Vannak emberek, akiknek több hazájuk van. Nekem kettő: Magyarország és Románia. Nem egyszerű ebbe az állapotba kerülni, és nem is feltétlenül hálás. Sokat lehetne erről írni, sok szerzőtől tudnék idézni – de most nem szeretnék. Az Olvasat leinkább betűket közöl, ezt szeretném megtörni most egy számadathalmazzal, száz évvel az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés után – amely kimondta Erdély, Bánság, Partium és Máramaros egyesülését a Román Királysággal. (A határozat sohasem lett a román jogrend része, és azóta is úgy hivatkoznak rá, mint egyoldalú politikai nyilatkozatra.) Nyilvánvaló, hogy egy jól működő, fejlődő, álmokat beteljesíteni ígérő ország lakossága folyamatosan nő, és nemzetiségei a többséggel egyenes arányban prosperálnak, százalékos arányuk nem csökken. Ezzel szemben a nemzeti kisebbségek életét ellehetetlenítő államokból sokan elvándorolnak, mások meg beolvadnak a többségbe. Románia népszámlálási adatai következnek.

Valaminek biztosan örülnöm kellene december elseje kapcsán, de nem tudom, hogy minek. Az évszázadnyi etnikai tisztogatás biztosan nem emeli a hangulatom. Talán 2118-ban, újabb száz év múltán kevésbé leszek elfogult – ki tudja…

Király Farkas