Süppedt, figyelmes szem, a homlokon barázda,
vörös haj, vánnyadt arc, a tekintet merész,
a vastag, elmés ajk mosolyra sose kész,
szép nyak, bozontos mell s a főt a bú alázza:
ruhám jó, egyszerű, a testem ép, egész,
gyorsan gondolkozom, teszek, megyek, mint lázba,
igaz és emberi, érdes, józan, garázda:
lenézem a földet, de a föld is lenéz.
Legtöbbször egyedül elmélkedem szelíden:
nem csalt meg engemet a félelem s remény még,
szemérmem ronggyá tesz, de a dühöm vitézzé:
vigyázatos eszem tűnődve szól, de szívem,
a jó, a rossz őrjöng s a végtelent idézné:
adj hát, Halál, nekem babért és végre békét.

(Kosztolányi Dezső fordítása)