Zsazsa hazajött

Nyugodtan mondhatjuk Fedák Sárit Beregszász leghíresebb szülöttjének. 139 éve született a színésznő, Zsazsa, akiről Ady maga is ódákat zengett. Október 26-án Beregszász városa egy csodálatos bronzból és márványból készült szoborral lett gazdagabb. Minden okom megvolna felsorolni, mennyi lelkes ember támogatása kellett ahhoz, hogy egy ilyen szobor kerülhessen Beregszász központjába, azt is leírhatnám, mennyi megható beszéd, rangos politikusok, színészek szavai hangoztak el a leleplezés során, de nekem valami egészen más dolog jutott eszembe az avatáskor, olyasmi, ami azóta sem hagy nyugodni.

            2014 őszén, mikor Kijevben éles helyzet alakult ki, Beregszászon épp versmondó versenyt készítettünk elő, majd a teljes Kárpát-medencét felölelő folyóirat találkozót szerveztem. Egyik kedves erdélyi barátom csöndben megjegyezte: ez nem éppen normális, most nem szervezni kell, hanem elmenni Kárpátaljáról, mert akár baj is lehet. Azt ugyan nem mondhatom, hogy nem féltettem, vagy nem féltem a holnapot, de még ennyi év után is azt gondolom, jól tettem, hogy akkor nem indultam útnak, bár a helyzet azóta sokat romlott, még itthon vagyok. Most, Fedák Sári szobrának avatásakor, mikor nemzetünk himnuszát énekeltük, valami mélységes szeretet öntött el, olyan, amit már rég éreztem. Néztem az emberek arcát, a könnyes szemeket, biztos voltam abban, hogy mind, akik ott voltunk, magyarok, ugyanazt éreztük. Azok is, akik már csak vendégeskedni járnak Kárpátaljára, azok is, akik most érkeztek először ide, és az itthoniak – egyet gondoltunk nemzeti imánk éneklésekor. A főtér szebb volt, mint máskor; ha lehet ünneplőbe öltözött lélekről beszélni, akkor itt tényleg volt létjogosultsága, mindenféle túlzás és negédesség nélkül. Arra gondoltam, hogy van ebben valami igazi kárpátaljai. Míg mások rombolnak, mi építünk, míg minden erővel igyekszenek a többségi nemzetet a kisebbséggel összeugrasztani, addig Beregszászon egy ukrán származású művész magyar színésznő szobrát készíti el, talán emiatt nevezik még Kárpátalját a béke szigetének néhányan. A szobor méltó helyet kapott, nem csupán a főtér miatt, hanem mert a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház egyik bejáratával szemben helyezkedik el. Zsazsának ez volt az otthon, a színház, bárhová vitte az élet. A művésznő hazajött és otthonra talált.

            A beszédek és a leleplezés után még több mint egy órán keresztül fotózták az emberek városunk újabb gyöngyszemét. Ma ismét arra jártam, még mindig álltak előtte, egy hét múltán is körbejárják a szobrot, beszélnek róla, lassan beépül a helyiek köztudatába, hogy az új lakó, a híres művésznő itthon van. Gyermekek simogatják az arcát, virágot visznek neki. Ünnep és történelmi pillanat volt a szobor felavatása a városban. Biztos vagyok benne, hogy ez a varázs még nagyon sokáig megmarad, ahogyan abban is, hogy szükségesek ezek a pillanatok. Olyan fontos jelenleg az ilyen emelkedett hangulatú esemény, mint a mély levegővétel alámerülés előtt. Fedák Sári szeretett szülővárosa lakóinak újra fényt hozott az életébe.

 

Lőrincz P. Gabriella