrációkat, az egész könyvet ő tervezte. A Tili és Tiló nem átirat – és rejtetten, valahol talán mégis az.

AG: Legfrissebb mesekönyved, a Tili és Tiló decemberben jelent meg. A könyv nagyon merész és humoros ötleteket kever a valósággal és a valóságnak látszó képzelettel. Mesélnél erről a könyvről?

AR: Ez az egyik legújabb könyvem, és Moldován Mária illusztrációi díszítik. A végére bekerült pár dal is, amit a szereplők szájába adtam. Tehát versek is akadnak benne. A történetben van egy pár dramaturgiai csavar, és a könyv alapjában véve arra épül, hogy kicsit minden máshogy történik benne, mint a hagyományos mesékben. A herceg nem érkezik meg, hogy megmentse a fiatal lányt, hanem visszafordul és parkolóőr lesz belőle, a kis habfiú sem lesz szerelmes a főhősnőbe, és a cirkuszigazgató szaltó-mozzarellára tanítja az ugróegeret. Ja, és ki ne hagyjam a világ egyetlen szárazföldi polipját! Az érzelmek mesekönyve ez, és egy kicsit a születésé is, hiszen a kislány egy tojást talál a hómezőn, amit vissza akar vinni a tojás anyukájához. Hogy jó ötlet-e ez tőle, vagy sem, az kiderül a könyvből. Emlékszem arra a napra, amikor írni kezdtem, Kaposváron, egy kockás abroszon. Hideg, téli nap volt, karácsony után. Akkoriban ismerkedtem meg jövendőbeli második felségemmel. A meseregényt náluk kezdtem el, a félig befagyott Kapos mellett. Nagyon bízom benne, hogy szeretni fogják az olvasók.

AG: Szerzőként hogyan hat rád, hogy gyerekszöveggel dolgozol? Nagyobb szabadság van benne, mint a felnőtteknek szántakban?

AR: Nagyobb szabadság, jól mondod, és bizonyos fokig szórakoztatóbb is őket írni, mert a gyerekeknek szánt történetekben nagyon jól lehet működtetni a humort, és sokszor az abszurdig is el lehet vinni, ami nagyon jó mulatság írás közben is. Egyébként ugyanúgy bele lehet tenni a téged körbevevő világot, a téged foglalkoztató gondolatokat, érzéseket, persze stilizálva, mint egy versbe. 

AG: A következő időszak terveiből miket emelnél ki?

AR: Könyvfesztiválra megjelenik egy „történelmi” regényem. Bizony, ez egy újabb zsáner lesz a sorban. A legszebb és alighanem legrégebbi eredtmondánkat, a csodaszarvas-mondát dolgoztam fel benne, Hunor és Magor történetét, szóval inkább mitologikus, ifjúsági folkfantasyról van szó. Már nagyon várom. Az illusztrációk is passzolnak majd hozzá. Jönnek majd új színházmeséim is, és talán új operamesém. Mindkét sorozatot nagyon szeretem. Aztán áprilisban a Gyulai Várszínházban bemutatásra kerül a Farkasok című színdarabom, a próbák már el is kezdődtek. Ez egy mitológikus színjáték lesz, a kiindulási pontja egy világvége utáni állapot, amikor egy férfi és egy nő megmarad. A mítoszokban azért szépek a világvégék, mert soha nem pusztul el mindenki. Egy-két isten, egy-két ember azért marad, és minden újra kezdődik. Timi, a feleségem lesz az egyik szerepelő (ezt a darabot egyébként rá írtam). A zeneszerző elkezdte már küldeni hozzá a zenéket, és teljesen odáig vagyok tőlük. Szóval amíg Timi próbál, addig én itthon vagyok Johannával, másfél éves lányunkkal, és gyűjtöm az alapanyagot a további gyerekkötetekhez. Egyébként nagy könyvtáram van, de be kell valljam, soha nem forgattam még őket ennyit, mint mióta Johanna naponta többször lepakolja őket a polcról, és nekem kell visszatennem. Különben imádja a könyveket, nemcsak leszedni, hanem olvasgatni is. Nagyjából ezek lesznek, és persze jönnek majd az újabb versek a folyóiratokban, antológiákban.