Román nyelvű Toldi, avagy ki volt Gelu Păteanu?

A székelyföldi származású, jelenleg Budapesten élő Farkas Wellmann Endre főleg költőként, szerkesztőként vagy akár fáradhatatlan kultúraszervezői tevékenysége miatt ismert, az utóbbi időben mindezek mellett egy érdekes kutatómunkába is fogott, melynek két megjelent és egy szerkesztés alatt álló harmadik könyv az eddigi eredménye. Gelu Păteanu élete és munkássága a kutatás tárgya, az 1925-ben Kolozsváron született író, műfordító, szerkesztő, vagy ahogy magyar barátai nevezték: Gyalu, Gyalu bácsi. Ezek kapcsán beszélgetett vele két turné, két könyv, valamint Székelyudvarhely és Budapest között Bálint Tamás.

Bálint Tamás: Mozgalmas időszakon vagy túl, egy évnyi kutatómunka, írás és szerkesztés után egy kettős könyvbemutató-sorozat vagy inkább körút közben sikerült találkoznunk. Folyamatosan csörög a telefonod, beszélgetésekre vagy fellépni hívnak, vagy Gyalu bácsiról mesélnének további történeteket azok, akik közelebbről ismerték. Ki volt Gelu Păteanu, akinek a Toldi román nyelvű fordításáért (mely egy gyönyörű kétnyelvű kiadványként látott napvilágot) és a róla szóló, általad írt Gyalu, a spílercímű kötetért sorban állnak a budapesti és székelyföldi bemutatókon az érdeklődők?

Farkas Wellmann Endre: A közelmúlt irodalomtörténetének legérdekesebb figurái közé tartozott, elsősorban műfordítóként tartjuk számon, de költői életműve is igen jelentős. Derék, európai gondolkodású ember volt, román anyanyelvűnek született ugyan, de a magyart is ugyanúgy anyanyelvének tekintette, emiatt páratlan természetességgel volt képes átjárni a két nyelv és a két kultúra közötti határokon. Alkotói tevékenységének nagy része a kommunizmus idején bontakozott ki, nyíltan felvállalt magyar-barátsága miatt folyamatos üldöztetésben volt része. A rendszerváltás után mindössze öt évvel meghalt, Budapesten. Hetven kötetnyi műfordítás, párszáz kiadatlan vers (román és magyar nyelvű) maradt utána, köztük a híres-hírhedt Toldi-fordítás is, amelyet idén végre sikerült kiadni a Magyar PEN Club gondozásában.

BT: Mikor találkoztál vele először és hogyan hatott rád a „mítosza”?

FWE: Én kisdiákként találkoztam vele, részt vettem azon az ünnepségen Fehéregyházán, ahol elhangzott az a politikai beszéde, amelyik miatt végleg el kellett hagynia Romániát. De voltak közös ismerősök, akik sokat meséltek róla: emberi nagyságáról, kedves bohémságairól, szabadságszeretetéről és emberi tartásáról, mely sokak számára példaértékű volt már akkoriban. Aztán, különösen a halála után ez a mítosz elhalványulni látszott, feledésbe merülni a személyével együtt. Ezt a hálátlanságot igyekeztem valamelyest kompenzálni ezzel a két könyvvel egyelőre, aztán majd a harmadikkal is, amin máris elkezdtem dolgozni.

BT: Költőként, fordítóként, esetleg egy különc magyarbarát gondolkodóként tekintenek rá Romániában? Mennyire ismerik otthon és itthon? Saját versei, életútja, fordításai még életében hoztak hírnevet vagy megbecsülést számára?

FWE: Irodalmi közegben vegyes volt a megítélése mindig is, ami azt jelenti, hogy fordítóként fenntartások nélkül nagyrabecsülés övezte, a versei viszont megosztóak voltak. Hozzá kell tennem, hogy én nagyon szeretem őket. A román és a magyar nyelvűeket is. Nos, az elismerésének inkább a politikai kontextusában kell kutakodnunk a tisztánlátás végett: tény, hogy a román közeg számára, vagy ennek egy része számára kellemetlen jelenség volt. Magyar oldalon pedig megvolt az elismerés, de nem a szélesebb olvasóközönség részéről, inkább a szakma tartotta számon, hiszen a versei kötetben életében nem jelentek meg.

BT: A romániai irodalmi élet visszajelzései már elértek hozzád a könyvek kapcsán?

FWE: Nem, még nem. Túl korai lenne még erről beszélni.

BT: Elmondásod szerint a Toldi-kézirat sorsához vagy Gyalu bácsi kalandos életéhez méltóan fordulatos és szerencsés véletlenek sorozata vezetett addig, hogy a születésnapjára megjelenhetett ez a két kötet. Milyen további terveid vannak ezen a téren? Mit lehet tudni a „trilógia” befejező részéről? Hát a Gelu Păteanu-díjról?

FWE: Kezdjük a díjjal. Gelu Păteanu emlékének megőrzésére talán ez a legjobb ötlet: díjat alapítottunk az interkulturális párbeszédért, amelyet minden évben Etéden, az ő emlékére fogunk kiosztani. Idén Kutasi Mihály kőrispataki tanár, Gyalu bácsi egykori barátja részesült e díjban, akinek a Toldikéziratát köszönhetjük. Természetesen igyekezni fogunk a Gyalu-kultuszt hozzá méltó tartalommal feltölteni évről évre. A trilógia befejezése pedig egy olyan könyv lesz, amely szándéka szerint tartalmazni fogja azokat a visszaemlékezéseket és dokumentumokat, amelyek ezután fognak előkerülni, de a Szekuritáté archívumában fellelhető anyagokat és ezek értelmezését is. Ha minden jól alakul, az összegyűjtött versek is helyet kapnak a kötetben, szeretném, ha a román versek magyar fordításban együvé gyűjthetőek lennének.

BT: Még min dolgozol, ha megoldható, hogy egyéb ötleteid se hanyagold ezalatt?

FWE: Sok mindenen, szerencsére. A Magyar PEN Club új könyveinek megjelentetésén, az Előretolt Helyőrség irodalmi melléklet versrovatán, az Antropocentrum egyesület projektjein és… talán írni se volna rossz. De erre marad a legkevesebb időm…