Szabadalom

Van egy tervem.

Készítek egy társasjátékot.

Lehetne a neve „Közlekedj okosan”, de ezt már ellőtték előlem a hetvenes években az okos kutyás és szende macskás animációs sorozat készítői. Meg újabban az Rbetűvel kezdődő nevű globális társasjátékgyártó. Szóval a néven még gondolkodom.

A Rcég társasa négy éven felülieknek ajánlott. Az enyém tizenhat éven aluliaknak tilos lesz.

A témája: a játékosoknak keresztül kell utazniuk Budapesten. Mondjuk Budaörsről Pécelre. Vagy Fótról Szigethalomra. Nem közösségi közlekedéssel, hanem személygépkocsival.

A társasjáték pályája értelemszerűen egy stilizált Budapest és környéke térkép lenne. Jó nagy, legalább kétszer kétméteres, mert a játékot legkevesebb heten lehet játszani. Kell legalább egy rendőr, egy mentős és egy útjavító játékos, valamint négy autóvezető. A játékosok létszáma elméletileg bármeddig nőhet, gyakorlatilag viszont csak addig, amíg minden útvonalon marad legalább egy üres mező, amin nincs játékos – máskülönben nem lehetne előre lépni, és befagyna a játék. A játék nagyjából negyven résztvevőtől válna igazán izgalmassá.

Az autósok feladata egyértelmű: eljutni a húzott kártyalapok alapján meghatározott A pontból B pontba. Nehezítés: szintén a kártyákból kihúzott köztes pont érintésével.

Haladás – mint minden valamirevaló társas esetében: egytől hatig számozott oldalú dobókocka segítségével. Színes oldalú kocka és húzandó kártyalapok bonyolítanáktennék izgalmasabbá a játékot, például: elfogyott az üzemanyag; durrdefekt; nem indexeltél; túllépted a sebességet stb. Az első két esetben segítséget kaphatsz egy másik játékostól, aki ugyan megfosztja magát a tartalékjaitól, de különböző bónuszokat kaphat – például zöldhullámot vagy behajtási engedélyt a speckó útvonalakra, esetleg éjjeli haladási engedélyt – az autós játékosok az éjjeli időszakban csak ilyen birtokában haladhatnak. A harmadik és negyedik esetben a kifejlet a szerencsétől függ – jelesül attól, hogy milyen messze, pontosabban milyen közel vagy valamelyik rendőrhöz. Ha eléggé közel, akkor bizony megbírságolhat. Amit vagy megtesz, vagy nem: mérlegelnie kell, hiszen egyik feladata a bírságok gyűjtése, másik viszont a forgalom gyorsítása – a kettő ellentmond egymásnak. Döntését kártya húzásával segítheti/nehezítheti.

Mentős játékostársunk/-saink feladata nyilván a balesetet szenvedő játékosok ellátása, esetleg kórházba szállítása. Ehhez különböző pluszlehetőségeket használhatnak, így a leálló- és buszsávokat. Elvileg egyszerű – de ha épp egy lerobbant busz állja az útjukat, esetleg épp bírságol a rendőr a leállósávon, máris bonyolultabb a helyzet. Útvonal- és egyéb választásaikat kártya húzásával segíthetik/nehezíthetik.

Végül pedig itt vannak az útépítők. A játékot kétféle üzemmódban lehet játszani. Normál változatban az építők előre egyeztetnek a többi játékossal arról, hogy a játék hányadik percében hol kezdenek sávokat lezárni, és vélhetően mennyi időre. Nehezített üzemmódban az utászok kártya húzásával kapják meg a lezárandó sávok, utak, hidak, felüljárók helyét, és számozott kockával dobják ki a lezárás időtartamát. Bonyolítja a helyzetet, hogy a bázisukról el kell jutniuk a helyszínre – könnyíti viszont, hogy minden útszakaszt és speciális sávot használhatnak, és akárcsak a rendőröknek és a mentőknek, alapból van éjszakai haladási engedélyük.

További részletekkel nem untatom a kedves olvasót, szerintem ennyi is elég a társasjáték leendő sikerét megvillantani. Folyamatban vannak tárgyalások a játék Kelet-Közép-Európa más nagyvárosaira leképzéséről – Belgrád, Bukarest és még néhány város ideális terület.

Mondanom sem kell, a való világ inspirált.

Vonatozás közben egészen jó ötleteim támadnak.

 

Király Farkas